Színház

Egyedül és egyenetlenül – Schubert Évára emlékezünk

2022.07.11. 16:20
Ajánlom
Öt évvel ezelőtt, 2017. július 11-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet mindent és mindenkit eljátszani képes alakja, Schubert Éva, akinek tehetsége mellett rendkívüli műveltsége is közismert volt. A népszerű színésznővel 2008-ban Canjavec Judit beszélgetett, az interjút most a szerző engedélyével közöljük újra.

„Még soha senkinek nem mondtam ennyi szomorú dolgot, mint magának!” – jegyezte meg, miközben kikísért a lakásából. S közben mosolygott. Én pedig meghatódtam. Schubert Évából csak úgy ömlött a sok gondolat, történet, a tények, a nevek, a helyek.

Számtalan nyilatkozaton, interjún túl lehet már. S a kérdezők régen elhangzott gondolatokkal is szembesíthetik. Nem zavaró ez néha?

Éppen tavaly előtt rendezgettem az újságokat, sokat ki is akartam dobni, hogy ne foglalják a helyet, s végül két kofferra való cikket szedtem össze magamról. El is olvastam mindet, s azt tapasztaltam, hogy mindig ugyanazokat a dolgokat mondtam, mint azelőtt. Ez jelentheti, hogy az évek folyamán semmit sem fejlődtem, de azt is, hogy már igen korán kifejlődtem. Székely Gábor mondta nekem, amikor Szolnokon játszottam, mint vendég, hogy „Maga nagyon kész van!”

És ez baj?

Sok rendező azt szereti, ha a színész gyötri magát. Pedig van, aki könnyebben dolgozik.

Végül miként próbált megfelelni e rendezői elvárásnak?

Attól kezdve már igyekeztem, hogy ne mutassam, mennyire vagyok kész.

Hm. Amikor fölmerül az ön neve, az ismertsége és népszerűsége mellett rögtön az jut az ember eszébe, hogy ön nagyon okos, rendkívül művelt, sok nyelven beszél. Előny, vagy hátrány ez a színészi pályán?

Nem hátrány. Legföljebb időnként kijavítok valakit a szinkronban, ha rosszul mond egy francia szót. Vagy megkérdeznek tőlem valamit, és nem tetszik nekik, ha tudom rá a választ. Régen a szinkronban másként dolgoztunk, s amikor valami hiba volt, azt kijavították. Ma már a zöldségesnek is van szinkronstúdiója. Nagy adag szerencse kell ehhez a pályához, és én peches voltam. Kétszer mentem férjhez, mindkettő szegény volt. De nem baj, hiszen az ember azért él, hogy küszködjön.

A szent küzdelem a legfontosabb.

Tudja, mint Madách-nál, Az ember tragédiájában, „…s az élet célja e küzdés maga.” Egyszer az iskolában karszalagot kaptam, amiért jól tanultam, s büszkén mutattam anyámnak. Ő azt mondta: vedd le! Nem vagy te csősz! S igaza volt. Nem kell hivalkodni.

Valóban. Furcsa lehet ebben az igen megváltozott világban művészi pályán lenni olyan alkotónak, aki egy más értékrendű világ színpadának deszkáin is föllépett.

Régen még irodalmi anyagokból csináltunk tévéfilmeket, és az egész ország nézte. Az emberek tehát a jót is megnézik! Gyerekkoromban elolvastam az összes Jókait, amire ma azt mondják, nehéz, meg tele van latin kifejezéssel. Nekem ez nem volt baj, ha valami latinul volt, kikerestem a szótárból! Ma már ezt nem értik. Én meg nem értem, mit nem értenek! Magát a tényt sem, hogy az emberek már nem értik, amit magyarul olvasnak. Valaha még voltak filozófiai szövegek is a rádióban!

A filozófiai szöveg azért más.

Persze. De azt is meg lehet érteni. Volt egy növendékem a Zeneakadémián. A felkészítés során megkértem, mondjon el nekem egy verset. Nem tudott egyet sem! Én még arra is emlékszem, amit hároméves koromban mondtam el az édesanyámnak! (S már szavalja is.) Berzsenyit sem értik! Mondtam is, hogy remélem, azt azért nem fogom megérni, hogy Berzsenyi helyett Kiszel Tünde lesz az érettségi tétel! Kérdezték tőlem, miért nem tartok erről előadást. Miről tartsak…?

