Egy különös, bezárt időszak után milyen újra rendezni?
Sajnos és szerencsére nagyon sok témára tudunk reflektálni. Egy világjárvány után most a próbák olyanok, mintha újra tanulnánk járni és beszélni, egymással kommunikálni. Emiatt más értelmet kap a színházi vonatkozás: az újratalálkozás a nézőkkel. Személyesebb vizekre tudunk evezni. Szeretném megtalálni azokat a pontokat, amitől empatikusabbak tudunk lenni.
Talán ez a legfőbb, legérzékenyebb feladatunk, hogyan tanuljuk meg egymást valóban látni, elfogadni – miközben játszunk.
Akár a színházban, akár az életben.
Miért Függöny az ősbemutató címe?
Ez a függöny olyan illúzió, amit mi teremtettünk az elmúlt párszáz évben. A függöny valamit sejtet. Valaki állhat a függöny mögött, valami van a függöny mögött. Amikor feljön, valami történik. Ez a színház parafrázisa. A lényege, hogy mi történik a függöny, a kulisszák, a paraván, a fal vagy a falak mögött. A világban minden színpadi képek sorozata, ami a szemünk előtt játszódik.
A függöny nem csak egy anyag, ami a társulat előtt felgördül.
Ez a függöny az elménk függönye is, ami este a szemhéjunkra hull, és másnap reggel meglátjuk, milyen világra ébredtünk. Függöny az is, amikor lehunyjuk a szemünket, valami történik a világban – de mi nem reflektálunk. Úgy érzem, nagyon fontos reflektálni a jelenlegi helyzetre, és ezt úgy kell tennünk, hogy velünk maradjon a költészet, ami gyertyaláng lehet ebben a kulturális szélviharban. Képesek vagyunk megóvni?
Az alcím: egy klasszikus és kortárs színházi társulat élete és hirtelen halála. Mi az üzenete a darabnak?
A darabot együtt szerkesztjük a szereplőkkel és Sényi Fanni dramaturggal. Időben ott járunk, amikor Molière halálával magára marad a társulat. Milyen lehetőségei vannak ennek a társulatnak? Hogy fog szétesni vagy hogyan találnak egymásra az érdekrendszerek közepette? Nem tudom, mennyit kell aktualizálni a történetet. Szerintem már megvan.
Vasvári Csaba Teátrum igazgató, Sardar Tagirovsky rendező és Spilák Klára művészeti menedzser – SZFE (Fotó/Forrás: Deim Balázs/Szentendrei Teátrum)
A darab ötlete folyamatosan alakult – a valóság megannyi témát és lehetőséget kínál nekünk, ezzel tudunk játszani. Ami Molière korában történt, és ami most történik, aközött nincs nagy különbség. A 17. századi udvari rosszindulat a márkik kapcsán ma is fellelhető színházi szakmai emberek vagy akár bizonyos politikusok részéről. Sok politikus nem elegáns kommunikációja vagy játszmája pontosan kiszámítható a köznép számára, vagyis számunkra.
A gond ott kezdődik, amikor a polgári közízlés a könnyű utat választja a kultúra terén, amikor eladjuk a kísérletező kedvünket, a kereső énünket befogadóként vagy alkotóként.
De akkor is gond van, amikor a szakmai emberek, a művészek egy része elítéli a közönséget vagy más szakmai emberek művészi keresését, alkotói szándékát. Szerintem egyáltalán nem tiszta terepen folyik jelenleg a színházi szakmánk, se bal, se jobb oldalon. Ez nem pártpolitika kérdése, hanem társadalmi felvetés-feltevés. És ennek mindannyian az okai vagyunk, lehetünk. Hiszen mi adjuk ennek az egésznek az úgynevezett morális alapját. De nem vagyunk felkészülve még sok mindenre. A mi szakmánk első alapköve az emberség lenne, aztán jönne a színészet vagy a rendezés. Sose gondoltam volna, hogy emberileg vagy szakmailag támadható leszek olyan pletykák vagy arcnélküli sértések formájában, amelyek nehezebbé teszik számomra a hivatásomat, és alaptalanok, de rájöttem, hogy ez talán így lehetett Molière idején, és így lesz száz év múlva is... Az irigység és a középszer félelme mindig ott volt és mindig ott lesz a valóban kísérletező emberek között, akiknek eszük ágában sincs ártani vagy akadályozni másokat. Ez sok muníciót jelent számomra a Függöny című előadáshoz. Ahogy Molière számára is sok lehetőséget tartogatott a saját kora és szakmája.
Most a fájdalmat jobban érezzük, mert személyesen minket érint, ezt a világot. És
az ember mindig azt hiszi: az övé a legnagyobb fájdalom. Én is ezt gondolom a saját fájdalmamról sokszor.
Az, hogy miként éljük meg a valóságot, nagyon érdekes. Nemrég volt egy különös álmom. Reggel kinyitottam a szemem, felnyitottam a szemhéjamat, ezt a függönyt, és azt éreztem, valami ottmaradt a függöny mögött bennem az álmaimból. Ilyen álomszövetek között mozgunk, és ez energiát ad nekünk a nappal folyamán. Nem pontosan idézem, de a tartalmát tekintve igen, Shakespeare mondja: mi mindannyian ugyanabból az anyagból vagyunk, amelyből az álmaink születnek.
Támogatott tartalom.
hírlevél
