Színház

Egyeztetés a Nemzeti Színház ügyében

2013.01.10. 18:09
Ajánlom
Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila január 10-én az emberi erőforrások miniszterének meghívására érkezett a találkozóra. A megbeszélésen megállapodtak a miniszteri biztos feladatkörében is, akinek kinevezése január 15-től szól.

Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének meghívására Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója a miniszter dolgozószobájában találkozott Vidnyánszky Attila kinevezett főigazgatóval annak érdekében, hogy a vezetőváltás gördülékenyen és békésen történjen meg - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Sajtó- és Kommunikációs Főosztálya.

A minisztérium közleménye szerint Alföldi Róbert kötelezettséget vállalt arra, hogy június 30-ig az éves költségvetés időarányos részét használja fel, beleértve a társasági adókedvezményt is. A találkozón megállapodtak a miniszteri biztos feladatkörében is, akinek munkája az átadás-átvételi eljárás segítése és a 2013-14-es színházi évad előkészítése. Fekete Péter miniszteri biztost az emberi erőforrások minisztere január 15-ével nevezi ki, díjazása a minisztérium keretéből történik. A Nemzeti Színház segítséget nyújt a munkafeltételek megteremtésében - olvasható a közleményben.

A miniszteri biztos kinevezéséről szóló miniszteri utasítás tervezete szerint a biztos a színház jelenlegi és július 1-től kinevezett vezérigazgatójának együttműködését segíti elő, különös tekintettel az átadás-átvételi eljárásra, együttműködik a színház Felügyelő Bizottságával. Figyelemmel kíséri a jelenlegi igazgató mandátumán túlnyúló szerződéseket, kötelezettségvállalásokat, különös tekintettel a lejáró szerződések esetleges meghosszabbítására és előkészíti az új igazgatóval együttműködve a 2013/2014-es színházi évadot, annak produkcióival kapcsolatos, a színház és harmadik személy(ek) között létrejövő szerződéseit.

Fekete Péter tevékenységét az emberi erőforrások minisztere irányítja, és az Emmi kultúráért felelős államtitkári kabinet titkársága segíti. Tevékenységéről a miniszteri biztos június 30-i zárónappal írásbeli beszámolót készít, amelyet a miniszterhez nyújt be. A miniszteri biztos helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásra és juttatásokra jogosult, amelyet az Emmi biztosít.

A miniszter decemberben nevezte ki Vidnyánszky Attilát, a debreceni Csokonai Színház igazgatóját a Nemzeti Színház új vezetőjének, akinek megbízatása öt évre, 2018. június 30-ig szól.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Klasszikus

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a Gramophone díjazottjai között

Kihirdették a rangos brit zenei szaklap 2020-as győzteseit.
Jazz/World

„Gyakran maga a hangszer ihlet meg" – Bögöthy Ádámmal beszélgettünk

Bár Bögöthy Ádám zenei tanulmányait gitáron kezdte meg, hamar kiderült, hogy a nagybőgő hangja is közel áll a szívéhez. A Kodolányi János Főiskolán és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is jazz tanszéken tanult – a két képzést párhuzamosan végezte el –, azóta pedig számos versenyen bizonyította tehetségét. Három éve csatlakozott a Modern Art Orchestrához, ennek kapcsán beszélgettünk vele a zenekarról, jazzről, vallásról.
Vizuál

Horvát Lili új filmjét dicséri a rangos Variety

Szeptember 24-én mutatták be itthon Horvát Lili megjegyezhetetlen című filmjét. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotásról a Variety közölt méltató kritikát.
Könyv

Feleannyian olvasnak rendszeresen könyvet, mint 15 éve

A Tárki kutatása szerint 2005 óta majdnem megfeleződött a rendszeres könyolvasók száma. Átlagosan 37 könyvet olvasnak évente azok, akik olvasnak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Kiosztották a MOST FESZT díjait

A legjobb monodrámát, stúdiószínházi előadást és a legjobb alakítást ismerte el a zsűri, de a közönségzsűri is osztott ki díjat.
Színház magazin

Hát én nem vagyok magyar? – Kondor Ernő, a pesti kabaré „feltalálója”

A magyar kabaré története szomorú históriákkal teli, a nagy nevettetők élete sokszor egyáltalán nem volt vidám. De talán az egyik legigazságtalanabb sors a honi kabaré alapítójának, Kondor Ernőnek jutott. Őt már az életében elfelejtették. Pedig pályatársa, Kellér Dezső joggal nevezte őt a műfaj feltalálójának, ugyanis az általa megteremtett irodalmi kabaré a világon egyedülálló volt.
Színház kult50

Mindent újra kell gondolni – Garai Judit a Kult50-ben

Garai Judit kiváló színházi dramaturg. Egyetemi oktató. Műfordító. Aki szüntelenül olvas és ír. Nem is akárhogyan.
Színház ajánló

Kortárs magyar ősbemutató született a Radnóti Színházban

Az egy éve nyitott Radnóti Tesla Labor hatodik bemutatója Schwechtje Mihály Gina című darabja szeptember 26-án, szombaton. A hatból három Radnóti produkció, három pedig a függetleneké.
Színház interjú

A darab, ami egyszerre hat intellektusra, rekeszizmokra és könnycsatornákra

A 2020-2021-es évad első bemutatója Peter Shaffer Amadeusa a József Attila Színházban. Ennek kapcsán beszélgettünk a rendezővel, Koltai M. Gáborral a darabról.