Cs. Németh Lajos hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el 83 éves korában – írta a Színház Online. A színművész 1940-ben született Karcagon. 1962-ben diplomázott a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Pályája során olyan színházak foglalkoztatták, mint a debreceni Csokonai Színház, a Madách Színház, a Budapesti Kamaraszínház vagy a Turay Ida Színház.
A művész már első szerepeivel felhívta magára a figyelmet,
egyebek közt Arthur Miller Pillantás a hídról című drámájában Rodolfóként, de alakította Romeót, illetve Richmondot is a III. Richardban. Később kevesebb hős- és főszerepet kapott, inkább nagyepizódistaként foglalkoztatták.
Cs. Németh Lajos számos filmben is feltűnt, egyebek közt Keleti Márton A tizedes meg a többiek című vígjátékában ő formálta meg Grisát, a sebesült orosz katonát. Emellett sokaknak ismerős lehet szinkronszínészként is, több mint kétezer-kétszáz sorozatban és filmben szólaltatott meg karaktereket.
Egyebek közt a Jóbarátok című sorozatban Jack Gellertnek (Monica és Ross apjának), valamint a Harry Potter-filmekben Remus Lupinnak kölcsönözte a hangját.
A színművészt 2013-ban Aase-díjjal ismerték el, az elismerést a magyar színházi előadások epizódszerepeit megformálóinak ítélik oda. Cs. Németh Lajos 1961-ben vette feleségül Tóth Judit színésznőt, akitől két gyermekük született, Balázs és Bálint.
Ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat a téma érzékenysége miatt.
Fejléckép: Cs. Németh Lajos (Fotó/Forrás: Wikipedia)