Színház

Egy nagybőgő nagy pillanata – Klem Viktor szólója

2021.06.02. 10:55
Ajánlom
Július 18-án ismét látható lesz Klem Viktor főszereplésével Patrick Süskind híres monodrámája, A nagybőgő. A darab az Aranytíz Kultúrházban kerül színpadra.

„Létezhet zenekar prímhegedű nélkül, fúvósok nélkül, rézfúvósok, üstdob nélkül, de nem létezhet zenekar nagybőgő nélkül.”

A nagybőgős egyedül van a színpadon, egyoldalú, közvetlen társalgást folytat a nézővel. Mesél az életéről, gondolatairól, néha játszik a hangszeren, majd beszél tovább, a szerelméről, a zenéhez és társadalomhoz fűződő viszonyáról vagy épp gyengeségeiről.

A darab magyarországi ősbemutatója 1989-ben volt a Pesti Színházban, Darvas Iván főszereplésével, Tordy Géza rendezésében. Ezt követően több százszor került színpadra a nagybőgős monológja. 

Idén nyáron, több mint egy éves kihagyás után, ismét Klem Viktor főszereplésével folytatódik az előadás az Aranytízben.

 A nagybőgős ismeri saját határait, elfogadta a neki jutott szerepet, de megőrzi a vágyát, miszerint egyszer nagyot ordít a zenekari árokban, s akkor, ha csak egyetlen másodpercre is, végre mindenki egyedül őrá figyel majd.

Az eredeti mű főhőse kétszer olyan idős, mint most jómagam. Viszont a kérdések és problémák melyeket hősünk feszeget, éppúgy érintenek egy mai fiatalt, mint egy nyugdíj előtt állót, sokat tapasztalt embert, bárhol a világon.” - mondta Klem Viktor a bemutató kapcsán.

Főszerepben Klem Viktor

Rendező: Radnai Márk

Indali Klára fordítását felhasználva, a szövegkönyvet készítette: Ivanyos Ambrus 

Helyszín: Aranytíz Kultúrház

Időpont: 2021. 07.18

Tamási Nóra Produkció

Fejléckép: A nagybőgő című előadás plakátja (forrás: Tamási Nóra Produkció)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Plusz

Amikor a porond csodáját a gyerekek teremtik meg – oktatás a cirkuszművészet eszközeivel

A Fővárosi Nagycirkusz tíz éve szervez pedagógiai programokat iskolás gyerekek számára, foglalkozásaikon pedig élményszerűen fejlesztik a gyerekek képességeit, tudását. Sándor Andrással a cirkuszpedagógia jelentőségéről, eredményeiről és jövőjéről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház hír

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Színház interjú

Fülöp Péter: „Annyira gyorsan változik a világ, komoly kihívás lépést tartani”

Tíz év után, direktori mandátumának lejárta előtt távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház éléről Fülöp Péter, akit nemrég a Nemzeti Színház operatív igazgatásával bízott meg Vidnyánszky Attila. A kaposvári időszakról és a rá váró feladatokról kérdeztük. Interjú.
Színház ajánló

Nyáron sem húzza le a rolót Egger Géza laboratóriumszínháza

A kísérleti színház fenegyerekével, Egger Gézával és laboratóriumszínházával több nyári eseményen is találkozhatunk, legközelebb július 10-től három napon át a Bánkitó Fesztiválon, majd július 18-án a Campuson, illetve augusztusban az Ördögkatlanon.