A legnagyobb hagyománya természetesen a vívásnak volt, az addigi lovagi kardot azonban a korban felváltotta az ún. rapir, egy keskenyebb pengéjű fegyver. Ebben az időszakban sokáig úgy tűnt, végérvényesen az itáliai mesterek veszik át az uralmat a londoni vívóiskolákban, ám VIII. Henrik 1537-ben a hivatalos vívásoktatók céheként ismerte el a Védekezés Mestereinek Londoni Céhét, amely így felvirágozhatott. A céh tagjai pénzért adták tovább tudásukat, ezenkívül nyilvános bemutatókat, versenyeket is rendeztek – melyek épp annyi ideig tartottak, mint egy színházi előadás.

15 (Fotó/Forrás: Mohos Angéla / Madách színház)

A víváshoz hasonló sport volt a quintain, csak itt a vívók nem egymás ellen küzdöttek, hanem egy oszlopra rögzített forgó bábut kellett minél ügyesebben eltalálniuk. A korabeli küzdősportok közül nagy divat volt még az íjászat, amelynek gyakorlását a férfiak már gyerekkorukban elkezdték. Az íjászok ún. hosszú íjakkal lőttek, melyek hangtalanságuk miatt az orvvadászok körében is igen népszerűek voltak.

De a kor emberei nem csak a technikai küzdősportokat gyakorolták, hiszen nem mindenki engedhetett meg magának egy-egy drága sporteszközt. A szegények körében nagyon elterjedt volt a birkózás, olyannyira, hogy Angliában minden országrésznek megvolt a maga jellemző birkózóstílusa.

Szerencsére a pacifistább beállítottságú XVI. századiak is találtak magukhoz illő sportot Angliában, hiszen francia mintára elterjedt a tenisz, ami főleg a nemesség körében dívott. Az általunk ma ismert játéktól eltérően itt a pályán kívül az annak oldalain körbefutó pajtaszerűség plafonját is használhatták a játékosok, azaz az akkori tenisz inkább a mai fallabdához hasonlított. További érdekesség, hogy a teniszlabda emberi hajjal volt kitömve, és egyetlen játék alatt elhasználódott, mivel elveszítette a formáját. Az eddig felsorolt sportágaktól eltérően a teniszt nők is űzhették, ahogy a tekét is, amit – akárcsak ma – kilenc, rombusz alakban elhelyezett bábura gurítva játszottak.

fp144 resize (Fotó/Forrás: Mohos Angéla / Madách színház)

Azt gondolhatnánk, a békésebb sportok közé tartozott a labdarúgás is, ám a reneszánsz kori Angliában még annyira sem volt civilizált ez a játék, mint manapság. Szabályok például egyáltalán nem voltak, így megengedett volt az ellenfél felrúgása és megütése is – a lényeg csupán annyi volt, hogy a két csapat a kijelölt kezdőpontról valamilyen módon eljuttassa a labdát a másik térfelén kijelölt területre. A labdarúgás nem számított kifejezetten úri sportnak, elsősorban inasok és falusiak űzték, és a külső szemlélő számára leginkább tömegverekedésre emlékeztetett.

A Madách Színház július 16-ig tartó Szerelmünk, Shakespeare fesztiváljának keretében a héten még több alkalommal látható a Szerelmes Shakespeare című színdarab, amelyben a felsorolt sportok közül a szereplők leginkább a vívásnak hódolnak. Az előadásról bővebb információt itt találunk, Shakespeare-ről és koráról pedig a Shakespeare Londonja napi öt garasból című rendhagyó útikalauzban olvashatunk további izgalmas művelődéstörténeti adalékokat.