Művészeti tevékenységét a hatvanas évek első felében az Egyetemi Színpadon kezdte, s több kísérleti színházi társulatban is szerepet vállalt. Az általa 1969-ben alapított Kassák Ház Stúdió előadásaival a diktatúra határait feszegette, A skanzen gyilkosai című darabjuk miatt 1972-ben gyakorlatilag betiltották őket. Társulatával ezután a Dohány utcai lakásszínházban adták elő filozofikus, szürreális és abszurd darabjaikat (Csehov Három nővér című drámáját például férfi főszereplőkkel állította színpadra).
Halász az alternatív színházkultúra egyik legfontosabb egyénisége lett.
Egy balatonboglári performanszukat követően 1976-ban többéves emigrációra kényszerült. Társaival Franciaországban, Hollandiában, Németországban lépett fel, egyik leghíresebb, kirakatszínházi darabjuk a Disznó, gyerek, tűz! címet viselte.
New Yorkban telepedett le, s megalapította a Squat Színházat (az elnevezés a házfoglaló - squatter - mozgalomból ered), amely alternatív előadásaival előbb a New York-i művészkörökben lett kultikus hely, majd világhírűvé vált.
Ars poeticája a színház és az élet szétválaszthatatlanságának eszméje volt.
Halász színházi munkáiban a szereplők egyéniségére épített, sokszor rájuk írta darabjait. 1979-ben elnyerték a belgrádi nemzetközi színházi fesztivál nagydíját, három évvel később a Mr. Dead and Mrs. Free című darabjukat a New York-i kritikusok az évad legjobb új darabjának választották. A társulattal dolgozott Andy Warhol, a pop-art atyja (egyik leghíresebb előadásuk az Andy Warhol utolsó szerelme címet viselte), s filmet forgatott róluk Fassbinder, a német film fene- és csodagyereke. A Squat Színház 1984-ben, sikerei csúcsán feloszlott. Halász a következő évben Love Theatre nevű új társulatával újságcikkekből íródott darabot állított színpadra.
Az avantgárd művész a rendszerváltást követően, 1991-ben tért vissza Magyarországra. Első produkcióját (Ő, aki valamikor a sisakkészítő gyönyörű felesége volt) a Petőfi Csarnokban adta elő. Több színházban is rendezett, emlékezetes a Katona József Színház A kínai című előadása, a Kamrában pedig színészei napi rendszereséggel újsághírek alapján rögtönöztek. Dolgozott a Merlinben, a Trafóban, az Új Színházban, a Nemzeti Színházban és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is. Egykori alkotótársával, Jeles Andrással egy ideig saját társulatot vezetett, a józsefvárosi Városi Színházat.
Zenei műfajban is kipróbálta magát: a Művészetek Palotájában Händel Semele, az Operaházban Fekete Gyula A megmentett város című operáját állította színpadra.
A filmszakmában is ismert és elismert volt. Még pályafutása elején szerepelt Szabó István, Bacsó Péter, Rózsa János rendezők munkáiban, amerikai évei alatt kisebb szerepekben tűnt fel független filmekben. 1993-ban elnyerte a magyar filmszemle legjobb főszereplőjének díját Szirtes András Sade márki élete, 1994-ben pedig a filmkritikusok díját Jeles András Senkiföldje című munkájában nyújtott alakításáért. Szerepet kapott egyebek közt Bereményi Géza (A turné), Enyedi Ildikó (Simon mágus), Szabó István (A napfény íze), Jancsó Miklós (A mohácsi vész, Ede megevé ebédem) munkáiban is.
Herminamező-Szellemjárás című filmjét, melyet ő rendezett, s melynek a forgatókönyvét is részben ő írta, fődíjjal tüntették ki a 2006-os 37. Magyar Filmszemlén a kísérleti film kategóriában.
Az 1956-os forradalomról szóló művét halála után mutatták be a hazai mozik.
Halász Péternek öntörvényű, abszurd élete volt, és így is távozott. Májrákban szenvedett, s már nagy betegen, halála előtt pár héttel a budapesti Műcsarnokban megrendezte saját búcsúszertartását. Utolsó performanszán - amelyen egy nyitott koporsóba is befeküdt - több száz közeli barátja és rajongója búcsúzott tőle. 62 éves korában, 2006. március 9-én halt meg New Yorkban.