Színház

Egyetemista Mulatság

2012.04.19. 14:43
Ajánlom
Sławomir Mrożek Mulatság című drámájából készült előadást mutattak be Halasi Dániel negyedéves hallgató rendezésében az Ódry Színpadon.

A fiatal rendező, akinek osztályvezető tanárai Csizmadia Tibor és Meczner János, nagy Mrozek-rajongó, szereti az író világát. "Van egy olyasfajta abszurd a műveiben, ami manapság már mást jelent, mint a rendszerváltás előtti korban. Nem beszélhetünk ugyanúgy és ugyanarról, mint annak idején" - mondta Halasi Dániel. Bábrendezőként nagyon szeretett volna Mrozek darabjával nem bábosként foglalkozni, de a darabban a minimális bábos gesztust a három szereplő maszkos játéka adja - magyarázta.

A három szereplő: S, B és N igazából egy ember, akik a szuper ént, az ösztön ént és a felettes ént testesíti meg. A darab belső vizsgálatról, belső harcokról szól. "Sok ember harcol magával akár minden egyes pillanatban, megfelelésből, vagy azért mert az ösztöne mást diktál. Valamelyik énünket mindig legyőzzük, valamelyik felülemelkedik, valamelyik pedig veszít" - hangoztatta. Az elképzelése az volt, hogy a színpad hátterében álló DJ köré épüljön a történet, mintha az események az ő képzeletében játszódnának le. A történetben a három "én" saját magával viaskodik, jó-e amerre megy, jó-e az az élet, amelyet él. Szolár Tibor a szuperént, Kovács Lehel a felettes ént, Molnár Gusztáv az ösztönént testesíti meg. "De nem akartam ezt a koncepciót különösebben szájba rágni" - tette hozzá.

Halasi Dániel arról is beszélt, hogy a DJ - aki tulajdonképpen folyamatos jelenlétével a darab egyik szereplője - egy olyan helyre érkezik meg, ahol senki sincs. Saját szórakoztatására kezd el zenét keverni, sok esetben az ő zenéi indukálják a változásokat a színpadon. A videókon pedig rengeteg vágy fogalmazódik meg egy valóságban megterített menyegzői asztalról, egy nagybőgőről vagy a nőkről.

Az április 18-i bemutatót követően az előadást május 3-án és május 12-én is láthatja a közönség az Ódry Padláson.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

A kortárs művészetről szól az augusztus Lovason

Augusztus első hétvégéjén harmadik alkalommal nyílt meg Lovason a Garten Balaton kortárs művészeti hetek, melynek célja, hogy bemutassa a kortárs képzőművészet és szobrászat legjelentősebb hazai alkotóit.
Vizuál

Négy díjat nyert Los Angelesben Szajki Péter filmje

New York után Los Angelesben is díjazták Szajki Péter Most van most című alkotását. A film a Los Angeles Film Awardson a legjobb elbeszélő nagyjátékfilm és a legjobb romantikus vígjáték kategóriájában nyert, míg Tompos Kátya a legjobb színésznő, Mohai Tamás pedig a legjobb férfi főszereplő különdíját díját vehette át.
Plusz

Állami gondozott fiatalokon segít a Magyar Művészeti Akadémia egyik legsikeresebb ösztöndíjas projektje

2021 szeptemberétől intézményesített formában működik tovább az a kezdeményezés, melyet Czikora István László a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként kezdett el 2018-ban. A projekt idén egy háromnapos táborral zárul, ám a munka ezzel nem ér véget: a művészeti foglalkozás ezután is a gyerekek mindennapjainak része lesz.
Jazz/World

A dal a miénk! – LGT-slágerek a Csík Zenekar előadásában

A közel 120 perces produkció egyedülálló látványtechnikával, mégis igazi Csík zenekaros környezetben varázsolja a színpadra az ötvenéves LGT dalait augusztus 6-án a Margitszigeti Színházban.
Könyv

Világrekordra készül Nemere István 758. könyvével

Augusztus 7-én, szombaton az író több új könyvét is bemutatja, ezzel pedig többször is megdönti az élő szerző legtöbb megjelent könyvének világrekordját – szúrta ki a hvg.hu.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Szarka Gábor: A megújult SZFE készen áll a tanévkezdésre

Felújított ingatlanok, új képzési helyszínek és modern technikai eszközök várják szeptemberben a diákokat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen – mondta Szarka Gábor az intézmény augusztus 4-én tartott sajtótájékoztatóján.
Színház hír

A Kertész utcai Shaxpeare-mosó kapja a legjobb előadás kritikusdíját

Bodó Viktor rendezését 2019 szeptemberében mutatta be az Örkény Színház.
Színház hír

Nemzetbiztonságra hivatkozva vizsgálják az orosz színházi előadásokat

Vlagyimir Putyin elnök rendeletben adott utasítást az orosz állami színházakban játszott előadások vizsgálatára.
Színház ajánló

Ismét élőben játszik a STEREO AKT

Két, közönség előtt megtartott színházi bemutatóval jelentkezik augusztusban a STEREO AKT. Az Ex Katedra – tanmesék a ’90-es évekből már ismerős lehet a nézőknek, hiszen stream formájában már játszotta a társulat, a Kolónia – meneküléstörténetek viszont helyszínspecifikussága miatt csak most kerül majd színre.
Színház hír

Elindult a Kaszás Attila-díj közönségszavazása

Már lehet szavazni a Kaszás Attila-díj 2021. évi jelöltjeire: Fándly Csabára (Csiky Gergely Színház), Gulácsi Tamásra (Móricz Zsigmond Színház) és Rusznák Andrásra (Radnóti Miklós Színház). A www.kaszasattiladij.hu oldalon adhatók le a szavazatok egészen augusztus 20-án éjfélig.