Augusztus 15-én a Balatonnál is találkozhat veled a közönség: Schneider Zoltánnal és Sztarenki Dórával Földvárra, a Kultkikötőbe érkeztek a Semmit se bánok című produkcióval.
2019-ben mutattuk be ezt az előadást, és a mai napig nagyon szeretjük. Igazi színészöröm. Schneider Zoltán játssza a már nyugdíjas éveit töltő, egykori Securitate-tisztet, akinek az életében egyszer csak felbukkan egy volt kollégája. Ez volnék én. Szeretem azokat az előadásokat, amelyekben lehet humorral beszélni az igazán húsbavágó témákról is. Hiszek abban, hogy színészként az a feladatom, hogy próbáljam meg úgy láttatni az életet, amilyen, mutassak görbe tükröt – a humor pedig segít a közönségnek közelebb kerülni egy-egy nehezebb kérdéshez is. Persze senki ne úgy képzelje el Székely Csaba drámáját, hogy egy hahotázós komédia. Sokkal inkább groteszk a történet. Egy múlt rendszerből itt maradt ember vívódásait mutatja meg: mi változik meg valakiben azzal, hogy kikerül alóla a világ, amelyben évtizedekig hitt. Nagyon izgalmas kérdés.
Sokat játszol a nyáron?
Évről évre próbálok egyre kevesebbet. Ebben az évadban is sokat dolgoztam, több mint tizenöt előadást tartok fejben… Muszáj, hogy legalább nyáron pihenjek egy kicsit, ezért egy ideje például már nem vállalok ilyenkor új próbafolyamatot. Ha a már futó előadásokat hívják valahová, akkor persze nagyon szívesen megyek – például a Kultkikötőbe. Ráadásul Nagy Viktor (a Kultkikötő alapító igazgatója – a szerk.) osztálytársam volt a Színművészeti Főiskolán, nyomon követem a pályáját, és komoly értéknek gondolom, hogy húsz éve azért dolgozik a csapatával, hogy a minőségi kultúra jelen legyen a Balatonon.
Schneider Zoltán és Elek Ferenc a Semmit se bánok című előadásban (Fotó/Forrás: Szabó Réka / Pinceszínház / Kultkikötő)
Mi jelenti neked a tökéletes kikapcsolódást?
Nyáron? A Balaton. Imádom. Gyerekkorom óta nagyon fontos számomra. Hirtelen lettünk szegények. Anyu egyedül nevelt, de arra mindig összerakta a pénzt, hogy én is elmehessek az iskolával a Balatonra. Felnőve is
része maradt az életemnek, hogy legyen minden nyárban legalább egy hét balatoni pihenés.
Aztán az élet szerencsére úgy hozta, hogy ma már Zamárdi a második otthonom. Igyekszem a lehető legtöbb időt itt tölteni, nagyon fontos helyszíne az életemnek. Átlépem a Zamárdi táblát, és más a levegő, olyanokat alszom, hogy az hihetetlen. Kiülök a partra, nézem a vizet, jókat beszélgetek az emberekkel az Imre büfében… Szinte minden nap átmegyek Földvárra is, ott van a kikötőben a kis hajóm. Élesen emlékszem egy napra: délelőtt kinn voltam a vizen, majd elmentem Budapestre Poirot-t játszani, az előadás után pedig irány vissza, Zamárdiba. Azt gondoltam: tessék, ilyen egy jó nap. De volt olyan is, hogy kora reggeltől délutánig forgattam A tanár című sorozatot, aztán autóba ültem, este pedig már a zamárdi kertmoziban néztem egy filmet – sőt, előtte még úszni is sikerült egyet.
Vitorlázol?
Azt csak a barátokkal, és olyankor is inkább csak tőkesúly vagyok, hol ide, hol oda kell ülnöm, mikor hová mondják. Nekem egy kis elektromos hajóm van: csak maximum 20 méteres kisgéphajóra tettem le a vizsgát, 12 személyt szállíthatok. Sokszor kimegyek a vízre:
jobb szeretem, ha velem tartanak a barátok is, olyan élmény ez, amit jó másokkal is megosztani.
Az elején nem is mertem kimenni egyedül, ma már azért bátrabb vagyok. Igaz, a májusi vízre szállásoknál kell pár alkalom, amíg teljesen megnyugszom, és az összes kötözést is mindig újra kell tanulni, mert mindent elfelejtek. De ahogy hallom, nem vagyok ezzel egyedül…
Milyen új arcát mutatta meg neked hajósként a Balaton?
Vízen lenni csoda jó dolog. Visszacsorogni egy naplementében: gyönyörű. Ez így szirupos, tudom, de a Balaton tényleg varázslatos. Néha potyognak a könnyeim is, olyan szép, akkora nyugalmat áraszt.
Elek Ferenc a Semmit se bánok című előadásban (Fotó/Forrás: Szabó Réka / Pinceszínház / Kultkikötő)
Évad közben miből tudsz energiát meríteni?
Rengeteget segít, hogy
mindig is egyfajta szolgálatként tekintettem a színészetre.
Így kevésbé fárasztó. De szerencsém is van, mert a mai napig nagyon szeretem, amit csinálok. Sokan nem is értik, hogy a fenébe tudok még mindig ennyire örülni például szerepeknek. Engem ez őszintén vidámít.
Nem zökkentenek ki a napi zűrzavarok?
Dehogynem. De nagyon dolgozom rajta, hogy ebben fejlődjek. A pandémia óta egy kicsit máshogy csinálom a dolgaimat, ráléptem egy útra, ami nagyon jó. Nagyon megijedtem a karantén időszakában, hogy elfelejtem a szövegeket, és nem leszek képes játszani. Aztán egy csodálatos neurológus megnyugtatott, hogy nincs baja az agyamnak, csak meg kellene tanulnom lazítani. Közel három éve rendszeresen jógázom. Meditálok is – legalábbis próbálkozom. Fontos, hogy képesek legyünk kicsit lecsendesíteni a gondolatainkat. Sok mindennek, amitől félünk, amitől szorongunk, valójában mi adunk energiát azzal, hogy foglalkozunk vele, hogy teret engedünk neki.
A mindennapok rohanásában sokszor ez nem könnyű.
Persze, hogy nem az. De gyakorolni kell – vagy legalább törekedni rá. Benne van a pakliban, hogy néha visszaesel, hogy elsodornak a hétköznapok. Számomra például az is nagyon fontos, hogy nap mint nap tudatosítsam magamban, hogy mi mindenért lehetek hálás: jól van a gyerekem, én is egészséges vagyok, van étel, van tető a fejem felett, ráadásul még azzal is foglalkozom, amit szeretek. A hála egy nagyon fontos pozitív energia – ebben mélyen hiszek.
Szerző: Németh Mónika
További információ az augusztus 15-i Semmit se bánok című előadásról itt érhető el >>>
Fejléckép: Elek Ferenc (fotó/forrás: Nánási Pál / Katona József Színház / Kultkikötő)
hírlevél
