Színház

Egy végzetes szerelem következményei - Macbeth bemutató a Szkénében

2019.01.28. 16:55
Ajánlom
Szikszai Rémusz új értelmezésében látható január végétől a Szkénében Shakespeare Macbeth című tragédiája. Az előadás középpontjában ezúttal Macbeth áll, a megkísértett és bűnbe esett ember erkölcsi-morális átalakulása.

Ez az átalakulás, Macbeth lelki vívódása, a természetfeletti, gonosz erőkre adott pszichikai és tettleges válaszai foglalkoztatták Szikszai Rémusz rendezőt, aki ősszel Tatabányán, a Jászai Mari Színházban állította színpadra az előadást. A rendező ezúttal a fizikai színházhoz közelítve formálta át eszköztárát, az előadás szinte filmszerű mozgásáról a Macbeth-et alakító Nagypál Gábor korábbi interjúnkban így nyilatkozott:

Többször eltűnök a színpadról, az egész díszlet mozog, könnyen és gyorsan alakuló térben vagyunk. Ez Rémusz ötlete volt, a mozgásért Király Attila volt még felelős. De Shakespeare is szokatlanul mostohán bánik azzal, hogy ki hol van éppen. Ez nagyobb szabadságot ad a szimbolikus téralkotáshoz, egyszer itt vagyunk, aztán ott, beszüremkedik a túlvilág, és még a vészlények is. Az egész anyag szimbolikus teret kíván, amit amúgy is jobban szeretek.

Macbeth7_ProklVioleatta-114621.jpg

Jelenet a Macbeth című előadásból (Fotó/Forrás: Prokl Violetta, Jászai Mari Színház)

A szövegkönyvet is jegyző rendező nem csak formanyelvében, de a darabértelmezésében is eltér a szokásos sémáktól, a Macbeth ugyanis ezúttal nem elsősorban hatalomközpontú tragédiaként jelenik meg, hanem egy végzetes szerelem következményeként – és ennek a szerelemnek válik „díszletévé” a politika. A Lady és Macbeth kapcsolata érdekes módon az előadásban kijátszott csendekből is épül, Nagypál Gábor töréseknek nevezi őket:

Első találkozásunkkor a Ladyvel én szinte meg sem szólalok, csak egyszer-egyszer beszúrok valamit, a kérdés az, hogy megvan-e ennek az igazsága, de szerintem jó százalékkal sikerülni szokott. Kitaláltunk egy néma monológot is, amire Nádasdy tanár úr azt mondta, hogy mindegyik mondatot érteni vélte belőle, pedig nincs is benne szöveg. A pici csendek a két ember megbonthatatlannak tűnő egységének töredezései, egészen addig, amikor már nem tudnak egymással beszélni. Ha jól épülnek meg, akkor ezek nagyon erős, energikus vonalak az előadásban.

Macbeth_Nagypal_Gabor-153043.jpg

Nagypál Gábor a Macbeth című előadás címszerepében (Fotó/Forrás: Prokl Violetta, Jászai Mari Színház)

Szikszai Rémusz vizualitásában is markáns előadásnak álmodta meg a Macbethet, amiben segítségére volt Fekete Anna díszlettervező, illetve Kiss Julcsi jelmeztervező, aki voltaképpen állandó munkatársként dolgozik mellette. A jól sikerült színházi találkozásnak része, hogy Szikszai Rémusz és Nagypál Gábor korábban is nagy sikerrel dolgozott együtt, például az I. Erzsébet, a Caligula helytartója, vagy a Kutyaharapás című előadásokban. Izgalmas ellenpont emellett, hogy míg évad elején, a Hegymegi Máté rendezésében bemutatott Woyzeckben Nagypál a delejes hatalma teljes tudatában lévő – és azt messzemenőkig kihasználó – Tamburmajort alakította, addig januárban Macbethként egy jóval érzékenyebb, vívódóbb, voltaképpen önmaga által legyőzetett királyt formál meg a Szkéné színpadán.

A hősökkel mindig bajban voltam, valahogy nem hiszem el őket, de közben mégis vannak és meg kell őket formálni. Szerintem a hős is ember, gyenge, esendő, hibázik, és mégis valahogy ki kell keverni a hős vegyületét. Valakit, aki nem elérhetetlen távolságból gázol végig a történelmen.”

William Shakespeare: Macbeth
a Jászai Mari Színház és a Szkéné Színház közös előadása

a szöveget Szabó Lőrinc/Kállay Géza/Szabó Stein Imre
fordításai alapján készítette: Szikszai Rémusz

Budapesti bemutató: 2019. január 29-30. 19h, Szkéné Színház
További előadások: február 12-13. / március 12-13., Szkéné Színház

Ki kell keverni a hős vegyületét – interjú Nagypál Gáborral

Kapcsolódó

Ki kell keverni a hős vegyületét – interjú Nagypál Gáborral

A Stúdió K, a Szkéné, és a tatabányai Jászai Mari Színház művészével a független-színházas létezésről, az évad meglepetéséről és Macbeth-alakításáról beszélgettünk. A tatabányai előadás január végétől a Szkéné Színházban látható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Színház

“Kasszasiker” az Átriumban!

Új bemutatóra készül az Átrium, a Kasszasiker című vígjátékát június 17-én mutatja be színház.
Vizuál

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée. 
Klasszikus

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Kovács Patrícia százötvenszer a Játékszínben

A Legyen a feleségem! című produkció 150. előadását ünnepelte a Játékszín május 23-án. Edward Taylor vígjátékát öt éve mutatták be.
Színház tao

Több színház is tiltakozik az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona, az Örkény és a Színházi Kritikusok Céhe is közleményt adott ki, amelyben leírják: mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán.
Színház ajánló

Például Te…

…lehetnél a szerelmem. A József Attila Színház Irodalmi Kávéházának idei, utolsó önálló estje Holczinger Szandra zenés szerelemkeresése volt egy részben.
Színház átrium

“Kasszasiker” az Átriumban!

Új bemutatóra készül az Átrium, a Kasszasiker című vígjátékát június 17-én mutatja be színház.
Színház jótékonyság

Színházjeggyel segíthetünk a nehéz sorsú gyerekeknek

Az Orlai Produkciós Iroda számára mindig is fontos volt a társadalmi felelősségvállalás. Színházjegy akciójukkal most a Pitypang Gyermekotthon lakóinak nyújtanak segítséget. A cél: a gyerekek balatoni nyaraltatása.