Színház

Életre szóló élményeket kínál a 10. Színházi Olimpia

2023.04.03. 11:05
Ajánlom
Az április elsejével induló 10. Nemzetközi Színházi Olimpia fő programját a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM adja. A kibővített színházi fesztivál idei előadásai számos ország, sőt kontinens színházát hozzák el a Nemzeti Színházba: többek között görög, japán, grúz rendezők előadásait is, jónéhány olyan produkciót, amelyeket egyszer az életben akadhat lehetősége megnézni a színházkedvelőknek. A  sokszínű programsorozat több mint harminc előadása közül kiválasztottunk néhányat, hogy bemutassuk az érdeklődők számára.

Az olimpia alapítójának előadásával nyit a MITEM

Henrik Ibsen klasszikusát, a  Nórát a delphi Attisz Színház előadásában láthatjuk, Theodórosz Terzopoulosz rendezésében április 16-án, a MITEM nyitóelőadásaként, valamint április 17-én is: a görög társulat interpretációjában Nóra története végső soron tanulmány a színház mibenlétéről; a színháznak azt a küzdelmét szimbolizálja, hogy színház voltán túllépve életté váljon. Jegyek még kaphatók az előadásra.

Nora_Attis_Theatre_photo_Johanna_Weber_3-143308.jpg

Theodórosz Terzopulosz Nóra-rendezésének egyik jelenete (Fotó/Forrás: Johanna Weber / MITEM)

Ami közös bennünk: ókori görög dráma a japán Suzuki Tadashi értelmezésében

Euripidész Trójai nők című tragédiája Suzuki Tadashi értelmezésében született újjá, saját társulatának, a SCOT Suzuki Társulat művészeivel. A Nemzeti Színház nagyszínpadán két alkalommal, április 20-án és 21-én láthatjuk a művész előadását, aki saját színházi módszert is kidolgozott pályája során. A japán rendező célja az előadással az volt, hogy kiemelje azt, ami közös bennünk: „A háborús romok között tengődő japán túlélőkkel előadva, az ő sokrétű színpadi jelenlétükkel szerettem volna felidézni A trójai nők szenvedéseit. Reményeim szerint ezzel a kettős megvilágítással sikerül érzékeltetnem, hogy emberi szenvedésünk tértől és időtől függetlenül közös Japánban és Nyugaton.”  Az előadásra itt lehet jegyet vásárolni.

fuFUwgRQ-110137.jpeg

Trójai nők (Fotó/Forrás: MITEM)

„Mire való az életünk?” – Háború és béke

Lev Tolsztoj Háború és békéjét a Belgrádi Nemzeti Színház művészeinek előadásában láthatjuk, Boris Liješević rendezésében. A regény főhősei állandóan keresnek valamit: Istent, a szerelmet, dicsőséget, boldogságot, az élet értelmét... Pierre Bezuhov így teszi fel magának a kérdést: „Mire való az életünk? Mivégre vagyunk ezen a világon? Mit kell az embernek, az emberiségnek felépítenie, elérnie az életével?” Ez Tolsztoj számára az alapkérdés, a könyv, és következésképpen a dramatizálás és az előadás központi témája is. Az április 24-i előadásra jegyek még kaphatók.

9SYcq45Q-110430.jpeg

Háború és béke (Fotó/Forrás: Vuk Miletić / MITEM)

Shakespeare Grúziából

A Tbiliszi Színházi Központ és Liberty Színház két Shakespeare-előadással is érkezik: a III. Richárdot április 26-án, az Othellót pedig április 27-én láthatjuk a Nemzeti Színházban. Mindkét klasszikus darabot a Avtandil Varsimashvili állította színpadra. Varsimashvili az egyik leghíresebb grúz rendező, az állami Gribojedov Akadémiai Színház és a Szabadság Színház művészeti igazgatója. Elnyerte a Grúz Állami Nemzeti Díjat, a Kote Marjanisvili Állami Színházi Nívódíjat, a Mikheil Tumanisviliről elnevezett díjat; a „Zolotoj Vityaz" fesztivál győztese, az ukrajnai Lvivben megrendezett „Arany Oroszlán" Fesztivál Nagydíjának nyertese, és számos más nemzetközi színházi fesztivál díjazottja. „Grúz Becsületrenddel” tüntették ki.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A Nóra előadásának egyik jelenete (fotó/forrás: Johanna Weber / MITEM)

Világszínházi ünnepre készül a MITEM

Kapcsolódó

Világszínházi ünnepre készül a MITEM

A 2014 óta évente megrendezésre kerülő Madách Nemzetközi Színházi Találkozót idén a Színházi Olimpia keretén belül valósul meg. Április 16. és június 18. között tizenkilenc ország hatvannyolc előadása szerepel a fesztivál 2023-as programjában.

Városi kavalkáddal és cirkuszi attrakcióval indul a Színházi Olimpia április 15-én

Városi kavalkáddal és cirkuszi attrakcióval indul a Színházi Olimpia április 15-én

Hamarosan kezdetét veszi az év legnagyobb színházi eseménysorozata. A Nemzeti Színház szervezésében megvalósuló 10. Színházi Olimpiára 58 országból 400 társulat érkezik 7500 fellépővel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Itt a vége – már elérhetőek a jegyek a Kultúrbrigád utolsó előadásaira

Megjelent a Kultúrbrigád záró, áprilisi műsora, a jegyek február 18-tól vásárolhatóak meg az utolsó előadásokra. A legutolsó alkalommal, 2025. április 30-án a RaM-ArT Színházban Reginald Rose egyik legsikeresebb és legismertebb művét, a 12 dühös embert játsszák
Színház hír

Április közepéig pályázhatnak a független színházi alkotók a pesti Jurányira

A Fővárosi Önkormányzat a Jurányi független művészeti központ mintájára, új alkotó- és játszóhelyet biztosít egy egykori iskolaépületben, a XIII. kerületi Szabolcs utcában. Április 15-ig várják a független színházak és kulturális műhelyek jelentkezését.
Színház hír

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Színház magazin

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Színház hír

Megszűnik a Vádli Alkalmi Színházi Társulás

Tizennégy évi működés után beszünteti tevékenységét a Vádli Alkalmi Színházi Társulás – jelentette be a Facebook-oldalán Szikszai Rémusz, az alapító-rendező. Előadásaik között olyan nagy sikerű és emlékezetes produkciók voltak, mint az I. Erzsébet, a Caligula helytartója vagy a Kutyaharapás.