Színház

Elhunyt Balogh Tamás színész, a Hevesi Sándor Színház társulatának tagja

2019.10.02. 15:25
Ajánlom
A színész 1987 óta volt a zalaegerszegi társulat örökös tagja.

A Hevesi Sándor Színház Facebook-posztjában tudatta közönségével, hogy "Balogh Tamás színművész, társulatunk Örökös tagja 74 éves korában 2019. október 2-án elhunyt..."

Balogh Tamás életrajzát a színház honlapján szereplő bemutatkozószövege alapján közöljük saját szavaival:

"1944. november 19-én születtem –hivatalosan Debrecenben- egyébként egy Nyírmihálydi nevű kis faluban-, ahová anyám és nagyanyám a bombázások elől menekültek. Később - immár mind a hárman- visszaköltöztünk Debrecenbe.

Itt teltek ifjú éveim, itt tanultam. Édesapám Dr. Balogh Gerő ügyvéd, édesanyám Szabó Emma ügyészségi tisztviselő. Velünk egy háztartásban éltek nagybátyámék is. Nagybátyám - Szabó Emil- életem egyik meghatározó személyisége volt. Az utolsó polihisztorok közé tartozott."

Balogh a debreceni Zeneművészeti szakiskolában hegedű, zongora, majd fagott szakon végzett, emellett balettet is tanult. A debreceni Tanítóképzőben szerzett diplomát népművelő-könyvtáros szakon.

baloghtamas-152032.jpg

Balogh Tamás (Fotó/Forrás: Hevesi Sándor Színház)

A színészetbe már gyerekkorában belekóstolt: "Gyerekként kezdtem, jó korán. 1949-ben léptem először színpadra Képes Géza-Szabó Emil: Az Égigérő fa című meseoperában Cickom, a bakarasznyi ember szerepében. Ez után, 1950-ben álltam először a debreceni Csokonai Színház színpadára egy szovjet szerző Furulyácska, csuprocska című meseoperájának főszerepében. (Nem nagyon értettem, hogy a felnőttek miért derülnek a darab címének hallatán.)

Ettől kezdve napjainkig nem volt olyan év, hogy ne lettem volna valamilyen színpadon legalább egyszer."

"1957-ben gyerekszereplőként játszottam Gárdonyi Géza: A Lámpás című színművében Zöld Marci szerepét Thúróczy György rendezésében, majd a következő évadban Doroghy Sanyika szerepét kaptam Móricz: Légy jó mindhalálig című darabjában, melyben hatalmas színészek játszottak. Olyan öltözőben öltöztem, ahol két “kolléga”-Hortobágyi Artúr és Thúróczy Gyula- akkor ünnepelte pályája 50. jubileumát.

Estéről-estére hihetetlen történeteket meséltek a régi vándorszínész-életről, a színházról, rég elhunyt kollégáról.

Tőlük tanultam színházi etikát, az írott és íratlan szabályokat és főként emberséget, egymás tiszteletét. Játszott ebben az előadásban Latinovics Zoltán (Török úr), Andaházi Margit (Nyilas Misi), Harkányi Endre (Böszörményi), hogy csak néhányukat említsem. Az előadást egyébként Berényi Gábor rendezte, a színház akkori főrendezője."

A gyerekszerepek után kisegítő táncosként szerepelt például Gounot: Fauszt című operájában. Majd tíz évig volt a József Attila Irodalmi Színpad tagja. "Debreczeni Tibor távozása után két évig én vettem át a vezetést, játszottam és rendeztem is. Rendszeres bérletes előadásaink voltak a Hungária kamaraszínházban (a Csokonai Színház kamaraszínháza), melyet előadásainkra és főpróbáinkra béreltünk. Tagjaink sorából olyanok kerültek ki, akikből ismert színész lett, mint Cserhalmi György, Úry István, vagy előadóművész, mint Mohai Gábor."

1968-ban Budapestre költözött, ahol az amatőr társulatok vezetése után a “királyi” tévéhez került.

Saját bevallása szerint volt még sztriptízkoreográfus, reklámfőnök, ásatási segédmunkás, segédrestaurátor és könyvtáros.

1975-ben Ascher Tamás hívta meg a kaposvári Csiky Gergely Színházba, ezzel kezdődött kőszínházi pályafutása, mely élete végéig tartott.

"Közben kétszer nősültem, első feleségemtől, Sike Eszter Adrienntől született Borcsa lányom, aki jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház tánctagozatának táncművésze. Jelenlegi Feleségem, Pigler Katalin biztosítja az optimális hátteret -immár több mint két évtizede- ehhez a sokszor kemény és hálátlan, de mégis örömteli munkához. Nincsen könnyű dolga."

