Színház

Elhunyt Csíky András

2024.01.15. 10:15
Ajánlom
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, UNITER-életműdíjas színművészt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagját életének kilencvennegyedik évében érte a halál – tette közzé a hírt a teátrum.

Csíky András 1930. augusztus 25-én született Székelyudvarhelyen. Szakmai tanulmányait Kolozsváron végezte 1949 és 1953 között, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben.

Alapító tagja és vezetője volt a Nagybányai Állami Színház magyar tagozatának, majd a társulat Szatmárnémetibe költözése után a Szatmári Állami Magyar Színháznak (később Északi Színház) volt tagja, 1960 és 1969 között igazgatója. 1977-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, örökös tagja. Később a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata is örökös tagjává avatta.

Csíky András a 20. század második felének egyik legmarkánsabb erdélyi magyar színészegyénisége volt.

Emlékezetes alakításai között megtalálható az egyetemes drámairodalom nagy szerepeinek egész sora. Az ő nevéhez fűződik például John Osborne Dühöngő ifjúságának első romániai bemutatója (Jimmy Porter). Az 1990-es rendszerváltás után a kolozsvári magyar nyelvű színészképzés egyik újraindítója, majd éveken át a Babes-Bolyai Tudományegyetem Színházi Tanszékének tanára volt.

Jelentős alakításait román és magyar filmekben egyaránt láthatjuk, többek között a Liviu Ciulei rendezte Akasztottak erdeje című kétrészes filmeposzban, amely az 1965-ös cannes-i filmfesztiválon az egyik legjobb alkotásnak bizonyult. A kétezres évek második felétől kezdődően fokozatosan visszavonult, 2008 óta nem vállalt fellépéseket.

2001-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. 2020-ban neki ítélték a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját és a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjat, valamint a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti-díjjal tüntette ki. 2021-ben Kossuth-díjat kapott

Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során az erdélyi magyar színházművészetben művészként és tanárként betöltött jelentős szerepe, valamint a magyar, illetve a világirodalom legjelentősebb drámai szerepeiben nyújtott megrendítő alakításai elismeréseként.

Csíky Andrást a Kolozsvári Állami Magyar Színház saját halottjának tekinti. Közleményük szerint mindazok, akik a művészt szerették és tisztelték, január 16-án 11 órától róhatják le kegyeletüket a színház előcsarnokában. A gyászszertartás 12 órától kezdődik ugyanitt, ezt követően Csíky Andrást a Házsongárdi temetőben, 14 órakor helyezik örök nyugalomra.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Csíky András (forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Színház

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Vizuál

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.
Plusz

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Színház ajánló

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Színház ajánló

Szabadtéren az Egy életem Csuja Imrével

Csuja Imre májusban jelentette be visszavonulását, befejezi a kőszínházi pályafutását, és nem vállal több szerepet. Egy életem című stand-up estjétől azonban nem búcsúzik, és a Mézesvölgyi Nyár programjában szabad ég alatt is látható lesz augusztusban.
Színház ajánló

„Akik évekig kerülgették egymást, miközben többet jelentettek a másiknak, mint gondolták” – a Jutalomjátékot mutatják be Kőszegen

Az ikonikus Jutalomjáték bemutatójával indul a Kőszegi Várszínház KözJáték Fesztiválja Schneider Zoltán, Balázs Andrea, Marton Róbert és Sándor Soma főszereplésével.
Színház hír

Rekordszámú pályamű érkezett a dráMÁzat VI. drámapályázatra

Június 3-a 15:00 óráig lehetett pályaművet küldeni a nagyváradi Szigligeti Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös drámapályázatának idei kiírására, összesen 187 pályamű érkezett a három kategóriába.