Színház

Duplázik a Vízkereszt Zsámbékon

2019.07.25. 07:40
Ajánlom
A nagy érdeklődésre való tekintettel még egy előadást meghirdettek a Sztalker Csoport Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadásából, Zsámbékon.

Több hete telt házas a Sztalker Csoport Vízkereszt, de amúgy mindegy című vasárnapi, zsámbéki előadása, ezért a szervezők még egy előadást meghirdettek július 29. hétfő estére.

Az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte előadás a Sztalker Csoport és a Gyulai Várszínház közös produkciója, először Gyulán, a Shakespeare Fesztiválon mutatták be, majd Viszákon és a Szentendrei Teátrumban volt látható, minden helyszínen telt házzal, nagy sikerrel. A kritikák a következőképpen írnak róla:

„A Sztalker Csoport tagjai a Vízkereszt, de amúgy mindegy című produkciójukban is hűek maradtak önmagukhoz. Vagyis, hogy a közösségért, egymásért csinálnak színházat, és arra kíváncsiak, hogy együtt mire képesek.” (Balogh Gyula, Népszava)

„A bravúros rendezés egyik különlegessége egy olyan, folyamatosan visszatérő pantomim, amely a lélek legmélyéről feltörő érzelmeket hivatott kifejezni” (Csejk Miklós, Magyar Nemzet)

Szerelem és ábránd, álom és valóság, álöltözet és félreértések, pimasz becsapások és egy végzetesnek tűnő szerelmi sokszög - mind együtt egy varázslatos történetben, Shakespeare egyik legköltőibb vígjátékában. 

Shakespeare Vízkeresztjében minden megvan, amire a színház vágyik"

- vallják az alkotók, a darab ezúttal is Vecsei H. Miklós újrafordításában és ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében kerül a közönség elé.

P1099405-170008.jpg

jelenet a Sztalker csoport: Vízkereszt, de amúgy mindegy c. előadásból (Fotó/Forrás: Kiss Zoltán / Shakespeare Fesztivál)

Vízkereszt, de amúgy mindegy

Vecsei H. Miklós fordításában
Játsszák: Barta Ágnes, Bordás Roland, Böröndi Bence, Dóra Béla, Gyöngyösi Zoltán, Herczeg Péter, Kovács Tamás, Lestyán Attila, Mátyássy Szabolcs, Mészáros Martin, Patkós Márton,
Reider Péter, Rujder Vivien, Szabó Sebestyén László, Waskovics Andrea

Alkotók:

Hang, fény – Nagy Attila
Látvány – Hajdu Bence
Jelmez – Vecsei Kinga Réta
Zene – Mátyássy Szabolcs
Dramaturg – Vecsei H. Miklós
Koreográfus – Nagy Péter István
Rendezőasszisztens – Szilágyi Brigitta
Producer – Osváth Gábor
Rendező – Ifj. Vidnyánszky Attila

Zsámbéki Színházi Bázis (Romtemplom) - július 28. és 29. 20:00

Jegyek a jegy.hu-n online, és személyesen is vásárolhatók a zsámbéki Tourinform irodában, valamint országosan az Interticket hálózatához tartozó jegyirodákban.

 

Fejléckép: jelenet a Sztalker csoport: Vízkereszt, de amúgy mindegy c. előadásból (Fotó: Kiss Zoltán, Shakespeare Fesztivál)

 

 

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„A szeretet képes áthidalni a szakadékokat” – Peller Károly a Gül baba örökérvényű üzenetéről

A Benczúr Kerti Esték című programsorozat részeként július 20-án a Gül baba című operettet láthatja a közönség. Az előadás rendezőjével és címszereplőjével, Peller Károllyal beszélgettünk.
Zenés színház

Megígérte, visszatért: 90. születésnapján ünnepelték Lehoczky Zsuzsát

A Budapesti Operettszínház legendás művésze 85. születésnapi gáláján búcsúzott a teátrum közönségétől. Akkor azt ígérte, 90. születésnapjára visszatér: jubileuma alkalmából köszöntötte őt a társulat.
Jazz/World

Debütál a Quimby a Mézesvölgyi Nyár színpadán

A Mézesvölgyi Nyár idei szezonjának egyik legjobban várt estéje az augusztus 8-ai: a hazai alternatív rockzene ikonikus formációja, a Quimby pályafutása során most először lép fel a veresegyházi fesztivál színpadán.
Színház

Kiírták a pályázatot a Trafó és a Bóbita Bábszínház vezetői posztjára

Harminc munkanap áll rendelkezésre a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Bóbita Bábszínház ügyvezetői posztjára kiírt pályázatok benyújtására. A július 17-én közzétett kiírások szerint mindkét intézmény élére 2027 elejétől keresnek új vezetőt.
Plusz

Az épület pihen, a nyár nem – szabadtéri programokkal vár az Eötvös10

Július 20. és augusztus 2. között nyári szünet miatt zárva tart az Eötvös10 épülete, de de Hunyadi tér és Terézváros közterei továbbra is megtelnek élettel: mozgásos foglalkozások, kreatív családi programok és szabadtéri filmvetítés várja az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Göttinger Pál: „Vannak kikötők, ahová szellemileg vagy színházilag be lehet húzódni egy kicsit, a Pöttyös Panni is ilyen”

A Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány a legkisebbekre gondolva mutatja be nyáron a Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó című mesejátékot. Göttinger Pállal, a darab rendezőjével beszélgettünk.
Színház hír

Most érdemes elővenni a kéziratot – nyílt drámapályázatot hirdetett a Thália Színház

A Thália Színház új magyar színdarabot keres – ehhez pedig nem ismert név, hanem eredeti hang szükséges. A színház nyílt drámapályázatot hirdetett, amelyre kizárólag magyar állampolgárok jelentkezhetnek, életkortól, iskolai végzettségtől és lakóhelytől függetlenül.
Színház hír

Kiírták a pályázatot a Trafó és a Bóbita Bábszínház vezetői posztjára

Harminc munkanap áll rendelkezésre a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Bóbita Bábszínház ügyvezetői posztjára kiírt pályázatok benyújtására. A július 17-én közzétett kiírások szerint mindkét intézmény élére 2027 elejétől keresnek új vezetőt.
Színház interjú

Barnák László: „Szegednek nem egy, hanem két szabadtéri színpada van”

A nehézségek és küzdelmek ellenére nívós szezon vette kezdetét Szegeden. Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója a Fideliónak hangsúlyozta: számukra nem politikai, hanem szakmai kérdés, hogy kikkel dolgoznak együtt.
Színház interjú

A Budapest Bárral közös premier különleges élményt ígér – beszélgetés Susán Ferenccel a Zenthe Nyár idei évadáról

Salgótarján főterén hamarosan újra kezdetét veszi a nyári színházi forgatag. Július 20-án indul a 6. Toyota Salgótarján Zenthe Nyár. A régió legjelentősebb szabadtéri színházi eseménye kapcsán Susán Ferenccel beszélgettünk.