Hiszen a szavaknak már az értelmét sem ismerjük!

Schubert Éva

Schubert Éva (Fotó/Forrás: FORTEPAN)

Sajnos igaza van. Ha egy művész – mint ön – ennyire tisztában van a művek értelmével, ennyire átgondolta, kielemezte, érti, ez a tudás nem gátolja, vagy hátráltatja, amikor mindezt meg kell valósítani, elő kell adni?

Nem! Hiszen ha a fejben már megvan, akkor csak meg kell csinálni.

Nincs úgy, hogy minél többet tud, minél érettebben gondolkodik egy műről, annál nehezebb a megvalósítás?

Nem, ráadásul az idő érlel. Az egyszerű verseket a legnehezebb elolvasni.

S egy költeményt úgy kell mondani, hogy fejben már az elején tudni kell a végét.

A főiskolán Várkonyi Zoltán osztályába jártam. Novellákat játszottunk, én egy megesett lányt, aki mos, s közben hallgatja, mit beszélnek róla. Nem tettem mást, csak arra figyeltem, ami a színpadon elhangzik róla, s erre Várkonyi azt mondta: „Sose felejtse el, amit most csinált!” – Nem kell játszani, mindössze azt kell figyelni, ami az ember körül történik. Egyszer épp utaztam a villamoson, néztem ki az ablakon, s megláttam egy arcot. Ki ez? Olyan, mint én! Anyámra hasonlít. S rájöttem, hogy minden látszik az arcomon, amit gondolok. Figyelni kell rá, s inkább másokat figyelni.

(A beszélgetés elkanyarodik, s három könyvről kezd mesélni, amiket ő fordított le magyarra: Aznavourról, Piafról, Matthieuről. Mindhármukról mesél. Folyamatosan. Dátumokra, nevekre, helyekre, mindenre kristálytisztán emlékszik.)

Sosem jutott még eszébe, hogy végleg külföldre menjen dolgozni?

’56-ban kimehettem volna Németországba, volt egy meghívásom egy filmszerepre. Azt mondta nekem az akkori miniszter, nem kell magának kimennie, kap itthon is filmszerepeket.

Akkor komolyan fontolóra vette, hogy elhagyja az országot?

Dehogy! Hogy mentem volna? Édesanyám itthon volt, az öcsém is, aki Down-kóros volt. Nem mentem volna ki.

Megkérdezhetem, meddig élt az öccse?

Zolika épp a negyvenkettedik életévébe lépett volna, amikor meghalt. Anya végig otthon volt vele, és sohasem sírt. Egész életében csak mosolygott. A legtöbbet az öcsémtől, a Zolikától tanultam. Ha valaki bántotta volna, azt biztosan megölöm. Ők annyira tiszták! Naivak, és azt hiszik, te is jót akarsz. S van, aki ezzel bizony visszaél.

Nincs nagyobb gyilkos a bizalom-gyilkosnál.

Édesanyámmal nagyon közel voltunk egymáshoz. Egyfajta para-kapcsolat, amiről nem is akarok beszélni, mert még hülyének néznének érte

Az édesapjával milyen volt a kapcsolata?

Édesapám nagyon okos ember volt. Minden vasárnap, templom után, múzeumba mentünk. Amikor följelentették, és börtönbe csukták, bentről írta meg nekem mindig, hogy milyen könyveket kell elolvasnom. Eposzokat, lírákat, drámákat. Mielőtt még tanultam volna, ő már tanított. Az Ady-kötetet bekérette a börtönbe. Ma is érezni rajta a börtönfertőtlenítő szagát.

Az olvasáshoz nem idő kell, hanem lelki készenlét.

