Színház

Egy hónapra beköltözött a nagymamájához, előadást készített róla – interjú Göndör Lászlóval

2021.11.30. 15:10
Ajánlom
Beköltözött a nagymamájához, aki 97 éves. Az unoka 35, és rendszeresen álmodott azzal, hogy lekési kettejük találkozását. Göndör László azt mondja, ritkán elégedett valamivel, de ezzel igen: a Nagymamával álmodtam című, STAFÉTA-pályázatos előadás december 5-én, 6-án, 8-án és a jövő évben is látható a Trafóban.

Az előadás nem a nagymamád élettörténete, de nagymértékben az ő életén alapul. Mi történt vele 1944-45-ben?

Nagymamám budapesti polgári családból származik, édesapja a Siesta szanatórium orvosigazgatója volt. A Margit körúton laktak, közvetlenül a mai Bem Mozi fölött. Egy nap, 1944 tavaszán a körúton sétált, amikor a csendőrök letartóztatták. A vád szerint eltakarta a kabátjára varrt sárga csillagot. Előbb a Rabbiképzőben kialakított fogdába vitték, majd Csepelre, Budakalászra, végül Auschwitzba, aztán a torni erdei lágerbe. Mindez röviddel azután történt, hogy az apukáját egy lakossági feljelentés nyomán munkaszolgálatra rendelték Balmazújvárosba. Soha többé nem találkoztak egymással. A lakásukat egy irigy orvoskolléga sajátította ki, aki a feljelentés mögött is állt.

Ekkor volt a nagymamád húszéves.

Láttam fotókat róla és a barátairól, igazi vagány, városi fiatalok voltak, akik érdeklődtek a művészet és a tudományok iránt. Az érettségi után voltak, de a felsőoktatásból kiszorították őket, így magukat képezték.

Mennyi időt töltött Auschwitzban, és mit hozott haza onnét?

Öt hetet töltött Auschwitzban, azután a torni erdei lágerbe szállították át. Ott élt és dolgozott egészen a halálmenetig, amelyet véletlenek sorának, társai segítségének és maradék erejének köszönhetően élt túl. Azt hiszem, a táborok mikrotársadalmát látva

megerősödött abban a hitében, hogy az emberi természet nem alapvetően jó vagy rossz; az emberi viselkedés nagyban a körülményektől függ.

Nagymama rengeteg története szól az emberi „gonoszság” relatív jellegéről. A torni lágerben például volt egy kezdetben kifejezetten emberséges fiatal SS-tiszt, aki egyszer odaadta a maradék ebédjét Nagymamáéknak. Titokban, jelentős kockázatot vállalva. Emberként kezelte a rabokat, tisztelettel beszélt velük, kisasszonynak szólította a nőket. Néhány héttel később külső nyomásra egyre kegyetlenebb lett, végül ugyanez az ember irányította a halálmenetre alkalmatlannak ítélt leggyengébbek tömeges legyilkolását.

Nagymamám végkövetkeztetése szerint arra kell törekednünk, hogy olyan társadalmi berendezkedést és szabályrendszereket hozzunk létre, ami felébreszti az emberekben az együttérzés igényét, mások segítésének vágyát, és nem a másik ember legyőzésére, bántására, pusztítására ösztönöz. Miután Nagymama visszatért a haláltáborból, a baloldaliság és a kommunizmus felé fordult. A mai napig ragaszkodik a baloldali alapelvekhez, de már képes kifejezni csalódottságát az egykori pártállamot illetően. Vakon hitt benne sokáig, mert szerette volna, ha az, ami vele történt, soha többé nem fordul elő másokkal. Ez volt az ő megküzdési stratégiája.

Az előadás abból az anyagból áll, amelyet egy hónapon át forgattál vele. Erre az egy hónapra beköltöztél hozzá.

Tíz-tizenöt éve merült fel bennem először az igény, hogy megmentsem azokat a történeteket, amiket őriz. Ahogy „felnőttebb” lettem, egyre inkább úgy éreztem, szélesebb értelemben is értéket képviselnek ezek – az, amit elmesél, és ahogy elmeséli őket, talán másoknak is fontos lehet. A személyes karrierem időközben a színház felé fordult, és egyszer csak életem két fontos törekvésének szála összeért. A történeteket megmentettem, de ennek ellenére végül létrejött bennem az ott töltött idő alatt egy fordulat, egy felismerés, ami kicsit áthangolta a céljaimat ezzel az előadással. Sokkal inkább a két generáció kapcsolódása, kapcsolatunk rétegei és bonyolultsága került a fókuszba.

IMG-1178-095057.jpg

Jelenet a Nagymamával álmodtam című előadásról (Fotó/Forrás: Róde Péter / Trafó)

Mikor költöztél hozzá?

