Színház

Elhunyt Angyal Mária rendező

2012.02.24. 09:03
Ajánlom
A Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja életének 83. évében távozott el.

Angyal Mária, akit február 22-én Budapesten ért a halál, sokoldalú rendező volt, egyaránt otthonosan mozgott a prózai és a zenés műfajok világában. Rendezett klasszikusokat, vígjátékot, bohózatokat, operettet, musicalt. A hetvenes években országos elismerést kiváltó operarendezéseivel (Lammermoori Lucia, Rózsalovag, A sevillai borbély, Faust) hívta fel a szakma és a közönség figyelmét - olvasható a Szegedi Nemzeti Színház méltatásában.

Angyal Mária 1929. november 15-én született Budapesten. Bölcsészdiplomával a kezében jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, ahol 1961-ben végzett. Pályáját a győri Kisfaludy Színházban kezdte. 1964-ben lett tagja a Komor István és Bozóky István nevével fémjelzett szegedi társulatnak, ahol majd egy évtizedet töltött el, mielőtt öt évre a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött volna. 1979-ben tért vissza Szegedre, ahol a legnehezebb időkre, a Nagyszínház rekonstrukciójának éveire vállalt ismételten munkát. A színház évekig tartó "száműzetése" idején meghatározó szerepet vállalt a társulat és a közönség megtartásában. A moziszínház körülményei között is profiként dolgozott, kiváló előadásokat rendezett. Ez idő tájt főként operettrendezéseivel aratott sikereket. Emlékezetes színrevitelei között volt a Nebántsvirág, a Sybill, a Lili bárónő, a Mikádó, a Bob herceg, a Sztambul rózsája, valamint Három a kislány. Angyal Mária nevéhez fűződik a 1980-as évek Puccini-repertoárjának, a Pillangókisasszonynak, a Toscának és a Mannon Lescaut-nak a sikeres színrevitele is. 1987-től 1991-ig ismét a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja volt, de a Tisza-parti városba később is visszatért: utolsó szegedi színházi instrukcióit José Cura 2009-es vendégszereplése alkalmával a Tosca felújításakor adta. Angyal Máriát a világ dolgaira, a színház minden rezdülésére érzékeny művészként, emberként tisztelték, szerették, becsülték a színház társulatának tagjai, és köztiszteletnek örvendett a színházkedvelők körében is. Szegeden megkapta a népszerű Dömötör-díj életműdíját, egész ottani pályája elismeréseként pedig a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagjává választották, munkásságát a teátrum történetének elismerésre méltó, elválaszthatatlan részeként tartják számon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

„Ha valaki harisnyában is férfi tud maradni, az igazán férfi”

Balázsi Gergő Ármin, a Magyar Nemzeti Balett szólistája kapta a Tánc Világnapján Az évad legjobb férfi balettművésze-díjat. Ennek apropóján kérdeztük őt hivatásról, szerepálmokról, stresszkezelésről.
Vizuál

Pedro Almodóvar elkészítette élete legszemélyesebb filmjét

Élet és film szétválaszthatalanul összegabalyodik Pedro Almodóvar legújabb alkotásában. Egy héttel a cannes-i bemutató után itthon is látható a Fájdalom és dicsőség Antonio Banderas és Penelope Cruz főszereplésével. Kritika.
Vizuál

Egy kis napfény – Budapesti életképek 1945–1949

Budán még javában zajlott az ostrom, amikor Pesten már megnyílt az első mozi, a következő napon megindult az első villamosjárat, majd Buda felszabadulása után öt nappal fogadta vendégeit az első kávéház is. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársai ezúttal az 1945 és 1949 közötti néhány békés évből válogattak fotókat.
Klasszikus

Hogyan találkozott Gustav Mahler és Sigmund Freud?

Mahler többször is időpontot kért a pszichoanalízis atyjához, de legmondta az első hármat. De miért kereste meg a hírhedt Freudot egyáltalán?
Vizuál

Leonardo da Vinci figyelemzavaros és hiperaktív volt, és egyszerre volt ez áldás és átok életében

Legalábbis egy újabb kutatás szerint, amely a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) magyarázza Leonardo állandó halogatását.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Önazonos művész és önazonos ember – Székely Gábor 75

Major Tamás rendezőszakos tanítványaként végzett, a szolnoki színház, a Nemzeti Színház, a Katona József Színház és az Új Színház előadásai kapcsán fűződnek nevéhez jelentős színházi teljesítmények. Május 26-án ünnepli 75. születésnapját Székely Gábor.
Színház ajánló

Kovács Patrícia százötvenszer a Játékszínben

A Legyen a feleségem! című produkció 150. előadását ünnepelte a Játékszín május 23-án. Edward Taylor vígjátékát öt éve mutatták be.
Színház tao

Tiltakozik a Kritikus Céh az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona és az Örkény Színház nem ad be pályázatot idén az NKA-hoz új produkció létrehozására, hogy ezzel segítse a független és befogadó színházak pénzhez jutását. Közben a Színházi Kritikusok Céhe arról ír, mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán. - CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház ajánló

Például Te…

…lehetnél a szerelmem. A József Attila Színház Irodalmi Kávéházának idei, utolsó önálló estje Holczinger Szandra zenés szerelemkeresése volt egy részben.
Színház átrium

“Kasszasiker” az Átriumban!

Új bemutatóra készül az Átrium, a Kasszasiker című vígjátékát június 17-én mutatja be színház.