Színház

„Egy kulturális társadalomban alapelv az integráció”

Interjú Bonecz Ervinnel, a 90 decibel Projekt alapítójával
2020.07.31. 09:00
Ajánlom
Tíz éves a 90 decibel Project. Bonecz Ervin alapította kommunikációs korlátok feloldására, hogy a kulturális intézmények – köztük elsősorban színházak – akadálymentesek legyenek hallás- és látássérültek számára. Az akadálymentesítésnek célja a többségi társadalom érzékenyítése is, a látó és halló közönség formálása.

Az érzékenyítő, integráló program képzett színházi jelnyelvi tolmácsok, illetve képzett színházi narrátorok bevonásával segíti az előadások megértését, hogy azok teljes értékűen befogadhatóvá váljanak – miként Bonecz Ervin mondja – a hendikepeseknek. Egyébként ő maga is gyakran narrál színházban hallássérülteknek.

Hol tart a színházi akadálymentesítés itthon?

Lassanként ledolgozzuk a húsz éves hátrányunkat a nyugat-európai szemlélethez és gyakorlathoz képest.

Hosszú idő.

Eléggé. De az jó hír: az akadálymentes – audionarrált vagy jelnyelvi – színházi előadások száma idehaza ma már csaknem megközelíti a kinti átlagot.

Tíz éve alapította a 90 decibel Projektet. Gyakori, hogy személyes érintettség okán vállal valaki szociális segítőszerepet. Mindenesetre komoly elköteleződés kell hozzá. Önnél ez hogyan jött?

Én is személyes okból kezdtem bele. Gyerekkori barátom hallássérült, bár hallóként született. Három évesen egy balatoni nyaraláson tüdőgyulladást kapott, antibiotikummal kezelték, érzékeny volt rá, amit nem tudtak a szülők, és elveszítette a hallását. Együtt nőttünk föl, fociztunk hétvégenként, ma is barátok vagyunk. Kőkeményen meg kellett harcolnia mindenért. A hetvenes-nyolcvanas években még nem igazán működött itthon jelnyelvi szolgálat, jelnyelvi eszközök is alig voltak. Barátomat az agilis szülei viszont tökéletesen megtanították szájról olvasni, és szerencsére megtalálta a helyét. Hite és kitartása hatással volt rám is: példát mutatott, hogyan lehet valaki a küzdelmektől erősebb. Másik gyerekkori élményem is befolyásolt. Szegeden a Király-König Péter Zeneiskolába jártam, kórusban énekeltem, zongorázni tanultam. Néha egy vak zongoratanár helyettesítette az én tanáromat. Megérintett a története. Szüleim pedig nyitottságra neveltek. A hendikepesek támogatása természetes volt az életemben.

Hendikepesek? Ez érzékeny kifejezés rájuk?

Ön hogy mondaná?

Fogyatékossággal élők? Akadályozottak?

Igen, ez mind elfogadható, a hendikepesek szó is. Egyik barátom azt használja: kihívással élők. Szerintem ez találó, egész életükre jellemző szókapcsolat.

90decibel-204443.jpg

Bonecz Ervin a Rózsavölgyi Szalonban, 2020 (Fotó/Forrás: Rózsavölgyi Szalon)

Eleinte csak színházi akadálymentesítésre szerveződött a 90 decibel társaság?

Nem, mozikra és múzeumokra is. Csakhogy akkoriban még kevesen voltunk, szakemberek híján először a színházi előadásokkal foglalkoztunk. Külföldi példák alapján fogtam bele. Korábban a British Council kulturális osztályánál dolgoztam hat évig. 2001-ben volt egy érzékenyítő projektünk, akkor hoztuk be Magyarországra a színházi jelnyelvi tolmácsolás know-how-ját. Addig még nem volt ilyen, a tapasztalatra épülő kidolgozott módszertan. Felvettük a kapcsolatot a Siketek Országos Szövetségével, közös programot is szerveztünk. Majd 2008-ban, amikor szellemi szabadfoglalkozású lettem, egy nyaralás során jött az ötlet, hogy a művészeti produkciók akadálymentesítésével kellene kezdenem valamit, hiszen már számos ponton kapcsolódtam hozzá. Belevágtam, és rögtön elképesztő iramot diktáltam magamnak. Végigutaztam az országot, mentem színházról színházra, tárgyaltam, igyekeztem elfogadtatni a 90 decibel programot, de főként azt, hogy a többségi társadalom elfogadja: a hendikepeseknek is egyenlő joguk van a kultúrához. Idővel egyre többen csatlakoztak hozzám. Érzelmi kérdés is számomra ez a projekt: kinyílik a kulturális világ, a művészeti szcéna hallás- vagy látássérültek előtt is, akiknek korábban csak elviekben lehettek kulturális igényeik.

Említette: két évtizedes hátrányt kellett behozni az akadálymentesítés folyamatában. Volt ebben egy fordulat valamikor?

Úgy két évvel ezelőtt. Fontosnak tartom, hogy leírja: amikor Fekete Péter kulturális államtitkár lett, a prioritások közé sorolta a hendikeppel élők kulturális esélyegyenlőségét. Ő évekig élt külföldön, különféle mintákat látott erre, és kitalált egy komoly támogatási szisztémát: kifejezetten színházi előadások akadálymentesítésére is lehet pályázni két-három éve.

Engem lenyűgöz, ahogyan számos színház foglalkozik ezzel a témával. Nem tudom mindet felsorolni, csak példákat hozok: Pesti Magyar Színház, Örkény Színház, a budapesti Katona József Színház, jó néhány vidéki teátrum, független társulatok.

Sorolhatnánk még a példaértékű hozzáállásokat. Ők tényleg mind komolyan veszik ezt, és programszerűen beleillesztik a saját színházuk működésébe. Vagyis: integrálják az akadálymentesítést. Ez a kulcsa az egésznek: egy kulturális társadalomban alapelv az integráció. És sajnos még nem egészen akadálymentes az erről való gondolkodás egyes színházakban.

Magyarországon a lakosság 10 százaléka él valamilyen mértékű hallásproblémával, közülük körülbelül 60 ezren teljesen siketek, 300 ezren súlyos fokban nagyothallók. Csaknem 33 ezer vak ember él az országban, és több mint 218 ezer látássérült.

Hogy érti?

Néhol csak PR-fogást látnak az akadálymentesítésben, kipipálandó feladatot, amelyre még pályázatot is lehet nyerni. Nem érzik át, milyen öröme lehet például egy vak embernek egy audionarrált előadásban. Akadnak olyan intézmények is, ahol attól tartanak, mit fognak szólni az „ép nézők”, ha mellettük hendikeppel élő ül. Egy színházigazgató egyszer közölte velem, jöhet a jelnyelvi tolmács, nincs kifogása, de a hallássérülteket el kell különíteni, ültessük föl őket az erkélyre, hogy – idézem – „a nem fogyatékos közönséget ne zavarja a látványuk”.

Szép. Végül is a színház az érzékenység és a beleélés művészete…

Pontosan. Ezért is megdöbbentők az efféle kijelentések.

És ön mit mondott erre a direktornak?

Elmeséltem neki, hogy a tíz év alatt sokszor kísértem hallássérült csoportokat is színházakba, és beszélgettem a nézőkkel, akik elmondták, a jelnyelvi tolmács jelenléte számukra pluszt adott hozzá az előadáshoz, s hogy milyen jó kezdeményezés. Ez nem egy komplikált dolog, nem kell űrkutatónak lenni ahhoz, hogy valaki megértse: a másik befogadásához elég lenne az embert megmozdítania magában. A gondolkodást kell előbb akadálymentessé tenni, hogy magától értetődő legyen a hendikepesek színházi jelenléte közönségként. Én ezt nem szociális szolgáltatásnak fogom föl, soha nem úgy álltam hozzá, hogy szegény vakok, szegény siketek. Ennek már nem missziónak kellene lennie. Ez együttműködés: a színházaknak, más kulturális intézményeknek éppúgy természetesnek kell venniük a hendikepesek kultúrához való jogát, mint a hendikepeseknek azt, hogy szabad az útjuk ezekre a helyekre. Egyébként ők pontosan érzik, hol veszik komolyan az együttműködést velük. Jó néhány színház már eleve úgy tervezi az évadját, hogy előre tudja, hány előadást szeretne akadálymentesíteni, sokan közülük fel is hívnak, tanácsot kérnek a műsor tervezésekor.