2020 decemberének közepén, és január 16-án még együtt ünnepeltük a 97. születésnapját.

Hogyan telt egy közös napotok?

Minden feladatot átvettem, amit amúgy a gondozója lát el, és teljes egészében Nagymama rutinját követtem. Nagyon szigorú napirendje van. Ha egy órával tovább alszik, vagy csúszik az ebéd, már úgy érzi, felborult a nap, és kiesett a kezéből a kontroll. Fél nyolckor keltünk, de bevallom, egy-kétszer megesett, hogy ő ébresztett engem. Aztán reggeliztünk, délelőtt Nagymama visszafeküdt még egy órácskát aludni, addig én előkészítettem az ebédet, rendet raktam, kitakarítottam. Ebéd után kávéztunk, ő pihent, én átnéztem és összeszereltem a technikát, majd olyan fél négytől késő estig beszélgettünk a hangrögzítők és egy kamera mellett.

Kamera, mikrofon. Nem feszélyezte?

Kezdetben igen, de az idő előrehaladtával ezekről gyorsan megfeledkezik az ember. Kellett egy-két nap hozzá, hogy ebben a helyzetben feloldódjék.

És neked?

Nekem azt a gondolatot kellett – volna – félretennem, hogy itt most egyben egy színházi alapanyag készül, és annak jónak kell lennie. Izgultam emiatt. A projekt során a legfontosabb feladatom talán az volt, hogy a „jót csinálni” és „jónak lenni” görcsét leküzdjem. Ez a projekt egyik fő tanulsága is számomra.

Milyen viszonyban vagy vele?

Nagyon bensőséges, szoros viszonyunk van, egyfajta szövetség, barátság ez közöttünk.

Ez azért ritka. Úgy gondolom, észrevehető a generációk közötti távolodás, talán az életmódunkból fakadóan, talán azért, mert egyre nagyobb tempóban változik a világ. Nem minden unokának adatik meg, hogy megkérdezze a nagymamáját, mit élt át fiatalon vagy fél-e a haláltól.

Mindig azt éreztem, hogy nagyon hasznos és értékes számomra a nagymamám élettapasztalata, mindig is kivételes intelligenciájú és sokat látott embernek tartottam őt, szívesen kértem ki a tanácsát egy-egy morális dilemma kapcsán. A projekt célja azonban az volt, hogy még mélyebben kiépítsük az egymás felé érzett bizalmat, még őszintébbek legyünk egymással, és szintet lépjen a kapcsolatunk. Sikerült. Ehhez viszont nagyon sok energiát kellett mindkettőnknek a kapcsolatunkba fektetnünk.

Remélem, hogy ez a projekt segít más embereknek is felismerni, hogy erőfeszítést kell tenni a fontos személyes kapcsolatokért. Nemcsak a párkapcsolatokért, barátságokért, hanem a rokoni kötelékekért is.

IMG-1181-095057.jpg

Jelenet a Nagymamával álmodtam című előadásról (Fotó/Forrás: Róde Péter / Trafó)

Voltak olyan történetek, amelyekről eddig te sem tudtál?

Természetesen. De ezek olyan ránk tartozó titkok, amelyeket meg szeretnénk őrizni.

Hogy hatott rá, hogy egy hónapig a két generációval fiatalabb unokájával oszthatta meg az otthonát?

Azt mondta, úgy érzi, most újra él. Megrázó volt számomra ez a mondat. Észrevettem, hogy pár nap elteltével egyre csinosabban öltözködik, néhány régi, tőlem kapott ékszert is feltesz.

Az életét is újraélte.

Egyszerre volt felkavaró és örömteli élmény is számára. Nem csak annyiról volt szó ugyanis, hogy újra elmondta a régi jól ismert történeteit úgy, ahogy már hallottam őket. Most velem együtt ő is kutatott, keresett, volt lehetősége behatóbban újraélni őket, és volt, amit máshogy kezdett látni.

Az ő személye változott a te szemedben az egy hónap alatt?

Korábban egy szinte tökéletes emberként tekintettem a nagymamámra, egy idealizált alakra néztem föl. Úgy láttam őt, mint minden bölcsesség tudóját, aki ismeri a receptet a hibátlan élethez. Úgy láttam őt, mint egy ősanyát, akitől az élet ered. Nem csoda, hiszen ha ő nem éli túl, én sem lennék ma itt. Egy ember ilyesfajta idealizációja a csodálat mellett általában rengeteg szorongást is szül az „idealizáló” saját magával szemben meghatározott elvárásait illetően. Ez történt az én esetemben is. Most, hogy jobban megismertem őt, árnyaltabb lett a róla alkotott képem: idealizált alakból valóságos emberré vált a szememben.

