Színház

Eddig 9,7 millió forint gyűlt össze a Miskolci Nemzeti Színház gyűjtésén

2022.11.18. 13:25
Ajánlom
A színház az előcsarnokban felállított dicsőségtáblával mondott köszönetet annak a csaknem százötven adományozónak, akiknek köszönhetően az intézmény január folyamán már biztosan nyitva maradhat.

Ahogyan korábban megírtuk, a Miskolci Nemzeti Színház a növekvő energiaárak miatt a közönséghez fordult, adománygyűjtést szerveztek, hogy az idén kétszázadik évfordulóját ünneplő teátrumnak ne zárt ajtók mögül, közönség nélkül kelljen megemlékeznie a jeles alkalomról.

A MINap Online beszámolója alapján

november közepéig 9.781.401 forint adomány gyűlt össze, amely már elegendő ahhoz, hogy a színház januárban is működhessen.

Azoknak az adományozóknak, akik hozzájárultak nevük közzétételéhez, a színház dicsőségtáblát állított, amelyen már közel 150 név szerepel.

Béres Attila színházigazgató köszönetet mondott a támogatóknak: „A legfontosabb üzenet ebben az, hogy ennek a városnak van a legcsodálatosabb közönsége. Ilyen színházértő és -szerető közönség sehol Magyarországon nincs, mint itt.

Miskolc polgárai tényleg szívügyüknek érzik a színházat. Ez egyben nyilván felelősség is a színház mindenkori vezetőjének, de ez egy nagyon jóleső felelősség.

Elmondása szerint bíznak benne, hogy a közönség továbbra is támogatja az intézményt, és decemberben újabb névtáblákat avathatnak.

A Miskolci Nemzeti Színház továbbra is várja a támogatásokat. Az adománygyűjtésről itt érhető el információ.

Fejléckép: A Miskolci Nemzeti Színház színpada (forrás: Miskolci Nemzeti Színház)

„Ha az első bezár, annak súlya lesz az egész magyar kultúrára nézve” – Gyűjtést szervez a fennmaradásért a Miskolci Nemzeti Színház

Kapcsolódó

„Ha az első bezár, annak súlya lesz az egész magyar kultúrára nézve” – Gyűjtést szervez a fennmaradásért a Miskolci Nemzeti Színház

A növekvő energiaárak az élet minden területén éreztetik hatásukat, a téli hónapokban a különböző kulturális intézmények is eddig nem látott kihívásokkal néznek szembe. A jövőre 200 éves Miskolci Nemzeti Színház mindent megtesz, hogy nyitva maradhasson, ehhez pedig a közösség összefogását kéri.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Jazz/World

Kenny Garrett, a jazz-szaxofonosok élő ikonja tudja, mit kell hallgatni

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat szívesen. A sorozat legújabb részében a világhírű altszaxofonos, Kenny Garrett kedvenceibe hallgathatunk bele.
Könyv

Soha nem látott fényképek Habsburg Ottóról egy újonnan megjelent kötetben

A különleges fotókönyvvel Habsburg Ottó születésének 111. évfordulóját ünnepli az egykori trónörökös, parlamenti képviselő szellemi és tárgyi hagyatékát gondozó Habsburg Ottó Alapítvány.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.