Színház

Elhunyt Csapó János színművész

2015.11.26. 09:36
Ajánlom
A Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja, Déryné-díjas, érdemes művész, Miskolc díszpolgára hosszan tartó, súlyos betegség után november 25-én, életének 92. évében hunyt el.

Csapó János a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1953-ban végezte el, pályáját még abban az évben a kecskeméti Katona József Színházban kezdte. Két év múlva a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1957-ben a Miskolci Nemzeti Színház, 1958-ban az egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett, 1966-tól, a két színház egyesítése óta volt a Miskolci Nemzeti Színház tagja.

Csapó János

Csapó János (Fotó/Forrás: Miskolci Nemzeti Színház)

Jellemábrázoló képessége számtalan kisebb-nagyobb szerepben tette emlékezetessé alakítását. Kettősség jellemezte színészi karakterét: törékeny, apró termete miatt sokszor alakított esendő, szánalomra méltó figurát, ugyanakkor tudott pengeélesen szigorú is lenni. A legsikeresebb szerepei éppen azok voltak, melyekben ez a két karakter találkozik. Rendkívül igényes művészként fontos volt számára a precízen megfogalmazott, kidolgozott, hiteles színpadi jelenlét.

Filozofikus bölcsessége, a szerepek, jellemek elemzésének képessége sokat segített kollégáinak is a próbafolyamatban. A színpad, a szerep iránti alázata, pontossága, fegyelmezettsége, humora, nyitottsága, józan szigorúsága rendkívül népszerűvé tette a társulat körében, jó volt vele beszélgetni, együtt tölteni az időt. Ballonkabátjában megérkezve, elmaradhatatlan kávéjával, jelenléte mindig ajándék volt a társulatnak és a színpadon a közönségnek - közölte a színház. 2011-ben, Moliere Képzelt beteg című darabjának előadásában állt utoljára közönség elé.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Több ezer aláíró követeli Demeter Szilárd lemondását

Miután holokausztrelativizáló publicisztikát közölt Soros György nevének tízszeri említésével az Origón, számos szervezet és ismert értelmiségi lemondásra szólítja fel a PIM főigazgatóját
Jazz/World

Az LGT legjobb számai „csíkosítva” – Itt a Csík Zenekar új lemeze

A Locomotiv GT előtt tiszteleg A dal a miénk című új lemezével a Csík Zenekar. A rockszámok népzenei ihletésű átdolgozásairól is ismert együttes friss albumán közreműködött Presser Gábor, Karácsony János és Kovács Kati.
Színház

Csak akkor tanítanak, ha orvoslatot kap az egyetem autonómiája

Nem az egyetem hivatalos honlapján, hanem a Független Szabad Egyetem közösségi oldalon tették közzé az SZFE tanárai, kik indítanának osztályt a következő tanévben.
Jazz/World

Azt követik, amit Debussy követett – Páros interjú Harcsa Veronikával és Razvaljajeva Anasztáziával

Egy hárfaművész, egy jazzénekes és elektronikus művész – nem szokványos felállás Debussy zenéjéhez. Új lemezük apropóján Harcsa Veronikával és Razvaljajeva Anasztáziával beszélgettünk. Mit tanultak egymástól, mennyiben járnak különböző és párhuzamos ösvényeken?
Színház

Ünnepre hív a Rózsavölgyi Szalon

Hogyan változtak meg a kommunikációs szokásaink a vírushelyzetben? Mit csinálhatunk a korlátozások ideje alatt? Milyen tervekkel vágunk bele a következő időszakba? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Csiby Gergely és Józan László a Mi jár a fejedben? második adásában Vecsei H. Miklóssal, Herner Dorkával, Molnár Piroskával és Grecsó Krisztiánnal. Természetesen az adventi időszak előestéjén az ünnep is szóba került.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Emléktáblát kapott Horváth Ádám, a Szomszédok megalkotója

November 20-án a szokásostól eltérően ünnepség nélkül került kihelyezésre Horváth Ádám Kossuth-díjas rendező emléktáblája a 13. kerületben, a Szent István parkban.
Színház szemle

Vecsei H. Miklós arról beszélt, miért búcsúzott el a Vígszínháztól

„Leszek én még vígszínházi tag” – mondta a Rózsavölgyi Szalon Mi jár a fejedben című műsorában Vecsei H. Miklós, akinek a neve hosszú évekre egybeforrt Nemecsekével. Most ír, rendez, zenél és újratervez.
Színház ajánló

Az Orlai Produkciónál (ló)kolbászból van a kerítés

Göttinger Pál belevetette magát Budapest – és a Vásárcsarnok – sűrűjébe, majd megállt a csemegepultnál, hogy az eladó felől érdeklődjön. Vagy levette Gerlóczy Márton regényét a polcról, hogy a Jurányi Ház színpadára varázsolhassa a lejárt májasokat és kolozsvárikat. Akármelyik is a helyes megfejtés, a SzínházTV most házhoz hozza a piac hangulatát.
Színház hír

Gálvölgyi Dorka az Eötvös 10 új vezetője

Miyazaki Jun, Terézváros humánügyekért felelős alpolgármestere számolt be arról, hogy a csütörtöki döntéselőkészítő tanácson Gálvölgyi Dorkát találták a legalkalmasabbnak az Eötvös 10 vezetői posztjára.
Színház hír

Ünnepi előadásokkal vár Vaskakas Bábszínház

Nézőket ugyan most nem fogadhat, de gőzerővel készül a karácsonyra a Vaskakas Bábszínház. Bár a mézeskalácsillatot nem tudják a virtuális nézőtérre varázsolni, mesés programokkal várják az érdeklődőket.