Színház

Egy igazán szemét szerep

2008.11.28. 00:00
Ajánlom
Az idei Színikritikusok Díjának egyik legnagyobb meglepetése a legjobb férfi főszereplő díja volt: az ítészek Dolmány Attila alakítását találták a legjobbnak a Budapesti Kamaraszínház Árpádház című előadásában.

Dolmány Attila: A II. Richárd egyik próbája alatt egyszer csak beküldtek egy nekem szóló levelet a színpadra. Megnéztem a borítékot: Színikritikusok Céhe. Azt gondoltam, majd próba után megnézem, nem lehet annyira fontos. A többiek persze kérték, hogy nyissam ki. Én lepődtem meg a legjobban, hogy örömmel értesítenek, mert a tavalyi év legjobb főszereplő díját én kaptam. Egyáltalán nem számítottam erre.

Fidelio Súgó: Próbáltatok tovább, vagy azonnal elkezdtetek ünnepelni?

DA: A helyére tettük a dolgokat, ment tovább a próba. Csak este ünnepeltünk...

FS: Ez az első nagyobb díjad?

DA: A színházon belül már kaptam vándordíjat, és két éve a drámaíró fesztiválon fellépő színészek között különdíjas lettem. De ez az első amolyan "igazi" szakmai díjam.

FS: Az előadás alatt végig az látszik, hogy élvezed az egészet, bármennyire is sűrű szövetű a szöveg és bonyolultak a szituációk. Érezted a próbafolyamat legelején, hogy ezt ennyire szeretni fogod?

DA: Az olvasópróbán szinte csak azt láttam, hogy ez mekkora és milyen szöveg. De akkor egyáltalán nem gondoltam, hogy ez ennyire be fog jönni nekem! A próbafolyamat közben derült ki, hogy mennyire sokat lehet játszani. Spiró elképesztően furcsán láttatja ezt a kort, a világot, de nagyon emberközelivé teszi a történelmet. Nekem ez tetszett a legjobban, már az elején.

FS: Azért eléggé meggyötörhet egy ilyen este, fizikailag és lelkileg is...

DA: Hát, nem egyszerű! Spiró György zsenialitása, hogy két színészre épít a két felvonásban – az elsőben az egyik, a másodikban a másik viszi a prímet, mindkettőnek van ideje pihenni. Én a második részben csak kétszer jelenek meg, ott már tudok egy picit lazítani, kiengedni - az a rész Lengyel Tamásé. Az első felvonás önmagában másfél óra, végig a színpadon vagyok, két szerepet játszom, ami embert próbáló. Nem könnyű, de imádom, szeretem csinálni.

FS: A Könyves Kálmán figurád jobb oldala teljesen béna. Kitől származik az ötlet? Csak mert elképesztő, ahogy a béna karod ujjai árulkodnak a király idegállapotáról...

DA: Történelmi tény, hogy Könyves Kálmán mozgáskorlátozott volt. Barta Dóra, az előadás koreográfusa találta ki, hogy legyen a vállam kiakadva, és legyen a kezem merev. A bicegésen sokáig töprengtünk, de arra jutottunk, ez csak erősíti azt, hogy van egy fickó, aki szellemileg folyamatosan pörög, csak éppen behatároltak a fizikai lehetőségei. Mára már megszoktam, de az elején számtalanszor görcsbe állt a vállam. Külön kitaláció volt, hogy amikor ideges vagyok, akkor zongorázom az ujjaimmal. Az egész előadás sok helyütt statikus, és egy ilyen picike színpadon egy kisujjpercnyi mozdulat is azonnal fontosságot nyer.

FS: Hogyan váltasz Kálmán és II. István között? Úgy 2 perc telik el, ami alatt át kell változz a "saját fiaddá"...

DA: Kimegyek, átöltözöm, megfésülködöm és sminkelek. Ennyi, már önmagában ezzel váltok. Mire be kell menni a színpadra, már kész vagyok. Egy két hónapos próbafolyamat alatt, napi nyolc óra próbával azért ez szépen kialakul. Egyszer csak összeáll. Persze eleinte nehéz volt, hogy ebből vagy abból hogyan jövök ki, és hogyan kerülök át a másik figurába, de egy idő után olyan biztonságérzetem volt, hogy amikor összeraktuk a puzzle-t, már nem volt ezzel gond.

FS: Almási-Tóth András rendezte az előadást, azóta született egy újabb közös munka, a II. Richárd, eléggé hasonló szereplőgárdával. Jól tudtok együtt dolgozni?

DA: Főiskolás korunkban elterjedt, hogy világra szólóan utáljuk egymást. Ami persze nem igaz, de ha kell, éljen tovább a legenda... Tavaly évad elején bejött a színházba, és azt mondta: "Jaj, akartam mondani, találtam neked egy igazán szemét szerepet!" Ez volt az Árpádház. Nagyon szeretem Andrást, olyasféle formanyelvet képvisel, amit szeretek, és működik is. Egy "formaszínházban" naturalista módon fogja fel a viszonyokat, ami önmagában érdekes, játszani is, nézni is. Szereti ezeket az ellentmondásos dolgokat. Azt hiszem, és remélem, hogy akik eljönnek megnézni, azok azért jönnek, mert valóban látni akarnak valamit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.
Zenés színház

88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű zeneszerző, Kálmán Imre lánya

A világhírű magyar zeneszerző, Kálmán Imre lányát hosszú betegség után, életének 89. évében érte a halál. November 7-én, pénteken hunyt el Los Angelesben.
Könyv

Beleolvasó – Szabó T. Anna: Erősebb nálam

A szerelemről és a biztonság vágyáról szól Szabó T. Anna új novelláskötete. Hosszabb-rövidebb történetei sokféleképpen beszélnek a hirtelen feltörő vagy éppen élethosszig tartó szenvedélyekről. Olvass bele a kötetbe!
Klasszikus

Angol szerzőknek szenteli következő maratonját a Müpa

Február 15-én visszatér a Müpa közönségkedvenc, egész napos koncertsorozata, ezúttal három legendás angol komponista (élet)műveivel a középpontban. A részletes program már elérhető a Müpa honlapján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Balsai Móni a Kabóca imprósorozatának következő vendége

Októberben indult el a Kabóca Bábszínház improvizációs sorozata, a Spontán Kocsis Pál Jászai Mari-díjas színművész vezetésével. Az első vendég Hevér Gábor volt, az est sikert aratott a veszprémi közönség körében, november 15-én Balsai Mónit láthatjuk.
Színház ajánló

Csíkszereda Miskolcra megy − jön a Határtalan Napok

Novemberben ismét egy határon túli város művészetét hozza el a közönségnek a Miskolci Nemzeti Színház. A Határtalan Napok meghívottja ezúttal Csíkszereda lesz, az erdélyi vendégek a színházi előadások mellett kiállítással és könyvbemutatóval is készülnek.
Színház kritika

Horrorjáték Szegeden – A Patkányfogó Projekt

A Patkányfogó Projekt különleges vállalkozás: a klasszikus mese itt már nem gyerekeknek szól – hanem azoknak, akik nem félnek kimerészkedni a patkány járta hamelni utcákra, ahol a valóság és a fantázia összemosódik. Kritika a szegedi bábelőadásról.
Színház hír

Lipics Zsolt vezetheti tovább a pécsi színházat

A Pécsi Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójának újabb öt évre szavazott bizalmat a közgyűlés. A zárt ülésen egyhangú döntés született, a városvezetés és az ellenzéki képviselők többsége is támogatta kinevezését. 
Színház hír

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.