Színház

Elhunyt Hollai Kálmán

2022.02.23. 10:00
Ajánlom
A színészt hetvenkét éves korában, február 17-én érte a halál – tudatta a hírt honlapján az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet.

Pályája emlékezetes szerepeinek felelevenítésével emlékezett meg Hollai Kálmán haláláról az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a színész február 17-én hunyt el.

Hollai Kálmán 1949-ben született Salgótarjánban,

már gyermekkorában színésznek készült, így húszévesen belépett a kaposvári Csiky Gergely Színház kórusába.

Később itt játszotta első szerepeit, a Füredi komédiásokban, a Homburg hercegében, a Kurázsi mamában. Közben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola musical szakát, ezt követően a Fővárosi Operettszínház tagja lett. Később a Szegedi Nemzeti Színház és a Kecskeméti Katona József Színház művésze volt, közben több filmben is szerepelt. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

2015-ben, látása elvesztése miatt vonult vissza a színészi pályáról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Farkas Gábor pályázatát támogatja a Zeneakadémia szenátusa

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szenátusa többségi szavazással Farkas Gábor pályázatát támogatta a három jelölt közül április 15-i rektorjelölt-választó ülésén.
Színház

Hunyadkürti Györgyről nevezi el kamaraszínpadát a kaposvári színház 

A kaposvári társulat ily módon tiszteleg a tavaly váratlan hirtelenséggel elhunyt Jászai-díjas színművészére, a játszóhelyen emellett portrédomborművet is avatnak Hunyadkürti György születésnapján. 
Klasszikus

Héja Domonkos a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek új főzeneigazgatója

A karmester május 1-től veszi át az együttesek zenei vezetését. A 2025/26-os évad koncertprogramját már az új főzeneigazgató ismertette a Dohnányi Ernő Zenei Központban tartott sajtóeseményen.
Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Klasszikus

A kihívások zeneszerzője – Tóth Péter hatvanéves

Zeneszerzőként színpadi, vokális és hangszeres műveket egyaránt alkot, zeneműkiadót vezet, de Tóth Péter tanít és társadalmi feladatokat is vállal. A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának vezetője április 11-én töltötte be hatvanadik életévét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Orosz Csenge: „Szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát”

Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!
Színház kritika

15 sor színház: A kutyatartó lány

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház stúdióelőadásáról, A kutyatartó lányról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Magyar színházak versenyeznek Kisvárdán – itt a program!

Tizenkilenc előadás került be a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjába. A határon túli színházak seregszemléjét az Országos Színházi Találkozó után, június 20. és 28. között rendezik meg.
Színház hír

Színházi találkozások határok nélkül – összeállt a Szemle Plusz programja

Augusztus 25. és szeptember 9. között immár tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Városmajori Szabadtéri Színpad a Szemle Plusz programsorozatot, amely ezúttal is a legkiemelkedőbb vidéki és határon túli színházi alkotásokra, valamint a független előadóművészek támogatására helyezi a hangsúlyt.