Ő is jobban megismert engem, a saját tökéletlenségeimmel együtt. Olyan volt ez az élmény, mintha egy hatalmas súlynak egy részét leraknám.

Korábban sok megfelelési kényszer volt benned?

Igen. Nagymamám mindig kemény, szuverén, erős nő volt, ma is az. Folyton meg kellett harcolni nála a szeretete kinyilvánításáért. Én állandóan meg akartam felelni neki.

Ezt elmondtad neki?

El. Meglepődött rajta, és azt mondta, nem érti, de szeretné megérteni.

Látta már az előadást?

Igen, a fázisbemutatót.

Tetszett neki?

Én úgy olvastam le az arcáról, hogy igen, bár zavarban volt, és nem nyilatkozott hosszan. Tetszését finoman jelezte azzal, hogy azt mondta: „az egy nagyon jó érzés, ha az emberből ennyi mindenre emlékeznek”. Mindeközben az előadásnak köszönhetően ő is sok mindent tudott meg rólam.

IMG-1183-095057.jpg

Jelenet a Nagymamával álmodtam című előadásról (Fotó/Forrás: Róde Péter / Trafó)

Ha nem szorgalmazod, hogy megcsináld ezt az előadást és ezt a kísérletet, nem jutsz el azokra a tanulságokra, amikre így eljutottál.

Versenyfutás volt az idővel, évek óta tervezgettem. Álmodtam is vele.

Rémálmok? Amik után csatakosan ébredsz?

Azok. Utána általában felhívtam őt reggel.

Üzensz azoknak, akik szintén halogatnak fontos beszélgetéseket?

Üzennék, de felesleges. Ha nekem üzentek volna, nem sokat segít, nehéz ezeket a lelki folyamatokat kívülről, egy-egy mondattal gyorsítani. Mindenki pontosan tudja a szíve mélyén, mire lenne szüksége, de ez egy belső érési folyamat, amit egy interjúban megfogalmazott üzenet biztosan nem, egy színházi előadás megnézése esetleg segíthet, esetleg adhat egy végső lökést ahhoz, hogy a vágy tetté váljon. De tudod mit, kár nem lehet belőle, mégiscsak üzenek:

ne halogassa senki a fontos beszélgetéseket!

Az előbb magyarázatot adtál a cím eredetére: Nagymamával álmodtam. Beszélj egy kicsit az előadásról!

Az előadás kilencven százalékban a Nagymamánál töltött 32 nap során létrejött dokumentumokon alapszik. Többek között több mint negyven órányi hanganyagról van szó, amit az alkotótársaimmal három héten át hallgattunk. Olyan közösségként dolgoztunk, amelyben mindenkinek egyenlő súlyú szava volt a koncepció formálásában. Miután sokat beszélgettem Horváth Lili Olga pszichológussal és Bartha Máté dokumentumfilm-rendezővel az előkészítési fázisban, elsőként Bódi Zsófit, frissen végzett dramaturgot vontam be a munkába, aki végig követte az egy hónapos összeköltözést is. Sokat számított az ő érzékeny jelenléte és szakmai tudása. A rendezőtársam Laboda Kornél lett, akinek az ízlésében, érzékenységében és humorában teljes mértékben megbízom. Az egyik legprofibb vágó, Láng Alexandra dolgozott a hang- és a képanyagok szerkesztésével és vágásával, ami nem volt egyszerű feladat az anyag méreténél fogva. Horváth Lili pszichológus egy egészen izgalmas perspektívát adott a munkafolyamathoz, amelyet egyébként szerintem minden ennyire személyes hangvételű színházi anyag igényel. A csapat további fő alkotóit, Bartha Márk hangdesignert, Csoma Gabi látványtervezőt és Szakács Zsuzsi produkciós asszisztenst szakmai igényességükön túl a kivételes érzékenységük miatt hívtam meg a projektbe.

image_6487327-095705.jpg

A Nagymamával álmodtam című előadás alkotói (Fotó/Forrás: Göndör László / Trafó)

Most, hogy kész van az előadás, elégedett vagy vele?

Van egy, a rendezéseim kapcsán felbukkanó mániás perfekcionizmus bennem, ezért ritkán vagyok maradéktalanul elégedett, de ez az előadás most kivételt képez. Az eddigi nézői visszajelzésekkel összhangban úgy érzem, hogy egy nagyon átgondolt, őszinte és önazonos mű született, ami sok embert egészen különböző irányokból képes megszólítani. Szeretem az előadás humorát is, ami egyáltalán nem várt egy ilyen téma kapcsán. Különösen örülök, hogy ebben nem csak az én saját, de Nagymamám elegáns pikírt humora is meg tud jelenni.