Díjai:

A XI. Országos Színházi Találkozón (1992) a Sok hűhó semmiért című műben Galagonya alakításáért a legjobb férfi epizódszereplő díja
Nívó- díj (2011) 
Nívó- díj (2015)
Forgács-gyűrű (2015)

Szerepeit ide kattintva érhetik el.

(forrás: Heves Sándor Színház honlapja)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Súlyosan megsérült a Budapesti Operettszínház egyik táncosa a terézvárosi házomlásnál

Június 27-én, a reggeli órákban leomlott egy ház tetőszerkezete a 6. kerületi az Aradi utca és Jókai utca sarkán. A leeső szerkezeti elemek a Jókai utcára zuhantak, maguk alá temetve a Budapesti Operettszínház egyik táncművészét, aki éppen próbára tartott.
Vizuál

Itt születik a zseni – Megnéztük Baz Luhrmann Elvis-filmjét

Ki volt Elvis? És miért lehet fontos nekünk, itt és most? Egyáltalán mit tudunk a Királyról – teszi fel a kérdést Baz Luhrmann rendező, aki hollywoodi szuperprodukcióban dolgozta fel Elvis Presley életét. A vibráló, feszítő, eksztatikus alkotást a nyár egyik legjobb filmjének tartjuk.
Klasszikus

Kihirdették a Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny győzteseit

Hat fiatal vonós hangszeres művész jutott a június 17-26. között Debrecenben megrendezett Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe, akik gálakoncerten mutatkozhattak be a közönség előtt.
Színház

„Kételyek és kétségek visznek előre” – Beszélgetés Blaskó Péterrel

Hamarosan a Nemzeti Színházban is látható lesz Blaskó Péter „családi előadása”, a GRANE – Képzelgések a Peer Gynt nyomán, amelyet lánya, Blaskó Borbála rendezett, és fia is szerepel a Bethlen Téri Színház produkciójában. A színművésszel ősztől Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című drámájában is találkozhatunk, Udvaros Dorottya oldalán.
Könyv

„Minden regényemmel egy tartozást rovok le” – Beszélgetés Vámos Miklóssal

Nekünk, íróknak nincs más teendőnk, mint hogy igazat mondjunk – állítja Vámos Miklós, akivel Ötvenhét lépés című kisregénye kapcsán női sorsokról és a férfiak helytelen viselkedéséről beszélgettünk. Az író lapunknak azt is elárulta, mi a leghőbb vágya, és mit kellene kihúznia Thomas Mann-nak A varázshegyből.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház beszámoló

Kenőmájas az értelmiségnek

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja valahogy mindig elkerült – nincs rajta mit szépíteni, négyórás az út Budapestről –, de tavaly és idén végre én is eljutottam rá. Az előző szemlére szerencsés időpontban érkeztem: utólagos beszámolók alapján a két legkiemelkedőbb előadást láttam, ezért úgy indultam neki az idei fesztiválnak, hogy bizakodó vagyok.
Színház ajánló

Vacsorázzon Poirot-val!

Poirot egy elmelazító, revüs estet sem tölthet gyilkosság nélkül. Agatha Christie halhatatlan belga detektívje és megoldásra váró rejtélyei ezúttal a Poirot az Orfeumban című vacsoraszínházi előadáson várják az érdeklődőket. A brit krimikirálynő művei és a belga ízek remek estét ígérnek.
Színház ajánló

Mérleg – Göncz Árpád drámája kerül színre a XV. kerületben

Száz éve, február 10-én született Göncz Árpád író, műfordító, köztársasági elnök. Augusztus 3-án lesz elnöki beiktatásának évfordulója, ekkor a XV. kerületi Csokonai Nonprofit Kft. idézi meg alakját: Mérleg című drámájának bemutatójával tisztelegnek Göncz Árpád előtt, a Terminál Workhouse alkotócsoporttal együttműködésben.
Színház hír

Utca viseli ezentúl Törőcsik Mari nevét Velemben

A Vas megyei település képviselő-testülete június 22-én határozott arról, hogy új utcával bővül a község, melyet Törőcsik Mariról neveznek el – tudatta a Blikk.
Színház ajánló

Nyári vigasságok Szentendrén – városszerte színház és minden más

Június 30-i bemutatójukkal kezdődik és egészen augusztus 25-ig tart a Szentendrei Teátrum 2022-es évada. Több saját produkció, izgalmas vendégelőadások, gyermekprogramok, jazz, világ- és klasszikus zenei koncertek várják az érdeklődőket, több helyszínen.