Hegyi Árpád Jutocsa 1955-ben született Budapesten. 1973–1976 között az Ybl Miklós Építőipari Főiskola diákja, majd 1976–1980 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt.

1980 óta rendezett színházakban, rádióban és televízióban. 1980–1983 között a Miskolci Nemzeti Színház rendezője volt, 1983–1985 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban dolgozott rendezőként, majd 1985–1989 között a kecskeméti Katona József Színház rendezője volt, de közben vendégrendezőként megfordult Debrecenben, Veszprémben és Békéscsabán is. 1989–1992 között a József Attila Színház tagja volt.

1992-től tíz évig a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója és főrendezője volt. Kesselyák Gergellyel és Müller Péter Sziámival közösen alapította meg a Bartók Plusz Operafesztivált, amely nemzetközi hírnevet hozott Miskolc városának. 1982-ben Selmeczi Györggyel a Muzsikáló Udvar programsorozatot indították el, mely Miskolc városának kulturális életébe új színt hozott.

Hegyi Árpád Jutocsa igazgatása alatt alakult ki az operajátszás a miskolci színházban, az operatagozat létrehozásában Kesselyák Gergely volt alapító partnere, emellett Majoros István balettművész és koreográfussal karöltve szívügyük volt egy önálló tánckar létrehozása, mely sikeresnek bizonyult, hiszen az ő igazgatása alatt bemutatott Diótörőt két évtizedig tartotta műsoron a teátrum, emellett számos nagyszabású balettelőadás is színpadra került, mint a Coppélia vagy a Bahcsiszeráji szökőkút. Az opera és a balett tagozat meghonosításával vált háromtagozatúvá a Miskolci Nemzeti Színház. Miskolci rendezései közé tartozik A velencei kalmár, a Vadnők, A denevér, A mosoly országa, a Bánk bán, a Kabaré, a Mágnás Miska és a Csongor és Tünde – emlékezett meg egykori igazgatójáról a teátrum.

Tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint a Clevelandi Egyetemen, a Northwestern és a Columbia Egyetemen is. 2005 és 2006 között a Magyar Állami Operaház főigazgatója volt. Kinevezése után interjút adott lapunknak, amelyben így fogalmazta meg, mitől jó egy operaház: „Hitem szerint egy operaház művészeti szempontból akkor „jó”, ha előadásaiban a zene és a szcenika, más szavakkal a karmesteri és a rendezői dimenziók egymást kiegészítve, egymást felerősítve, harmonikusan adják azt a speciális élményt, amelyet operának nevezünk. Számomra a rendezői, tehát a színházi aspektus ugyanolyan fontos, mint a karmesteri, azaz a zenei. Zene és dráma, azaz muzsika és színház, zenélés és színjátszás ölelkezik össze ebben a műfajban, és így egy duplán hatásos műfaj keletkezik.

Ez a hatás már-már vallásos dimenziókba emeli a befogadót. Az operát tehát tulajdonképpen vallásnak tartom: a civilizált, XXI. századi ember egyik kultuszának, vallásának, ahol opera-hívőkről (operarajongókról) és opera-papokról (operaművészekről) beszélhetünk.”

Fejléckép: Hegyi Árpád Jutocsa (fotó/forrás: Ilovszky Béla / Miskolci Nemzeti Színház)