Olvashatunk buszon vagy villamoson. Volt olyan is, hogy egy könyv miatt elmentem a végállomásig is. De nem baj, utána visszamentem oda, ahova indultam. Amikor olvasok, a legnagyobb gyászomat is el tudom felejteni. Nagyon, nagyon, nagyon jó dolog olvasni! Később elváltak a szüleim, apám újra megnősült, s kiderült, letagadott engem, sőt az egész előző házasságát. Az új frigyből három fia lett. Onnan tudták meg, hogy testvérek vagyunk, amikor ott léptem föl, s az újságban, ami erről szólt, apámmal voltam együtt a fotón. Megkerestek, kértek, meséljek apámról. Azt mondtam, nem mesélek, mert mi két teljesen különböző embert ismertünk meg. Ti is és én is.

schubert-161505.jpg

Schubert Éva (Fotó/Forrás: Buzák Noémi / MTI)

Valahol azt nyilatkozta, hogy sohasem sír. Ez igaz?

Nyilvánosan sohasem. Csakis színpadon, ha a szerep megkívánja.

Azt is mondta, hogy nem mer sokat remélni. Miért?

Nem szabad sokat remélni, így kevesebb a csalódás. Tudományos pályára szerettem volna menni, azt nem hagyták. Színésznő lettem. Utáltam főiskolás lenni,

mindig attól rettegtem, hogy arra megyek haza, hogy ki vagyunk telepítve.

Akkoriban, ha valakit valami miatt följelentettek, azt kitelepítették. Elég volt, ha valakinek kellett az illető lakása. Tudtam, hogy soha nem fognak előléptetni, mert az egyik kolléganőmnek az útjában álltam.

Ilyenkor mit lehet tenni?

Várakozni. Én is várakoztam. Érdekes, mindenki folyton azt hiszi, hogy az embernek már valamennyi elismerés megvan. Pedig nem! S én vagyok az egyetlen magyar színész a generációmban, aki nem volt a Szabó családban. De azért 2001-ben megkaptam a Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjét. Addig semmit, még Jászai-díjat sem. A mostani filmszemlés életműdíjnál meg is kérdeztem, miért kaptam én ezt? Azért, mert már annyira öreg vagyok?

De örült neki.

Persze! Nagy és váratlan öröm volt az is, amikor megtudtam, a kerület, ahol élek, a díszpolgárává avat. És a Prima Primissima Díj – amelyre a Színészszakszervezet terjesztett föl – ugyancsak nagy öröm volt.

Elégedetlen?

Nem! Ami a legjobban kell az embernek, hogy szeressék, azt megkaptam. S még olyan jó lenne új szerepeket játszani! Vannak olyanok is, amiben nem baj, hogy már csak bottal tudok közlekedni. Például az Utazások nénikémmel-ben! Azt jó lenne eljátszani!

Nemrégiben kinevezték az értelmi fogyatékossággal élők jószolgálati nagykövetévé.

Amikor kérdezték, miért épp én, akkor az volt rá a válasz: „Mert ő hiteles!”

Kevés emberre mondják ezt manapság!

Örömmel vállaltam a feladatot. Szívesen segítem az értelmi fogyatékosok minél teljesebb társadalmi elfogadottságát. Nekik nincsenek jogaik, még személyi igazolványuk sem! Egy fogyatékos fiú mondta: „Nekem az a vágyam, hogy eldönthessem, milyen dezodort akarok használni!” – Harcolni fogunk a jogaikért.

Mintha egyedül lenne a legbensőbb fájdalmaival.

Az ember érzelmeit mások nem értik meg.

Inkább vagyok befogadó láda. Sok mindent leírtam a naplómban. A betegségem óta átértékelődtek a dolgok. Tudom, hogy bármikor meghalhatok. Sohasem féltem a haláltól, de sohasem mennék a halál elé!  Rájöttem, hogy velem igazából semmi nem történik. De sokszor a semmikből jön össze egy egész hajónapló! De végül is kétszer férjhez mentem, egyszer elváltam, s lett egy gyermekem. Olyan kapcsolatom sosem volt, és nem lesz senkivel, mint édesanyámmal volt. De a humor mindenen átsegít! Ha humorod van, látod az élet fordítottját is. Az emberek olyan jók. Nem értem, miért nem szeretik egymást? A humorra születni kell. Akinek humora van, azt nem lehet kitaszítani az állóhelyéről. „Egyedül vagyok és egyenetlenül” – ezt írtam az első szerelmemnek. Szeretek egyedül lenni a gondolataimmal.

És volt olyan társa, aki igazán megértette volna?

A lelkemet megérteni…? Nem. Soha.

 

Szerző: Canjavec Judit

A cikk eredetileg a Művész-Világ.hu oldalon jelent meg, a másodközlés a szerző engedélyével történt.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Shadows in the Forest, avagy milyen törékeny az élet – ALBUMPREMIER

Shadows in the Forest címmel jelent meg az MZK Publishingnál Palotás Gábor ütőhangszeres művész új marimba-albuma, amelynek a címadó dalból készült videóklipje is most a Fidelión debütál.
Klasszikus

Elhunyt Fodor Tamás hegedűművész

A Budafoki Dohnányi Zenekar egykori koncertmesterét, a Pesti Vigadó munkatársát váratlanul érte a halál. Egykori munkahelyei fájó szívvel emlékeztek rá.
Plusz

Kapszulák – Patti Smith Nap a Csokonaiban

Október 1-jén, a Patti Smith Napon a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház tereiben a zenét és a szabadságot körbejáró eseménysorozat veszi kezdetét, melynek keretében izgalmas performanszon, felolvasáson, beszélgetésen vehetünk részt és egy különleges, zenehallgató kapszulákból álló installációt is megtekinthetünk.
Vizuál

Idén sem lett jobb hely a világ – megnyílt a World Press Photo kiállítás – Galéria

Megnyitott a World Press Photo kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A nemzetközi zsűri idén 130 ország 4066 fotóriporterének 64 823 fotójából válogatta össze a tárlat anyagát, amelyet világszerte százhúsz helyszínen mutatnak be.
Könyv

„Irodalom nélkül nem volna civilizáció sem” – exkluzív interjú Sjónnal

„Bármikor, ha a világ jelentősen változik, azt legelőször az irodalomban lehet észrevenni” – fejtette ki lapunknak adott interjújában Sjón. A PesText Fesztiválon vendégeskedő író-költővel az irodalom jelentőségén túl az izlandi nyelv történetéről, a jó regény ismérveiről és filmes munkáiról beszélgettünk, de elárulta azt is, mire a legbüszkébb.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház portré

Naivától vámpírnőig – Barta Ágnes portréja

„A közösség ereje a legfontosabb számomra. Nem nagyon hiszek az egyéni teljesítményben, a saját jogon, egyedül elért sikerben. Mindig a csapat érdeme, ha egy színész ki tud emelkedni az előadásban” – vallja a Nemzeti Színház művésze, Barta Ágnes, akinek tehetségét Junior Prima Díjjal ismerték el.
Színház portré

A kiugró beugró – Koltai-Nagy Balázs portréja

„Az én feladatom a szórakoztatóiparban az, hogy mindenkinek egységesen ugyanannyit nyújtsak. Ha nem így gondolkodnék, vagy ha ez hiányozna belőlem, akkor gyakorlatilag kivételeznék” – vallja a friss Junior Prima Díjas Koltai-Nagy Balázs színművész, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja.
Színház portré

A díj mint ötödik pecsét – Benedek Dániel portréja

„Amikor elfog a csüggedés, és kilátástalannak látom a dolgot, akkor az univerzum mindig küld egy-egy nénit, aki odajön hozzám az Aldiban, és gratulál a Karamazovhoz” – meséli Benedek Dániel színművész, a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja, aki idén Junior Prima Díjat vehetett át.
Színház ajánló

Valójában ki hal meg, amikor meghalunk? – Ismét színpadon Nádas Péter remekműve

Még egy alkalommal átélhetjük Nádas Péter Saját halál című könyvét színházban: a Dömötör András rendezésében készült felolvasószínházi előadást az író születésnapjára rendezett programsorozat részeként Pannonhalma után Budapesten is bemutatják.
Színház ajánló

Tizenegy pillanat az élet – új bemutatóra készül a Centrál Színház

Mary Page Marlowe története nem ismeretlen a Centrál Színház nézőinek, hiszen 2020-ban, a pandémia idején egyszer már színre került a szívszorító dráma. Most egy kicsit másképp, a szerzői szándékkal megegyező formában mutatják be Tracy Letts darabját.