Színház

Elhunyt Bánffy György

2010.09.03. 16:16
Ajánlom
Életének 84. évében elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház művésze.

Bánffy György Hunyadi-Buzás Györgyként született 1927. június 19-én Budapesten. A Színiakadémia elvégzése után 1950-től a Nemzeti Színház, 1953-tól az Állami Bábszínház tagja volt. 1954-ben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött. 1956 után hároméves szilenciumra ítélték. Egy évtizedes kényszerű pécsi kitérő után 1971-től a József Attila Színházban láthatta a közönség. Sok száz színdarabban (köztük Lear király, Faust, Cyrano, Bethlen Miklós, Széchenyi szerepeiben), több mint ötven játékfilmben (köztük a Mephistóban, Az ötödik pecsétben, a Tüske a köröm alatt című filmben, a Linda című sorozatban, a Magasiskolában, legutóbb moziban a 2006-os Rokonokban) nyújtott emlékezetes alakítást. Játszott vendégként az Evangélium Színház, a Turay Ida Színház és a Madách Színház produkcióiban. Utolsó premierje 2009 márciusában A kőszívű ember fiai című előadásban volt.

1985-től országgyűlési képviselőként is működött.

A magyar nyelv szerelmese volt, színészek generációit, köztük a Zeneakadémia növendékeit oktatta a szép kiejtésre. Több önálló estjét szentelte az anyanyelv ápolásának. 1965-ben Jászai-díjat, 1971-ben érdemes, 1983-ban kiváló művész kitüntetést kapott. Megkapta a SZOT-, a Kazinczy- és a Kossuth-, valamint a Magyar Szabadságért díjat. 2010-ban Eger, 2003-ban Nagykőrös választotta díszpolgárai közé.

A 2010. szeptember 3-án elhunyt Bánffy Györgyöt a József Attila Színház saját halottjának tekinti.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.
Színház

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.
Zenés színház

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház premier

2039-ben sem lesz könnyebb az élet

Négy generáció különös sorsát bemutató, kortárs családdráma kerül színpadra a Hatszín Teátrumban, tele bűnökkel, pokollá vált házasságokkal és egy elhallgatott örökséggel. A Majd, ha az eső eláll című előadás premierjét augusztus 10-én tartják.
Színház interjú

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Színház lázár kati

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.
Színház Radioaktív

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Színház interjú

Gyerekek tragédiája – valóságos túszdráma, színházi köntösben

2004-ben a beszláni I. számú iskolát terroristák rohanták le, ezernél is több embert ejtve túszul. A holland Carly Wijs Mi és Ők című kamaradarabja ezen elbeszélhetetlen napok emlékéről szól.