BoneczErvin-204351.jpg

Bonecz Ervin a Rózsavölgyi Szalonban, 2020 (Fotó/Forrás: Rózsavölgyi Szalon)

Nézhettem, ahogyan audionarrál egy előadást a Rózsavölgyi Szalonban. Előzőleg megtekintette már a produkciót, elkérte a szövegkönyvet, egyeztetett a rendezővel, melyek a lényeges dramaturgiai pontjai a műnek. Közvetlenül az előadás előtt körbevitte a látássérült nézőket a színpadon, megfoghatták a kellékeket, díszletet, beszélhettek a színészekkel, már akkor hallhatták a hangjukat. Nem csak ön készült föl teljesen, ők is. Aztán fülhallgatón keresztül követték – az ön tolmácsolásában – az előadást. Olykor csak pár másodperce volt, hogy szavakkal leírja nekik, ami éppen hangtalanul történik a színpadon.

Szeretem csinálni. Jó hallani, amikor együtt nevet egy látó és egy látássérült. Filmeket is narrálok, az kötöttebb, színházban viszont minden percben történhet valami más. El kell tudni mondani a néma színpadi mozgásokat is, vagy egy érintést, vagy azt, miként néz az egyik szereplő a másikra. Itt nem lehet udvariaskodni, körbeírni a jelenetet. Azt kell mondani, amit látunk.

Tanítják ezt valahol?

Én egy londoni színházi mestertől tanultam, akit elhívtam ide is. Meghirdettünk egy felnőttképzést, lehetett rá jelentkezni. Csaknem húszan jöttek, közülük hárman-négyen maradtak a szakmában, a többiek pusztán érdeklődtek, de már az is jó.

Van ennek fejlődési útja? Merre lehet továbblépniük?

Ez állandó gyakorlást jelent a színházi narrátornak és jeltolmácsnak is. Én is rendszeresen gyakorlok, hogyan lehet bizonyos színpadi dolgokat gyorsabban lereagálni. Ha újrastrukturálják a Színművészeti Egyetemet, bízom benne, hogy ott a színházi jeltolmács, színházi narrátor képzésnek megfelelő helye lesz megfelelő szakemberekkel. Ez nem tudományos munka, nem cikkeket kell tanulmányozni, hanem nagyon komoly tapasztalati tudást kell átadni. Olyan, mint a színpadi mesterség: a gyakorlatban él. Másrészt jó lenne, ha mindegyik múzeumban lenne állandó tapintható tárlat. De időszaki kiállításokhoz is lehetne szakemberek bevonásával speciális verziót készíteni. Úgyhogy még sok a dolgunk.

(Fejléckép: 90 decibel projekt a rózsavölgyi Szalonban)

 

 

 

Rózsavölgyi Szalon

A Rózsavölgyi Szalon a pesti belváros művészeti központja, ahol a hagyomány és az újító szándék teremti meg a színházi és irodalmi műhelymunkát. 2012. április 11-én, a Költészet Napján nyílt meg. Kezdettől leginkább olyan darabokat tűzünk műsorra, amelyek kiemelt értéket képviselnek a magyar és külföldi irodalomban, s amelyeket még nem mutattak be, vagy színpadi változatban nem kerültek még színre Magyarországon. Igyekszünk olyan témákkal foglalkozni, amelyek a mai kor kíváncsi, gondolkodó emberét érdeklik, aki nem elégszik meg azzal, hogy az interneten keresztül szemléli a világot.

