Nick Bagnall: Öt-hat előadás egy héten, itt meg ott, ugyan, mi lenne ebben nekik fárasztó? (fanyarul, nevetve)
Guy Hughes: Én reggel hatkor már úsztam!
NB: Én meg reggel négykor már ébren voltam, mert Manchesterből jöttem.
GC20051633 (Fotó/Forrás: Gary Calton)
Akkor az empátia mellett némi energiára is szükségetek lesz a nézőktől.
NB: Pontosan. (ugyanolyan fanyarul és ugyanúgy nevetve, mint az előbb) Bár úgy érzem, remekül fog itt működni az előadás, különösen a zenei részeknek tesz majd jót ez a tér. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad gyönyörű, inspiráló helyszín, csodálatos környezet a fákkal, de hatalmas. Ekkorában még soha nem rendeztem! Reméljük, nem fog esni, mert azt hallottam, a magyar közönség hazamegy, ha esik.
Nem tudom, mekkora terhet teszek most a vállatokra, de a ma esti nézők túlnyomó többségének ez lesz az első „A két veronai nemes”-élménye. Alig 220 éves a magyar színház története, ez idő alatt pedig mindössze ötször mutatták be ezt a Shakespeare-darabot, amiből kettő a 19. századra esett, legutóbb pedig 1992-ben volt belőle premier. Bár azt hiszem, Nagy-Britanniában sincs ez a vígjáték a Shakespeare-toplisták élén.
Charlotte Mills: Nem bizony. Talán azért, mert korai darabról van szó, ahol dramaturgiailag még kiforratlan a szerző, és valószínűleg a darab vége az, ami miatt kevesen veszik elő. Sokat dolgoztunk az anyaggal, leginkább húztunk belőle.
GC20051643 (Fotó/Forrás: Gary Calton)
NB: Ennél a darabnál még nagyon naiv Shakespeare, színpadilag van még tanulnivalója, de már ott vannak azok a motívumok vagy jellemek, akik később, a nagy műveiben megerősödve visszatérnek. A hangja itt még inkább lírai. Ez és a naivitás teszi nehézzé a munkát a színészek számára, ugyanakkor meg is könnyíti a helyzetüket, mert gyakorlatilag bármit csinálhatnak a szerepeikből. Amikor először olvastam A két veronai nemest, egyáltalán nem tetszett, unalmasnak találtam. Két darabot ajánlott a Globe, mégis ezt gondoltam sokkal nagyobb kihívásnak, ráadásul minél többször vettem elő, annál több lehetőséget láttam meg benne, izgalmasabbnak tűnt.
Dharmesh Patel: Nekünk meg te voltál a kihívás, Shakespeare semmi hozzád képest. (a rendezőhöz; fanyarsági szint nála is ugyanaz, mint a többieknél) A motivációkat volt nehéz megtalálni, rengeteget kellett ahhoz elemeznünk, hogy megoldjuk, ki miért tesz úgy, ahogy, ki miért fogja föl a szerelmet úgy, ahogy. Más Shakespeare-daraboknál ez sokkal világosabb, itt nekünk kellett dekódolni, ki mit akar, mi honnan hová visz.
GH: Ebben a darabban alig van kapaszkodó, és alig lehet látni a végét. Én, bevallom, a főpróbahétig izgultam, és fogalmam sem volt, hova fut ki az egész, mert folyamatosan alakult az anyag, gyúrtuk és változtattuk. De annyira biztos kezekben éreztem magunkat, hogy nem féltem.
GC20051641 (Fotó/Forrás: Gary Calton)
NB: Nagyon köszönöm, Guy.
CM: Ráadásul ez az első olyan utazó Globe-produkció, ahol ennyire komoly erősítéssel kell dolgoznunk, mert egy zenekar is közreműködik az előadásban, és mi is zenélünk, énekelünk, táncolunk. A kihívások között azért ezt is meg kell említeni.
Nick, te is utazol a produkcióval?
NB: Nem, négy-öt hete nem láttam. (Dharmesh Patel közbekérdez: Tudod, hogy ma este A vihart játsszuk?) Még sosem jártam Budapesten, ma van a barátnőm születésnapja, gondoltam, átugrom, megnézem, mit csináltak a bemutató óta. (a fanyarról komolyra váltva) Véleményem szerint ez egy nagyon szép előadás. Nem fogok jegyzetelni, és nem tartok utána megbeszélést, csak ülök majd a nézőtéren, és élvezem. Teljesen nyugodt vagyok, nagyszerű kémia működött közöttük, közöttünk a próbaidőszak alatt. Ez már az ő előadásuk, a rendezőé pedig a világ legmagányosabb munkája. Én megtettem a magamét: életre segítettem, éltetni viszont már az ő energiáik fogják.
A Globe ehhez a produkcióhoz is külön castingot tartott. Miért épp őket választottad ki az egyes szerepekre?
