64 éves korában elhunyt Gelecsényi Sári - jelentette be a sorozatban Murait játszó Rátonyi Hajni. Szabó Magda regényéből 1977-ben készült négyrészes Abigél című filmsorozatban Szabó Anikót alakította a színésznő. A kedvelt adaptáció szereplőgárdájából többen nincsenek már köztünk. A Torma Gedeon igazgatót alakító Básti Lajos már a bemutatót sem érhette meg, 1977 júniusában hunyt el. A főbb szereplők közül 1986-ban a Horn Micit játszó Ruttkai Éva, 1992-ben a Gina apját, Vitay tábornokot játszó Nagy Attila, 2004-ben a főszereplő Vitay Georginát alakító Szerencsi Éva, 2011-ben pedig a Kőnig tanár urat játszó Garas Dezső is követte.
Ma elhunyt Gelecsényi Sári 1954-2019. Sacikám nyugodj békében ????????????
Posted by Hajni Rátonyi on Monday, September 2, 2019
Gelecsényi Sára 1954. november 1-jén született. Pályáját 1977-ben a Mikroszkóp Színpadon kezdte, ekkor játszott a sorozatban is. 1982-ben tett egy kitérőt a Thália Színházba, 10 évvel később azonban visszatért a Mikroszkóp társulatához. Számos színdarabban, kabaréjelenetben és tévéfilmben és gyerekműsorban szerepelt. Tévés szerepei között utoljára az Öregberény, illetve a Kisváros című sorozatokban láthattuk. 1989-ben a Kormorán együttessel közösen jelent meg kislemeze Hej, halihó...! - Kerek ez a világ címmel.
Forrás: Femina.hu