Az Operaház karácsonyi hangulatú klipet forgatott, példáját pedig számos színház átvette: az Átrium, a Budapest Bábszínház, a Karinthy Színház és az Újszínház is adventi kalendáriumokon keresztül várta a karácsonyt, egy-egy rövid történettel, anekdotával, mesével vagy épp dallal köszöntve az oldal látogatóit.
A Radnóti Színház Kováts Adél köszöntője mellett a társulatról tett közzé egy humoros videót.
„Sneci szeretet-hal-hálójában mindenki fennakad, ki így, ki úgy; számol velünk. Karácsonykor többet gondolkodunk a szeretetről, számba vesszük, kiket láttunk már rég és kihez fűz minket örök kapocs. Bennünket a közönséghez. Bármelyik színpadon is álljunk.
A Radnótinak idén is az adta a legnagyobb energiát, hogy a közönség minden körülmény ellenére számos megnyilvánulását adta annak, hogy szeretve vagyunk.
Kedves Barátaink, Közönségünk, köszönjük, hogy velünk maradtak és nem kellett a színházat nélkülöznünk! Legyen így jövőre is, szőjük szeretetből és humorból a hálóinkat!
Találkozzunk a színházban!” – írták Schneider Zoltán videójához.
A Nemzeti Színház művészei személyes történeteiket, gondolataikat osztják meg rövid videók formájában. Bodrogi Gyula egy régi december 5-ét idéz fel, amikor a szülők – nevelő célzattal – megtréfálták őt és a testvérét.
„Másnap reggel mentünk ki a konyhába, és az ablak tele volt virgáccsal. Csak virgács, csak virgács…”
– meséli a színművész, aki természetesen azt is elárulta, hogy a másik szobában már vártak rájuk a csokimikulások.
A Nemzeti Színház főigazgatója, Vidnyánszky Attila is kamerák elé áll, és többek között az összekuszálódott világról is megemlékezik.
Az Örkény Színház videója is erre a megváltozott élethelyzetre reflektál.
„Ebben az évben sok minden nem úgy alakult, ahogy szerettük volna”
– hangzik el a kisfilmben, amelyben az aggódó tekintetek mellett ott van a remény ígérete is. „Talán jövőre!”
A Vígszínház karácsonyi klipjében Presser Gábor ül zongora mögé, hogy a társulattal közösen adják elő a nemrég jubileumát ünneplő A padlás egyik legismertebb dalának ünnepi átiratát.
„Az árnyék néha több a fényeknél”
– énekli a társulat, akik között ott áll a teátrum igazgatója, Rudolf Péter is. „Mert kell egy hely… egy földön és egy csillagon”
Természetesen a fővárosi színházak mellett a vidéki társulatok is izgatottan várták az ünnepeket, közülük is kiemelkedik a Miskolci Nemzeti Színház alkotógárdája, akik saját dallal kedveskedtek a közönségnek. A dal zenéjét Nagy Nándor, dalszövegét Máthé Zsolt jegyzi, és Szajkó Anita énekelte fel.
Fejléckép: jelenet az Örkény Színház videójából (forrás: Örkény Színház / Youtube)