El tudod képzelni, hogy tíz, húsz, negyven év múlva is előadd – amikor Katona Éva már nem lesz köztünk?

Jó kérdés. Volt egy olyan eset, amikor aggasztó hír érkezett Nagymama állapotáról. Ekkor egészen erősen megéreztem valamit abból, hogy a gyász milyen radikálisan alakítaná át a viszonyomat a darabhoz. Azt, hogy pontosan hogyan, szerencsére még nem tudom, de erősen foglalkoztat a kérdés.

Azt hiszem, nincs emberibb elégtétel annál, hogy azok az emberek, akiket a náci rendszer meg akart fosztani emberi méltóságuktól, a nevüktől, az életüktől, akikre számot tetováltak, azok elmondhatják a történetüket. A személyes erő győzelme a személytelen gonosz felett.

Erősen szól az élet igenléséről az előadás. Arról, hogy létezünk, itt vagyunk, és szeretjük egymást.

Előzetes az előadáshoz:

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Tökéletlen csaknem az alapjaiig” – Könyvek, amelyeket megbántak íróik

Kit kellett megölnie Sir Arthur Conan Doyle-nak, hogy végre nyugodtan írhasson? Miért tagadta meg főműveit Lev Tolsztoj? Mitől borzong Krasznahorkai László?
Vizuál

Látványos magyar sci-fi érkezik a mozikba márciusban

A 129 című film történelmet ír azzal, hogy az első olyan magyar sci-fi , amelynek szinte minden jelenetében látványos CGI elemeket láthatunk, kizárólag magyar szakemberek munkája nyomán. A neves színészgárdával készült alkotás március elején debütál.
Tánc

Ifjú tehetségek nyertek felvételt a Magyar Táncművészeti Egyetemre

Több mint 90 gyermek és szüleik részvételével zajlott januárban a Magyar Táncművészeti Egyetem felvételije a felsőfokú táncművészképzés előkészítőjére klasszikus balettművész, valamint a moderntánc és színházi tánc szakirányra.
Klasszikus

Túlvilági utazás a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával

Három 19. századi zenemű szerepel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és vezető karmesterüknek, Riccardo Frizzának február 8-i koncertműsorán, melyek mindegyike gyönyörű dallamokkal szól az elmúlásról.
Színház

Tabudöngető előadások érkeznek Szabadkáról a Bethlen Téri Színházba

A Kosztolányi Dezső Színház két Urbán András-rendezést és egy friss Hegymegi Máté-előadást hoz magával a VII. kerületi teátrum 11. Vendégváró Fesztiváljára. A felkavarónak ígérkező produkciókat február 17-19. között láthatják az érdeklődők.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Koldusopera – Bagó Bertalan rendezése a József Attila Színházban

Műfaját tekintve: opera, musical, operett és mindezek paródiája – nemcsak ígérik ezt a darabról, de be is váltják február 18-ától a József Attila Színház színpadán, Bagó Bertalan rendezésében.
Színház ajánló

Mit keresett Jakab az ágy alatt? – Dániel András meséje a XV. kerületben

A XV. kerületi Csokonai Művelődési és Rendezvényházban láthatjuk február 12-én a Hab a tortán!-mesesorozat kövekező előadását: Dániel András Mit keresett Jakab az ágy alatt? című meséjét Pető Kata és Porogi Ádám színészpárosa hozza el a gyerekeknek.
Színház ajánló

Mocskos alkuk és erkölcsi dilemmák a miniszterelnök nyaralójában – válságkomédia tíz éve az Átriumban

Tizedik éve fut lankadatlan sikerrel az Átriumban a folyamatosan új elemekkel bővülő, a kül- és belpolitika aktuális fejleményeit is beépítő, válságkomédiaként aposztrofált Igenis, miniszterelnök úr! című előadás Hevér Gábor és Alföldi Róbert főszereplésével.
Színház interjú

Szabálytalan utak szabadsága – beszélgetés Pelsőczy Rékával és Vajdai Vilmossal

Pelsőczy Réka és Vajdai Vilmos pályájuk kezdete óta, megszakítás nélkül a Katona József Színház tagjai, akiket rendezőként és színművészként is, egyaránt jegyez a szakma és a nagyközönség. A két művésszel a Katona első évtizede kapcsán beszélgettünk.
Színház hír

Hogyan mentsük meg a szerelmet? – Balla Eszter és Debreczeny Csaba 150-edszer is megmutatja

Ők ugyanis a főszereplői a Párterápia című vígjátéknak, amiben immár százötvenedik alkalommal játszanak el egy válságba jutott házaspárt, akik szeretnének kilábalni ebből a helyzetből. Az Orlai Produkció előadása január 31-én jubilál a Belvárosi Színházban.