Színház

Elhunyt Haumann Péter

2022.05.28. 21:40
Ajánlom
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját, a nemzet színészét 81 éves korában érte a halál – tudatta a család az MTI-vel.

Haumann Péter 1941. május 17-én született, 1959-ben nyert felvétel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1963-ban diplomázott, majd a debreceni Csokonai Színház társulatához szerződött.

fortepan_173649-220309.jpg

Haumann Péter 1965-ben (Fotó/Forrás: Kotnyek Antal / Fortepan)

Három évig játszott ott, amikor a munka a Pécsi Nemzeti Színházhoz szólította, csak 1970-ben tért vissza a fővárosba, amikor a 25. színház szerződtette. Ezután megfordult a József Attila Színházban, a Madách Színházban, a Nemzeti Színházban, az Arizona Színházban, valamint egy évadot töltött a Radnóti Színházban.

1994-től 2016-ig a Katona József Színház csapatát erősítette, majd úgy döntött, hogy szabadúszó lesz.

A televíziónézők is jól ismerhették: 1999 és 2002 között a Slágertévé című műsort vezette Kovács Katival. Emellett a filmvásznon is számos játékfilmben nyújtott kiemelkedő alakítást.

Utoljára a Macskák 1500. előadásán állt színpadra szerepben, akkor úgy búcsúzott a közönségtől, hogy a színészettől ugyan elköszön, de a színház közelében marad. 2022 februárjában aztán mégis visszatért – igaz, csak egy beszélgetésre – Szarka János vendégeként láthatta a közönség a Pinceszínházban.

Haumann Péter újra színpadra lép

Kapcsolódó

Haumann Péter újra színpadra lép

Bár 60 színpadon töltött év után a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész úgy döntött, nem lép többé a deszkákra, egy alkalommal mégis visszatér – ezúttal a Pinceszínházban lesz látható.

Munkásságát számos díjjal elismerték, 1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjat kapott, majd Érdemes Művész címmel tüntették ki. 1985-ben átvehette a Kossuth-díjat, 2006-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, valamint a Színikritikusok Díját is többször átvehette. Legutóbb 2021-ben ismerték el, akkor a Tolnay Klári-díjat vehette át.

1997-ben választották a Halhatatlanok Társulatának sorába, 2010 őszén pedig ő lett a nemzet színésze Kállai Ferenc halála után.

274232032_4885604041555909_4747148744285979741_n-220728.jpg

Haumann Péter 2022. február 18-án a Pinceszínházban (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Pinceszínház)

A hivatalos tájékoztatás szerint Haumann Péter méltósággal viselt, hosszú betegség után, szombat délután hunyt el.

Fejléckép: Haumann Péter (fotó: Kaszás Tamás / Fidelio)

Alkotó testvérek a Hadik Szalonban

Kapcsolódó

Alkotó testvérek a Hadik Szalonban

Március 22-én művészcsaládok legfiatalabb generációival: Haumann Petrával és Mátéval, valamint Barabás Zsófiával és Lőrinccel beszélgetnek a Hadik Irodalmi Szalonban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Színház ajánló

Ritkán játszott előadással készül az évad végére a Pintér Béla és Társulata

Végéhez közeledik a 2025/2026-os színházi évad a Pintér Béla és Társulatánál. A májusi műsor mellett csütörtöktől már a júniusi előadásokra is elérhetővé válnak a jegyek, így a nézők előre tervezhetnek az évad utolsó hónapjaira.
Színház ajánló

Csoportterápia: Defektesek, de szeretjük őket – „mjuzikelkámedi” a Veres 1 Színházban

Idén tavasszal új köntösben tért vissza a Veres 1 Színház népszerű vígjátéka, a Csoportterápia, amely humorral, fülbemászó dalokkal és ismerős lelki defektusokkal tart tükröt a nézők elé.
Színház hír

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Színház ajánló

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.