Ha valaki elmegy, hirtelen mindenhonnan, még az egérlyukból is előbújnak az állítólagos barátok. Akiről ugyanis azt állítjuk, hogy a barátunk volt, az már sajnos nem tud ellene szólni. Éppen ezért én óvatosan bánok ezzel a fogalmommal, én inkább azt mondom, hogy a köztünk lévő kapcsolatot egy nagyon fura és izgalmas kvázi barátságként tudnám leírni.
Mindig megbeszéltük, hogy leülünk kávézni, de aztán sosem ültünk le. Mégis, rengeteget beszélgettünk, csak épp nem kellett hozzá kávé. Nem úgy beszéltünk a múltról, hogy „bezzeg akkor”, hanem egyszerűen élvezetből. Például olyan darabokról, amiket nagyon kevesen ismernek már. Valószínűleg az egyik utolsó olyan ember vagyok, akivel tudott beszélgetni Páskándi Géza Szeretők a hullámhosszon című darabjáról, amit még fiatalon megrendezett Pécsett mások mellett Vári Évával, Pákozdy Jánossal és Koroknay Gézával. Ezt az előadást gyakran felemlegettük, és közben rengeteget röhögtünk.
Böhm György és Karinthy Márton (Fotó/Forrás: Geberle Berci / Karinthy Színház)
Ha rágondolok, akkor úgy jelenik meg előttem, hogy éppen beszél. Imádott itt lenni a Karinthy Színházban. Annak idején Ruszt József azt tanította, hogy gazdának kell lenni a színházban. És ő pontosan ilyen igazgató volt. Mindent tudott, állandóan itt volt, és nemcsak azért, mert ez egy magánszínház, hanem mert ez volt az élete. Mindenre figyelt, ha ferde volt egy kép a falon, akkor megigazította, és mindenkihez volt egy jó szava. Ő a megtestesült színházi ember.
Az volt a kedvenc mondása, hogy kétfajta színész létezik: aki játszott már a Karinthy Színházban, és aki játszani fog!
Karinthy Márton a 70. születésnapi ünnepségen (Fotó/Forrás: Gaba Works / Karinthy Színház)
A 70. születésnapjára nagy meglepetésbulival készültünk a Karinthy Színházban. Átvertük. Ehhez persze komoly és összehangolt szervezésre volt szükség. Az volt a fedősztori, hogy augusztus 31-én este – neki ugye másnap volt a születésnapja – megvette egy cég a Margarida asszony című előadást, de az lenne a kérésük, hogy az igazgató mondjon pár szót a cég munkatársainak a kezdés előtt. Ezt aztán hosszú munkával elhitettük vele.
Ha maradt is benne némi gyanakvás, azt is sikerült elaltatni benne egy ügyes trükkel: Marci ugyanis szeretett benézni még előadás előtt a nézőtérre, hogy minden rendben van-e, ezen az estén viszont, amikor ezt megtehette volna, gyorsan feltartóztattuk, hogy bent már elkezdődött a rendezvény, és épp a cégvezér osztja ki az éves prémiumot a dolgozóknak. Ő ezt elhitte, úgyhogy amikor végül belépett, tényleg nagy volt a meglepetés.
Böhm György, Szilágyi Tibor és Karinthy Márton a 70. születésnapi ünnepségen (Fotó/Forrás: Gaba Works / Karinthy Színház)
Nem akartam, hogy egy hagyományos esztrádműsort csináljunk, ahol mindenki produkciózik valamivel, helyette azt találtam ki, hogy róla mondjunk el dolgokat, neki. Az Ördöggörcs és A vihar kapuja című könyvéből, valamint még kiadatlan naplórészletekből raktam össze egy estét, amit aztán a vendégek olvastak fel, legalább negyvenen. Emlékezetesre sikerült.
Eddig ő volt a Marci, de most már Karinthy Márton.
Jó utat, barátom!
hírlevél
