Színház

Életútinterjúk alapján készül a MáSzínház női sorsokat bemutató előadása

2024.06.20. 15:10
Ajánlom
A KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” című produkcióban három generáció tesz fel magának kérdéseket identitással, hozott mintákkal, önazonossággal és szabadsággal kapcsolatban.

„Egész életemben a B tervet éltem.”
„Az öregség az olyan érzés, mint amikor az ember belép egy kávézóba, és senkinek nem tűnik fel, hogy megérkezett.”
„Lehet, hogy ez mások szerint önzőség, szerintem tudatosság.”

Lehet-e más életet élni, mint amit az ember mintaként hoz otthonról? Lehet-e szabadon dönteni és az elvárásoknak nem megfelelni? Lehet-e önazonosan elkezdeni vagy újrakezdeni egy felnőtt életet?

Három generáció nőtagjai, egy nagymama, egy anya és egy lány először a külvilág, majd önmaga számára igyekszik megfogalmazni a fenti kérdésekre adott válaszait.

A háromszólamú monológban a három női karakter azt próbálja megfejteni, kik is ők valójában, és a családi háttér, illetve a környezet mennyiben befolyásolta az életükkel kapcsolatos döntéseiket.

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” című új bemutatóját valós történetek ihlették: Róbert Júlia és Bakonyvári Krisztina rendező családtörténeti és életútinterjúk felhasználásával állította össze a szövegkönyvet. A három női karaktert Egri Márta, Urbanovits Krisztina és Nagyabonyi Emese kelti életre.

KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!”

Bemutató: június 29.

Nagymama: Egri Márta
Anya: Urbanovits Krisztina
Lány: Nagyabonyi Emese

Író: Róbert Júlia
Rendező, író: Bakonyvári Krisztina

További részletek itt érhetők el. >>>

Fejléckép: Nagyabonyi Emese, Urbanovits Krisztina és Egri Márta (forrás: MáSzínház)

Én vagyok a legszéle, innen már nincs hova esnem – beszélgetés Urbanovits Krisztinával

Kapcsolódó

Én vagyok a legszéle, innen már nincs hova esnem – beszélgetés Urbanovits Krisztinával

Május 23-án volt a premierje az Apertúrában Thomas Bernhard ismert darabjának, A színházcsinálónak, aminek az eredetileg férfira írt főszerepét, Bruscont a darabot rendezőként és dramaturgként is jegyző Urbanovits Krisztina játssza. A friss bemutató kapcsán a KV Társulat alapító tagjával a megszállottság teremtő erejéről beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Megígérte, visszatért: 90. születésnapján ünnepelték Lehoczky Zsuzsát

A Budapesti Operettszínház legendás művésze 85. születésnapi gáláján búcsúzott a teátrum közönségétől. Akkor azt ígérte, 90. születésnapjára visszatér: jubileuma alkalmából köszöntötte őt a társulat.
Zenés színház

„A szeretet képes áthidalni a szakadékokat” – Peller Károly a Gül baba örökérvényű üzenetéről

A Benczúr Kerti Esték című programsorozat részeként július 20-án a Gül baba című operettet láthatja a közönség. Az előadás rendezőjével és címszereplőjével, Peller Károllyal beszélgettünk.
Jazz/World

Debütál a Quimby a Mézesvölgyi Nyár színpadán

A Mézesvölgyi Nyár idei szezonjának egyik legjobban várt estéje az augusztus 8-ai: a hazai alternatív rockzene ikonikus formációja, a Quimby pályafutása során most először lép fel a veresegyházi fesztivál színpadán.
Vizuál

Az örökkévalóság nyomában: az ókori egyiptomi művészet titkait tárja fel a Szépművészeti Múzeum

Az ókori egyiptomi művészet szépségét, vallásban betöltött szerepét és a műtárgyak megalkotásának folyamatát szemlélteti a múzeum szobrokat, sztéléket, domborműveket, koporsókat, mágikus-rituális szerepet betöltő műtárgyakat bemutató kiállítása.
Színház

Göttinger Pál: „Vannak kikötők, ahová szellemileg vagy színházilag be lehet húzódni egy kicsit, a Pöttyös Panni is ilyen”

A Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány a legkisebbekre gondolva mutatja be nyáron a Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó című mesejátékot. Göttinger Pállal, a darab rendezőjével beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Göttinger Pál: „Vannak kikötők, ahová szellemileg vagy színházilag be lehet húzódni egy kicsit, a Pöttyös Panni is ilyen”

A Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány a legkisebbekre gondolva mutatja be nyáron a Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó című mesejátékot. Göttinger Pállal, a darab rendezőjével beszélgettünk.
Színház hír

Most érdemes elővenni a kéziratot – nyílt drámapályázatot hirdetett a Thália Színház

A Thália Színház új magyar színdarabot keres – ehhez pedig nem ismert név, hanem eredeti hang szükséges. A színház nyílt drámapályázatot hirdetett, amelyre kizárólag magyar állampolgárok jelentkezhetnek, életkortól, iskolai végzettségtől és lakóhelytől függetlenül.
Színház hír

Kiírták a pályázatot a Trafó és a Bóbita Bábszínház vezetői posztjára

Harminc munkanap áll rendelkezésre a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Bóbita Bábszínház ügyvezetői posztjára kiírt pályázatok benyújtására. A július 17-én közzétett kiírások szerint mindkét intézmény élére 2027 elejétől keresnek új vezetőt.
Színház interjú

Barnák László: „Szegednek nem egy, hanem két szabadtéri színpada van”

A nehézségek és küzdelmek ellenére nívós szezon vette kezdetét Szegeden. Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója a Fideliónak hangsúlyozta: számukra nem politikai, hanem szakmai kérdés, hogy kikkel dolgoznak együtt.
Színház interjú

A Budapest Bárral közös premier különleges élményt ígér – beszélgetés Susán Ferenccel a Zenthe Nyár idei évadáról

Salgótarján főterén hamarosan újra kezdetét veszi a nyári színházi forgatag. Július 20-án indul a 6. Toyota Salgótarján Zenthe Nyár. A régió legjelentősebb szabadtéri színházi eseménye kapcsán Susán Ferenccel beszélgettünk.