Garas Dezsőt a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. Búcsúztatásáról később intézkednek. A Nemzeti Színház igazgatója, Alföldi Róbert, akit mélyen érintett Garas Dezső halálhíre, nem kívánt nyilatkozni.
Garas Dezső gyermekkorát és ifjúságát a főváros hetedik és nyolcadik kerületében töltötte. A vasesztergályos tanonciskolában csatlakozott a Színművészeti Főiskola végzős, rendező szakos hallgatói által szervezett színjátszó csoporthoz. Élvezte a szereplést, ekkor gondolt először arra, hogy a színi pályára lép. A legenda szerint végül fogadásból lett színész: barátainak heccből azt mondta, fogadjunk, hogy engem a főiskolára is felvesznek. Jelentkezett, s az első nekifutásra felvették, 1953-ban. Friss diplomás színészként 1957-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1965-ben lett a Madách Színház tagja, az ott töltött tíz év alatt számos nagy siker részese volt, kiváló előadásokban lehetett partnere Kiss Manyinak, Pécsi Sándornak, Márkus Lászlónak, Domján Editnek. 1975-ben egyik pillanatról a másikra lett szabadúszó, egy év múltán pedig a Mafilm színészgárdájának tagja. 1990 és 1992 között a Szolnoki Szigligeti Színházban játszott, 1993 és 1995 között a Művész Színház tagja volt, majd szabadfoglalkozású színművészként dolgozott. 2003-tól a Vígszínház, 2004-től a Nemzeti Színház tagja. Színházában legutóbb az Úri muri, valamint a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabban játszott, ez utóbbiban néhány nappal karácsony előtt lépett utoljára színpadra.
Csaknem fél évszázad alatt megszámlálhatatlanul sok szerepet játszott el. Fontosabb alakításai színpadon: Lucifer (Madách: Az ember tragédiája), Peachum (Brecht: Háromgarasos opera), Sosias (Kleist: Amphitryon), II. Henrik (Goldman: Az oroszlán télen), Shylock (Shakespeare: A velencei kalmár), Woland (Bulgakov: Mester és Margarita).
Filmes pályafutása 1954-ben az azóta legendává vált Liliomfival kezdődött, amelyben az ifjú Schnapsot alakította ellenállhatatlanul. A legenda folytatódott: Két félidő a pokolban (1961), Krebsz, az Isten (1969), majd 1973-ban a megszállott Minarik Ede gőzmosodás (Régi idők focija), akinek "Kell egy csapat" mondásából szállóige lett. Országos siker volt az Abigél című négyrészes tévéfilmsorozat (1976), amelyben König tanár urat alakította, valamint a Ripacsok, amiben a Kern Andrással énekelt "Egyedül nem megy" lett sláger.
Drámákban, és vígjátékokban, súlyos veretű, nehéz szerepekben csakúgy, mint könnyed vagy groteszk komédiákban kiváló alakítást nyújtott. Megrendezte Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét, Schwajda Csodáját, Bartis Attla Anyám, Kleopátra című művét.
1963-ban és 1965-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1978-ban érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett, a Kossuth-díjat 1988-ban kapta meg. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének kitüntetettje lett 1995-ben, 2000 augusztusában a Nemzet Színésze kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike volt, 2004-ben kapta meg a Budapest díszpolgára címet, ugyanebben az évben Prima Primissima díjat, 2006-ban Táncsics Mihály-életműdíjat, 2007-ben Hazám-díjat kapott. 1999-ben felavatták lábnyomát a Nagymező utcai Pesti Broadway-n, miután a közönség szavazatai alapján megkapta az Örökös Tagság kitüntető címet a Halhatatlanok Társulatában.
Törőcsik Mari, akivel a művész pályája során gyakran játszott együtt, és akihez szoros barátság fűzte, elmondta: "Az ő elmenetele nekem olyan fájó pont, hogy nem tudok úgy beszélni róla, mint bármely, különben nagyon szeretett kollégámról". Hozzátette: Garas Dezső jó barátja volt, először vele lépett a Nemzeti Színház színpadára. "Úgy volt, hogy nem lép föl többet, de én megkértem, hogy jöjjön be a kedvemért. A Jó estét nyár, jó estét szerelem-ben velem játszott utoljára" - emlékezett a színésznő. Garas Dezső az idén december 20-án lépett utoljára színpadra Fejes Endre és Presser Gábor című darabjában a Nemzeti Színházban.
hírlevél
