A legszínházibb ember volt, akit valaha ismertem. Nem is tudom honnan lett, kitől tanult, honnan tudott, sosem beszéltünk róla. Nem is nagyon beszéltünk semmiről, hiszen az ember fiatalon, mint a gyerek bekerül valahová és természetesnek tartja azt, ami ott van. Inkább idomulni próbál, megfelelni, nehogy a kikandikáló szögleteivel megsértsen bármit, ami ott már egymáshoz simult. Bodori Anna tele volt titokkal és ez is színházzá vált benne.

A színházi ember az olyan, akinek elhiszed, hogy körülötted minden pont az, aminek lennie kell, te is az vagy a legmegfelelőbb ember a legjobb helyen és mindez magától értetődően és csöndesen történik. Az az ember, akit ha megkérdezel, nem azt érzed, hogy alkalmatlankodsz, zavarsz, sőt! a kérdéseddel te vagy a legfontosabb abban a pillanatban. Higgadt magyarázatot kapsz tőle és előfordulhat, hogy egy szalámis zsömlét is, mert látszik rajtad, hogy nem ettél, vagy aznap még nem gyakran. Egyébként is mindenfélét tud rólad valahonnan. A szerepeidet, azt, hogy miben voltál jó.

Két általánosnak látszó mondat között megemlíti, és mire hazaérsz, rájössz, hogy alighanem instrukciót kaptál. Nem tőle, hanem általa, mert végre megérted azt, amire az egész délelőtti próbán meredtél üveges tekintettel. Ő az, aki tudja, hogy mit akar a rendező, mit gondol sokszor pontosabban, mint a rendező maga.

De azt is tudja, hogyan illeszkedik az előadás a műsorrendbe, bár az végkép nem a dolga, de mintha attól lenne műsorrend, hogy ő érti. Egyáltalán attól van nyugalom, hogy nincs oka az aggodalomra.

Ez a pici nő, mind csupa figyelem, szeretet és színház. Nézed a sorok között, ahogy a fejében van az előadás, tudja a művészek és a műszakiak dolgát és megnyugszol, hogy ott vagy, ahol rend van. Nem érhet baj. Ha kihűl a kezed a takarásban ő az, aki megfogja. A válladig sem ér, de érzed, ahogy mögéd áll és beborít a melegségével, az erejével. Akkor nem jut az eszedbe, hogy minden színésszel megteszi, akkor azt érzed, hogy te vagy fontos. Azzá tesz. Átmelegszel és tudod a dolgod. Mert tudja rólad, hogy tudod, bízik benned és elhiszed neki, hogy lehet benned bízni.
Ha beugró próbád van és a Kossuth díjasok nem jönnek be hozzád próbálni ő játszik el veled minden szereplőt és nem halsz meg a félelemtől, amikor este nem ő, hanem Psota érkezik hozzád a színpadra. Biztonságban vagy, mert Psotább volt a Psotánál, ha ezt az Irén tudná! Ezen csak azért nem röhögsz föl, mert mégis csak egy előadásban vagy a Bodori meg áll a takarásban és veled lélegzik.

Ha két óra alatt kell beugranod három jelenetbe egy olyan előadásba, amit sosem láttál és el sem tudod olvasni, mert elzárták a súgópéldányt, beleveri a fejedbe a szöveget, megáll melletted a takarásban és pontos tőmondatokban elsuttogja, hogy számolj! az első két mondatot a Kézdynek mondod, aztán a Kiss Jenőnek elsorlod a menüt, utána beleülsz a Miklósy ölébe, elmondod az utolsó két mondatot és kijössz.

Amikor belépsz a színpadra és meglátod a közönséget, arra gondolsz, hogy ezt most álmodod. Nem tudod hol vagy, ki vagy, de aztán eszedbe jut, hogy a Bodori azt mondta, számolj és számolsz. Minden megtörténik, nem ébredtél fel, kijössz a színpadról és negyven év múlva eszedbe jut, hogy soha többé nem álmodtad azt, hogy nem tudod ki vagy és miben szerepelsz csak belöknek a színpadra, mert megtörtént veled és túlélted. Te igen.

Annuska meg, olyan csendben és észrevétlenül, ahogy a színházban élt egyszer csak már nem élt többé.

Sándor Erzsi