NB: Charlotte-tal ez a harmadik közös munkánk, és tudtam, hogy az ő nyitott, nagylelkű személyisége kell a szerepre. A két fiúval még nem dolgoztam, de szerintem nem is fogok többet. (fanyarul, hát hogyan máshogy…) Viccet félretéve, ők voltak a legjobbak az adott feladatra. A válogatás több körben zajlott, és nagyon pontosan tudtam, milyen képességű színészekkel akarok dolgozni. Minimalista díszlet, nem történeti-történelmi, de nem is teljesen kortárs korszakba helyezés, sok zene. Miért ezt a megközelítést választottad?
globe@Gary Calton (Fotó/Forrás: Gary Calton)
NB: A kosztümös megvalósítás nem nagyon érdekel, kiszúrnám a szemem, ha rigorózus történeti hűségre kellene törekednem. Szerintem nagyon mai gondolatokat közvetítünk, annak ellenére is, hogy 1966-ba helyeztük a történetet. Ez volt az a korszak, amikor a világ a tizenévesek számára kitágult – és nemcsak Angliában. Amerika elérhetővé vált, a háborúnak vége, a kilátástalanság és a megszorítások időszakán túlvoltak, és mindezeket az érzéseket a zenében fogalmazták meg a fiatalok.
Leah Brotherhead: A darabban csak helyszínek vannak megadva, idő nincs. Ettől aztán jóval nagyobb a szabadságunk.
GH: A hatvanas évek zenei energiái nagyon megsegítik a történetet.
DP: Szerintem tetszene Shakespeare-nek, amit lát.
CM: Sokszor van, hogy beleerőszakolják a darabot egy korszakba, vagy kínlódva visznek rajta végig egy gondolatmenetet. Itt egyáltalán nem érzem ezt.
NB: A szakmai és a nézői visszajelzések is pozitívak. Persze, van, akinek nem tetszik, de ez ízlésbeli kérdés.
LB: Oslóban a Norvég Shakespeare Társaság tagjai is ott voltak az egyik előadáson, és az megnyugtató volt, hogy szerették.
GC20051651 (Fotó/Forrás: Gary Calton)
Angliában, Norvégiában, Svédországban, Szerbiában játszottatok eddig. Másképp reagált a közönség az egyes országokban?
CM: Azt gondoltam, hogy majd a kontinensen kevésbé intenzíven reagálnak a nézők. De egyáltalán nem! Hangot adnak a tetszésüknek, élénken visszajeleznek, ami abban erősít meg bennünket, hogy világosan követhető a történet.
NB: Nem is lehetne időszerűbb Európában turnézni, mint most, a Brexit után. Borzalmas dolog történt, és nagyon sajnálom. Most egymás kezét kell fognunk, megosztani az érzéseinket, elismerni az értékeinket, mindazt, amiben egyezünk, és amiben különbözünk. Örömöt kell csempésznünk a mindennapokba, azt a felszabadultságot, ami a hatvanas években megvolt.
LB: Ez a produkció gyönyörűen belesimul a Globe vállalásaiba. Most ért véget a Hamlet világ körüli turnéja, velünk párhuzamosan A velencei kalmár utazik.
Hogyan viselitek a turnézást? Mennyire nehéz az együttélés, és mennyire nehéz az, hogy ma itt, holnap ott játszotok, változnak a helyszínek, a méretek, idő pedig szinte alig van ahhoz, hogy hozzászokjatok a körülményekhez?
NB: Olyanok vagyunk, mint egy család. Jó, én néha eltűnök, de aztán visszajövök, mint Don Corleone, csak épp egy kis jegyzetfüzettel, aztán megiszom egy italt.
GC20051645 (Fotó/Forrás: Gary Calton)
LB: A társulat legfiatalabb tagja 21 éves, a legidősebb hatvan múlt, ebből természetesen az következik, hogy mindenki hozza a maga világlátását, tapasztalatát, ami nagyon izgalmas a munka szempontjából.
GH: A takarásban beszélgettünk arról, milyen energiákat kell előhívnunk. A két veronai nemes előtt egy három hónapos európai turnén voltam, de akkor kizárólag kőszínházakban, zárt terekben játszottunk. Színésztechnikailag is mást követel az, hogy egy erődben játszol vagy egy klasszikus, 19. századi négyemeletes színházban, esetleg egy mezőn vagy olyan szabadtéri helyszínen, ahol azért három fal mégis körülvesz. Másképp kell koncentrálni, nem eshetsz ki egyetlen pillanatra sem.
CM: Sosem unatkozol, sosem kényelmesedhetsz bele. Állandó mélyvíz. Egyszerre félelmetes és iszonyatosan inspiráló.
LB: Jöhet eső, jöhet villámlás, elhúzhat a fejed fölött egy repülőgép, behallatszhat utcazaj – erre nem készít fel a színművészeti. DP: Az viszont megnyugtató, amikor egy új helyszínre érve, az új térbe belépve mindenkinek az arcán ugyanazt látod. Azt jelenti, összeszoktunk. És mi hagyatkozhatunk egymásra.
hírlevél