A hajdani szalonkultúrának lényege volt – túl a társas együttléten – a fiatal alkotók felfedezése is. A nagy nevek mellett nálunk is rendre megjelennek fiatal művészek, pályakezdők, akiket fel is fedez aztán a közönség. Bár nincs hagyományos értelemben vett társulatunk, mégis társulattá formálódott a Rózsavölgyi Szalon alkotóközössége. Szeretnek itt lenni.

Köszönjük!

Legolvasottabb

Klasszikus

Meghalt Andrew Davis karmester

A világhírű angol karmestert, a Chicagói Lyric Opera korábbi zeneigazgatóját és számos neves operaház gyakori vendégét hosszú betegség után, nyolcvanéves korában érte a halál.
Klasszikus

Új operáján dolgozik Kurtág György

A kilencvennyolc éves zeneszerző a Klubrádiónak számolt be arról, hogy második operáját írja, amelyet a hetvenéves német szoprán, Maria Husmann számára komponál.
Színház

„A kutatóknak szükségük van inspirációt meríteni a művészetekből” – Karikó Katalin ellátogatott a Rózsavölgyi Szalon Nobel-díjról szóló előadására

Krausz Ferenc után újabb Nobel-díjas tudós, Karikó Katalin is megtekintette a Rózsavölgyi Szalon február közepén bemutatott A Díj című előadását, amely az „atombomba atyja és anyjaként” emlegetett Otto Hahn és Lise Meitner szenvedélyes párviadalát meséli el.
Színház

128. születésnapját ünnepli a Vígszínház – idén is megrendezik a Vígmajálist

Május 1-jén délután a Vígszínház meghirdeti a 2024/25-ös évad programját, majd a társulat tagjai részleteket adnak elő többek között olyan népszerű előadásokból, mint a Pinokkió, A Pál utcai fiúk, A padlás vagy A nagy Gatsby.
Könyv

Irodalom a Margitszigeten – jön a tavaszi Margó!

A fesztiválon mutatja be új kötetét mások mellett Háy János, Erdős Virág, Krusovszky Dénes és Cserna-Szabó András is. A közönség idén élő podcastfelvételeken is részt vehet a három nap során. 

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

„A kutatóknak szükségük van inspirációt meríteni a művészetekből” – Karikó Katalin ellátogatott a Rózsavölgyi Szalon Nobel-díjról szóló előadására

Krausz Ferenc után újabb Nobel-díjas tudós, Karikó Katalin is megtekintette a Rózsavölgyi Szalon február közepén bemutatott A Díj című előadását, amely az „atombomba atyja és anyjaként” emlegetett Otto Hahn és Lise Meitner szenvedélyes párviadalát meséli el.
Színház hír

Ember Mária-díjat kapott Sándor Anna, a Spinoza Színház igazgatója

Az elismerést az igazgató a színház több mint húszéves működéséért kapta meg. A díjat a Raoul Wallenberg Egyesület elnöksége ítéli oda minden évben azoknak a személyeknek, akik támogatják az emberi jogokat, és bemutatják a magyarországi zsidó és nem zsidó emberek együttélését.
Színház ajánló

128. születésnapját ünnepli a Vígszínház – idén is megrendezik a Vígmajálist

Május 1-jén délután a Vígszínház meghirdeti a 2024/25-ös évad programját, majd a társulat tagjai részleteket adnak elő többek között olyan népszerű előadásokból, mint a Pinokkió, A Pál utcai fiúk, A padlás vagy A nagy Gatsby.
Színház ajánló

April De Angelis: Színésznők – továbbra is műsoron a Pinceszínház előadása

Az idei évad nagy sikerű előadása a Színésznők Sztarenki Pál különleges rendezésében. Minden szempárt a színpadra szegez, lényeges mondanivalója a mai társadalom embereinek is fontos üzenetet hordoz.
Színház ajánló

Megtartotta tavaszi bemutatóit a Loupe Színházi Társulás

A csapat elsőként a Lányok, fiúk! című monodrámát mutatta be Lovas Rozi főszereplésével, az előadás a családon belüli erőszak témájára reflektál. Áprilisban pedig A kezdet/vége című produkció is debütált, amelyet Sean O’Casey műve nyomán Horváth János Antal írt és rendezett.