Színház

Drámapályázatot hirdetnek Pest és Buda egyesülésének évfordulójára

2022.04.14. 16:50
Ajánlom
A felhívást a pesti és budai városrész Budapestté egyesülésének 150. évfordulójára írta ki a Budapest Művelődési Központ, a főváros anyagi, és a Színházi Dramaturgok Céhének szakmai támogatásával. A jeligés és Budapest-ihletésében született pályaműveket két fordulóban várják a kiírók.

A szervezők olyan drámai alkotásokra számítanak, melyek valamilyen módon kötődnek a fővároshoz: helyszínük Budapest, vagy a főváros történetéhez kapcsolódnak, netán identitásukban, kapcsolódásukban köthetők a fővároshoz, vagy annak hagyományai öltenek bennük testet.

Az anonim, jeligés munkák koncepcióterveit 2022. június 1-ig várják – a kiértékelés 2022. augusztus elsejéig történik meg a Színházi Dramaturgok Céhe jóvoltából –, a következő fordulóba a már csak a kiválasztott munkák léphetnek tovább.

A kész drámák leadásának végső határideje 2022. november 17.

Budapest-162024.jpg

Jelenet az Eltűnt Budapest című animációból (Fotó/Forrás: Animatiqua YouTUbe)

A szakértő zsűri által kiválasztott tíz darab képezi majd a Budapest 150 ünnepi kiadványt.

A díjátadásra 2023. január 22-én kerül sor, a Magyar Kultúra napján.

A művek színpadi változatával előreláthatóan a 2023-24-es évadban találkozhat majd a közönség.

A zsűri tagjai: Csizmadia Tibor (rendező), Gáspár Máté (kulturális menedzser, a Budapest Brand programigazgatója), Orbán Eszter (Színházi Dramaturgok Céhe társelnök), Szikszai Rémusz (színész, rendező) és  Szokolai Brigitta (Színházi Dramaturgok Céhe társelnök).

Részletes pályázati kiírás, feltételek az alábbi oldalon olvashatók.

Fejléckép: Egy jelent az Eltűnt Budapest című animációs filmból (Forrás: Animatiqua YouTube)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

Remek filmekkel és közönségkedvencekkel érkezik a 10. Skandináv Filmfesztivál

Premier előtti vetítésekkel, Lars von Trier- és Thomas Vinterberg-maratonnal, valamint felejthetetlen kultfilmekkel várják az északi filmek szerelmeseit a 10. Skandináv Filmfesztiválon. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

„Ha az ember boldogtalan, nem lesz másik élete, amiben boldog lehet” – Kortárs amerikai sikerdarab ősbemutatójára készül a Budaörsi Latinovits Színház Máté Gábor rendezésében

Máté Gábor a Katona József Színház igazgatója és rendezője második bemutatójára készül Budaörsön. Ezúttal egy kortárs amerikai sikerdarabot, a Pulitzer-díjas Annie Baker John című párkapcsolati drámáját viszi színre a Budaörsi Latinovits Színházban.
Színház hír

10 éve rejtegetik az illegálisan dolgozó magyar szakácsnő kilétét az Átriumban

November 5-én volt pontosan tíz éve, hogy a Kultúrbrigád színpadra állította az Antony Jay és Jonathan Lynn legendás BBC-tévésorozata alapján készült Igenis, miniszterelnök úr! című darabot Znamenák István rendezésében az Átrium színpadán.
Színház hír

Idén is meghirdették a független színházi alkotókat támogató STAFÉTA pályázatot

A projekt célja a Budapesten bemutatni tervezett független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatása. A jelentkezési határidő október 30.
Színház interjú

Csöndben zakatoló történetek – beszélgetés Ördög Tamással

Október 5-én lesz a premierje Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című mesterműve színpadi adaptációjának az Örkény Színház Stúdiójában. A darabról a rendezővel, Ördög Tamással beszélgettünk.
Színház hír

Markó Róbert a veszprémi Kabóca Bábszínház új igazgatója

Markó Róbert íróként, rendezőként és dramaturgként is többször megfordult már a Kabóca Bábszínházban, amelynek október 15-től látja el igazgatását.