Színház

Dunaújvárosi topmenedzserek a Szkénében

2016.02.08. 14:35
Ajánlom
A budapesti közönség előtt jól ismert előadás érkezik a Szkénébe Dunaújvárosból február 10-én, hiszen a Katona József Színház Kamrájában 14 éve műsoron van a topmenedzserekről szóló Top Dogs.

A Sebestyén Aba rendezte vendégjáték az irónia, a játékosság és a mozgásszínház felől közelít a műhöz. Végeredményében drámaibb és misztikusabb nagy elődjénél.

Top Dogs web

Top Dogs web (Fotó/Forrás: Őri György)

A darab népszerűségét talán az egyre aktuálisabb témája adja: harmincas csúcsmenedzserek munka nélkül. Mindannyian elvesztették az állásukat. A jövőbeli munka reményében részt vesznek egy speciális, személyiségfejlesztő tréningen. Szerepjátékokat játszanak, hogy újra visszakerüljenek az üzleti élet körforgásába. Előadás menedzserekről, de nem csak menedzsereknek!

A TOP DOGS azokról a munkanélküliekről, illetve az egykori 'nagykutyákról', közép és felső vezetőkről szól, akiknek kezében elbocsátásuk előtt a hatalom szálai összefutottak. Röviddel ezelőttig még támadhatatlannak tűntek, s most egyszer csak hirtelen a vállalat szerkezetváltása, redimenzionálása, megszűnése miatt elküldik őket.

Néhány ilyen elbocsátott sztármenedzsert ismerünk meg egy stresszoldó tréningen (Outplacement-irodában). A stresszoldó tréning amerikai találmány, és az imidzsükre kényes konszernek gátlásaiból él, amelyek kvalifikált és gyakran több éves gyakorlattal rendelkező alkalmazottakat bocsátanak el. Egyetlen nagyfőnök sem rúgja ki élvezettel a jobb kezét, különösen nem, ha az elbocsátásból származó konfliktusok árthatnak a cég hírének. Tehát sok vállalkozó megpróbálja az elbocsátott esését kipárnázni, úgyhogy segítséget nyújt egy új állást keresni.

Hogyan történik mindez? Az egykori nagykutyák a színészekhez hasonló képzést kapnak. Beszéd-, mozgás- és tartásgyakorlatok, szerepcserék, kis pszichodrámák alkotják az elsajátítandó anyagot. A kemény pszichikai és fizikai edzés során felszínre törnek a legintimebb szituációk. És mindez üzletté válik ebben a speciális intézményben, amelynek "termékéért" keményen fizetnek a konszernek.

A Top Dogs sohasem akar egyoldalúan felelőssé tenni, vagy ideológiai jelszavakat hangoztatni. Az sem célja, hogy pusztán megütközést keltsen. Inkább a felismerést tartaná fontosnak, azt, hogy felébressze a nézők érzékenységét olyan folyamatok iránt, amelyek sok érintettben szégyenkezést váltanak ki, jóllehet tudják, nem 'vétkesek'. Hogyan is tehetnének elbocsátásukról, csak mert az ipar és a szolgáltatók egyre radikálisabban próbálnak meg emberi erő nélkül működni?

Nagyon aktuális a történet, az agymosásról van szó. Meddig mehet el az ember, tűrve az agymosást? Meddig tűrje a megaláztatást? Meddig képes beállni a sorba és bólogatni? Ebben élünk most is. Kinek a számára ne lenne ismerős a félelem, a rettegés, a kiszolgáltatottság, a biztonság elvesztése? Szerencsésen találkozik a Top Dogs témája a mai hihetetlen skizofrén politikai és társadalmi helyzettel. Milyen szinten lehet űzni a kapitalizmust, hogy csak a pénz, a fogyasztás, a betagozódás a fontos? Mekkora probléma a munkanélküliség? Milyen egyéni és családi tragédiákhoz vezethet, ha máról holnapra elveszíted az állásod? – Sebestyén Aba, rendező az előadásról.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Vizuál

„A kortárs komolyzene nem társadalomformáló tényező” – Szilágyi Zsófia és Balogh Máté a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Szilágyi Zsófia, az Egy nap című film rendezője, és Balogh Máté kortárs zeneszerző, a film komponistája ült le egymással beszélgetni az Egy nap című filmről, a hétköznapokról és a művészet társadalomformáló erejéről.
Vizuál

Rekordot dönthet Banksy a képviselőket majomként ábrázoló festménnyel

A híres-hírhedt street artist Devolved Parliament című képét, amelyet a Sotheby’s aukciósházban árvereznek el, 2-2,5 millió dollárra becsülik.
Vizuál

Elhunyt Sára Sándor

Életének 86. évében elhunyt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója  2019. szeptember 22-én.
Tánc

„Ha táncolsz, akkor biztos te is tütüben tolod” – Férfi táncosokat kérdeztünk a nemi sztereotípiákról

A #BoysDanceToo kampány kapcsán kíváncsiak lettünk arra, valóban ki vannak-e téve a férfi táncosok a negatív sztereotípiáknak. Klasszikus balett, modern- és kortárs táncosokat kérdeztünk személyes tapasztalataikról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

A Radnótié a legjobb előadás a kritikusok szerint

Székely Csaba 10 című darabja a legjobb új magyar dráma díját is elhozta, míg a Sebestyén Aba rendezte előadás zenéjét is díjazták a Színikritikusdíj-átadón, ahol a színpadra lépők közösen főzték meg a szakma paprikás krumpliját.
Színház ajánló

Tematikus sétaútvonalaink a Színházak Éjszakájára

Szubjektív ajánlónkban a játékosságot kerestük. Harmincnégy színház programjai közül választottunk ki néhányat, a színészmesterség foglalkozásoktól a nyilvános próbákon és improvizációs játékokon át a kulisszajárásokig.
Színház magazin

„Molnár műveinek épségére figyelni fogunk a jogok lejárta után is”

Lukin Ágnes rendező, Molnár Ferenc dédunokája tette közzé saját álláspontját az általa csak „Delila-gate”-ként emlegetett esettel kapcsolatban.
Színház hír

Magyar előadás lett a legjobb egy fehéroroszországi fesztiválon

A Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház közös Ványa bácsi produkciója nyerte a fődíjat a breszti 24. Belaja Vezsa Nemzetközi Színházi Fesztiválon.
Színház gyász

Elhunyt Ababi Csilla, a nagyváradi teátrum fiatal színésznője

A nagyváradi Szigligeti Színház 36 éves színésznője méltósággal és különleges erővel viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el szeptember 16-án. FRISSÍTVE!