Nemrégiben gyomorrákkal diagnosztizálták, külföldi gyógykezelésre volt szüksége, áprilisban pedig bizakodó hangon nyilatkozott egy interjúban Boda-Szász Kriszta színésznő, aki csütörtökön késő délután hunyt el a Maszol információja szerint.
1977-ben született Székelyudvarhelyen, 2003-ban végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, s már ebben az évben szülővárosa színházának tagja lett. „Változatos eszköztárral rendelkező művész volt, aki imádta a szakmáját” – írja róla a határon túli portál.
A művész felépülését sokan segítették, miután gyomorrákkal diagnosztizálták. „Én olyan ember vagyok, aki állandóan megy, keresi a jót, a szépet, a mosolygós arcokat, és aki elég könnyen átbillen a buckákon, nem keseredek bele, ha valami nem sikerül. És ezért is volt a környezetem részéről a döbbenet, hogy ha én ilyen vagyok, akkor mással, akinek tragédia van az életében, vagy nehezen veszi az akadályokat, mi kell történjen” – mondta a tavasszal betegségéről a Liget portálnak adott interjújában.
Boda-Szász Kriszta (Fotó/Forrás: Tomcsa Sándor Színház)
A színház így búcsúzik művészétől a Facebook-oldalán.
Boda Szász Krisztának, társulatunk tagjának volt egy sípja: a szeretet, mely az odaadás, a lelkesedés hangján is oly szépen tudott szólni. Ezen a hangon szólt emberként, művészként. Szerette a csíkos-kockás-babos életet, az igaz barátságokat, a zsongást, a napot, az esőt, a hegyeket, a színek varázsát, a dallamot, a ritmust, a kihívásokat, szerette érezni a talpa alatt a földet, a játékot, a színházat.
2003-ban voltunk először társak a játékban, a Sirályban, Polina Andrejevna szerepét játszotta. Első évadának főszerepében már táncra perdült mosolyt csalva a nézők arcára, Rozika volt a Csárdásban. Itt a Tomcsa Sándor Színházban lett ő káprázatos figurája a Vásott kölyköknek, bájosan esetlen Etelkája a Szabin nők elrablásának, a számára kedves emlékként őrzött Franciskája a Szeget szeggelnek. Doroghy Viola kisasszony szerepében a Légy jó mindhaláligban először játszott együtt gyerekekkel, mely oly meghatározóvá vált számára a későbbiek során, hiszen teljes szívvel-lélekkel állt a szárnyait bontogató bábszínház ügye mellé. Így született meg benne a gyermeki szívet meghódító iskolákban és óvodákban játszott Húsvéti mese és kedves szerepei a bábszínházi előadásokban. Bátorságáról árulkodik a Köztünk szólva című egyéni előadása. Maradandó emlékként őrizzük mindannyian a sikkes Mimit a Hippolyt, a lakájból, az érzékenyen megformált Évát a Katonák, katonákból, a Vörös szerepét a Szerenádból, a cserfesszájú mosóasszonyt a Yermából. Volt egyszer hol nem volt kedvenc meséje a Félőlény melyben Porhany és a Lidérc szerepét játszotta. Megdöbbentő erejű volt a Vénasszonya a Lakodalomban.
Ezt követően kapta élete legdrágább ajándékát: az Anya szerepét. Bár nem tudott mindennap a játszótársunk lenni, a kulisszák mögött ott volt velünk közös ünnepeinken szervezőként, lelkes társulati tagként.
Lendülettel, kitörő energiával tért vissza a deszkákra. A betegségének terhe alatt végig hitt a játék gyógyító erejében, és játszott. Játszott a sípján.
Ezt a hangot nem feledjük, mert szépen és igazul szólt, tanított és tanítani fog.
Búcsúzunk tőled Krisztács, zengesd a sípod a szivárványon túl!
hírlevél
