Színház

Elhunyt Ádám Ottó

2010.04.09. 19:49
Ajánlom
Életének 82. évében elhunyt Ádám Ottó, a Madách Színház egykori legendás igazgatója.

A Kossuth-díjas, Kiváló művészt, a Madách Színház egykori igazgatóját otthonában, családja körében április 9-én érte a halál. Temetéséről később történik intézkedés.

Ádám Ottó 1928. október 17-én született Kolozsvárott, ahol két évet végzett el az ottani Orvostudományi Egyetemen, majd fölvették a budapesti Színművészeti Főiskola rendező szakára. 1952-ben a Madách Színházhoz szerződött, egy évvel később a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője lett, majd 1956-ban visszatért a Madáchba, melynek előbb főrendezője, majd 1972-től 1989-ig, nyugdíjba vonulásáig az igazgatója lett. A Színház és Filmművészeti Főiskolának is volt rektor-helyettese.

Az ő igazgatása tekinthető a Madách Színház aranykorának, akkor születtek az olyan legendás előadások, mint például a Kurázsi mama Psota Irénnel, az Othello Bessenyei Ferenccel és Huszti Péterrel, A napsugár fiúk Feleki Kamillal és Balázs Samuval, a Hamlet Huszti Péterrel, a Jövőre veled ugyanitt Schütz Ilával és Sztankay Istvánnal, a Játék a kastélyban Márkus Lászlóval, vagy a Macskák. Igazgatásának utolsó évében kezdődött Hofi Géza sorozata, az Élelem bére, mely több mint 1000 előadást élt meg.

Kiemelkedő volt rendezői, társulatépítési, színházvezetői, pedagógiai munkája. Fő feladatának tekintette a magyar drámai hagyományok felfedezését és ápolását. Jelentősebb rendezései között Németh László, Szomory Dezső, G.B. Shaw, Shakespeare, Csehov, Brecht és Arthur Miller darabjai szerepeltek. Dolgozott Pécsi Sándorral, Kis Manyival, Tolnay Klárival, Gábor Miklóssal, Márkus Lászlóval, Domján Edittel, Mensáros Lászlóval, Tímár Bélával, Kalocsai Miklóssal, Schütz Ilával, Bessenyei Ferenccel, Zenthe Ferenccel, Huszti Péterrel, Psota Irénnel, Almási Évával, Piros Ildikóval, Haumann Péterrel, Dunai Tamással, Cseke Péterrel, Koncz Gáborral, Békés Italával, Kiss Marival,  Bencze Ilonával, Avar Istvánnal...

Ádám Ottó 1954-ben és 1960-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1970-ben érdemes művész, 1979-ben kiváló művész lett, 1965-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2008-ban megkapta a Táncsics Mihály-életműdíjat.

A Madách Színház társulata 2008. októberében 80. születésnapján köszöntötte volt igazgatóját. Az akkorra készült írások itt olvashatók összegyűjtve.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház rómeó és júlia

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Színház kritika

Kapitalista rémuralom és forróvérű balkáni ösztönvilág

Átalakult a TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó) válogatási rendszere, ennek következtében talán „közönségbarátabb” lett a programja. De szellemiségéből, merészségéből, izgalmasságából mit sem veszített.
Színház szeged

Izgalmas színházi merítéssel és workshoppal vár augusztusban a THEALTER

Az idén 28. alkalommal jelentkező szegedi fesztivál a független színházak egyik legfontosabb hazai fóruma, amely a hazai és határon túli előadások mellett kritikusműhellyel is várja a színházkedvelőket augusztus 3-11. között.
Színház interjú

„Egyszerre szívbemarkoló és komikus” – Interjú Horváth Csabával

Izgalmas és sűrű időszakot jelent a nyár a Forte Társulat számára: május végén mutatták be Az öngyilkos című fekete komédiát a Szkénében, majd fesztiválszereplés fesztiválszereplést ér. A társulat vezetőjével, Horváth Csaba rendező-koreográfussal beszélgettünk.
Színház óbudai társaskör

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje.