Színház

Éjszakázzon színházban!

2012.03.01. 16:01
Ajánlom
Március 31-én a Fővárosi Önkormányzat 13 színházában egész estés, sőt éjszakás programsorozattal várják a közönséget. Sört csapolnak a Katona színészei, jogi, életvezetési és ablaktisztítási tanácsokat ad dr. Szervét Tibor, sárkányt lehet hajigálni a Budapest Bábszínházban, az Operettben pedig bárki lehet király.

A színház- és közönségbarát estén rendhagyó, interaktív programokra, kiállításokra, eddig més sosem látott előadásokra, gyerekműsorokra, koncertekre, beszélgetésekre invitál a Budapest Bábszínház, a Budapesti Operettszínház, a József Attila Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Madách Színház, a Mikroszkóp Színpad és a Thália Színház, az Örkény István Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Szabad Tér Színház, az Új Színház, valamint a Vígszínház. A programok karszalaggal látogathatók - ára felnőtteknek 1700, diákoknak (diákigazolvánnyal) 1000, gyerekeknek hat éves kor alatt 100 forint -, amelyet a színházak jegypénztáraiban és szervezésén, illetve internetes jegyáruházban és az esemény honlapján lehet megvásárolni.

A - Máté Gábor 2011 tavaszi ötletéből létrejött - Színházak éjszakájának műfaji kínálata igen széles. A kavalkád délután 4 órakor kezdődik a Városház téren, ahol Tarlós István főpolgármester nyitja meg az eseményt, illetve egy fotó- és plakátkiállítást. A Budapest Bábszínház elsősorban a gyerekeket várja 3 órától, lesz a BáboZoo, kisállat-simogató és báblabirintus is. A Budapesti Operettszínház két előadást is játszik azon az estén, de előtte, utána és közben a Csillárteremben zenés mesesarkot rendeznek be, a Raktárszínházban pedig operett- és musicalmaratonra kerül sor, sőt az érdeklődők Kocsis Dénessel, Brasch Bencével és Kerényi Miklós Mátéval a Lehetsz király! koreográfiáját is megtanulhatják. A József Attila Színházban legendákkal lehet teázni, legendák jelmezeit lehet megtekintheteni, és Zöld Csaba is ízelítőt ad Álmodj valami újat című lemezéből. A Katona József Színház délutáni programjában Tenki Réka és Ötvös András várják a gyerekeket, a nagykorúaknak pedig a sörkertben az italt a színészek mérik, és korhatár nélküli peep show is nyílik. A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház délután és kora este a gyerekekre számít, a késői órákban pedig a szülőknek játsszák el a Bors nénit, illetve a Klamm háborúját. A Madách Színházban Müller Péter mellett a fiatal tehetségek mutatkoznak be: Baranyai Annamária és Balog János musicalestjére kerül sor, illetve a Madách Musical Műhely és a Madách Musical Táncművészeti Iskola növendékei lépnek a nagyszínpadra. A Mikroszkóp Színpaon kabaré lesz, a szomszédos Thália Színházban Nagy Péter és a Dobridán adja elő Bereményi Géza új dalait Hideg van. címmel. Mácsai Pál vezet irodalmi vetélkedőt vezet, ahol a Örkény István Színház tagjainak művei hangzanak el, majd a Kasimir és Karoline díszleteibe vezethet a nézők útja az oktoberfesti hangulatért, éjszaka pedig a bátrak felszállhatnak a szellemvasútra. A Radnóti Miklós Színházban sem feldekeznek meg a gyerekekről: lehet fűpogácsát enni vagy karaokezni Bárány Boldizsárral, később pedig a felnőttek ízelítőt kaphatnak Bálint András készülő, Úr és kutya című estjéből, Vámos Miklós ismét a Lehetetlenre vállalkozik, miközben az előcsarnokban Kováts Adéltól sminkelési, dr. Szervét Tibortól jogi, életvezetési és ablaktisztítási tanácsok kérhetők, Gazsó György pedig bort kóstol és kóstoltat. A Radnótiban adják át a magyar színházművészet külföldi népszerűsítéséért járó Hevesi Sándor-díjat is. Az egyetlen budai résztvevő a Szabad Tér Színház. A Garden Étterem Színházban a Báthory - a legenda másik arca című, július 13-án bemutatandó musicalopera kapcsán nem csupán a rendezőt, Bagó Bertalant, illetve a főszereplőket faggathatják az érdeklődők, hanem történelmi kitekintést is kaphatnak, mivel a szervezők azt igyekeznek körbejárni, hogy legenda vagy valóság mindaz, amit Báthory Erzsébetről tudunk, hogy a történelem első koncepciós ügyéről van-e szó vagy bizonyíthatatlan gyilkosságok sorozatáról.  Az Új Színház stúdiójában Edoardo Sanguineti Álomfejtés című művét adják elő. A Vígszínházban A lovakat lelövik, ugye? legizgalmasabb jeleneteit mutatják be, kihirdetik a Rómeó és Júlia videopályázat nyerteseit, majd a bátraknak folytatódhat a tánc a színház művészeivel, a visszafogottabb nézők pedig a Házi Színpadon a Monokli alkotóinak segítségével megidézhetik Molnár Ferenc korát.

A Színházak éjszakája részletes programja megtalálható az esemény honlapján, valamint a Fidelio különszámában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Könyv

Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben. Nádas Péter idén nem szerepel az esélyesek közt, Krasznahorkai László neve azonban megtalálható a listán.
Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

Világszinten ritkaságszámba menő Renoir-kiállítás nyílik a Szépművészetiben

Mintegy hetven alkotáson keresztül mutatja be a francia impresszionizmus egyik legnevesebb mesterének életművét a Szépművészeti Múzeum Renoir - A festő és modelljei címmel péntektől látogatható kiállítása.
Vizuál

Vasárnap estig ingyenesen látható három magyar filmklasszikus a Filmión

A frissen felújított Egy szoknya, egy nadrág (1943), a Pesti mese (1937), valamint Gazdag Gyula 1971-es megjelenésekor betiltott szatírája, A sípoló macskakő ingyenesen tekinthető meg a magyar filmek streamingplatformján szeptember 21-24. között.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Színház hír

13 produkció versenyez az online térben zajló eSzínház Fesztiválon

Szeptember 22. és október 1. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá közönségdíjat és különdíjakat is átadnak.
Színház hír

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Színház ajánló

Ó kapitány, kapitányom – utolsó bemutatójára készül az Átriumban a Kultúrbrigád

A Holt költők társasága színpadi adaptációjával a társulat a mai oktatási rendszer alapvetői kérdéseire keresi a választ. Az előadás október 14-én debütál Vidovszky György rendezésében. 
Színház ajánló

Először láthatja a közönség anya-lánya kettősben Tordai Terit és Horváth Lilit

Szeptember 24-én a XV. kerületi Csokonai Rendezvényházban mutatják be Pataki Éva Nőkből is megárt a sok… című előadását, amelyben az idősödésről és a generációk összecsiszolódásáról beszél humorral, sok-sok tanulsággal.