Hol egy álomképként felsejlő Nirvana-dal vagy egy Rembrandt-festmény, hol a virtuális valóság alakítja az eseményeket – középszerű közszereplők és a TikTok által létrehozott örök jelen illúziója.
De felszínre kerülhet-e a valóság egy olyan látszatvilágban, ahol az események szereplői mindent elkövetnek, hogy a Sodrás utcai általános iskola belső ügyei – ha úgy tetszik titkai – ne jussanak ki a falak közül.
A Finálé egy végállapotot mutat, azt a „mentális végpontot”, melyre egy szimbolikusan is értelmezhető történeten keresztül a szereplők eljutnak.
Arra azonban már nem derül fény, hogy az eseménysorozat lezárultával apokalipszis következik, vagy a tragédia valami jónak a kezdete.
Gulyás Márton a darabban végbemenő folyamatokat „tudatiparnak” nevezi, amely azért jött létre, hogy normalizáljon olyan társadalmi igazságtalanságokat és egyenlőtlenségeket, melyek a termelési rendszernek köszönhetők, és amelyek intenzíven befolyásolják a társadalom működését.
Szereplők:
Ráckevei Anna
Gelányi Imre
Herczeg Tamás
Mercs János
Réti Adrienn
Tolnai Hella
Wessely Zsófia
Vilmányi Benett
Kiskos Bíborka, Nagy Anna, Nyári Ádám, Nyári László, Papp Mátyás, Romvári Boldizsár, Terecskei Aliz, Tolnay Bori, Tóth Klarissza
Író, rendező: Pass Andrea
A Finálé november 3-án és 4-én látható a Jurányi Házban. Jegyek az alábbi oldalon érhetők el.
Fejléckép: jelenet az előadásból (forrás: jegy.hu)