Iglódi István Magyarbólyon született 1944. április 29-én. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán színészként 1966-ban, rendezőként 1968-ban végzett. 1966-tól 1973-ig a Nemzeti Színház tagja. 1973-1982-ig a 25. Színház, majd a Népszínház színész-rendezője, 1982-től 1990-ig a József Attila Színház főrendezője. 1990-ben szerződik vissza a Nemzeti Színház társulatához, amelynek előbb rendezője, majd 1996-tól főrendezője, 1999-től igazgató-főrendezője lesz. Közben 1993-tól 1996-ig a Művész Színház, majd a Thália Színház színésze. 2000-től a Pesti Magyar Színház igazgató-főrendezője.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola zenés mesterség tanára, 1989-től osztályvezető tanár. Egyetemi docens.
A Pro Solidaritas 2007, a Magyar Színház művészeiért Alapítvány kuratóriumának tagja.
Kitüntetései:
Jászai Mari-díj 1970, 1976, Érdemes művész 1986, A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje 1995, Kossuth-díj 1998. A Nemzeti Színház örökös tagja
Iglódi István Szolnokon próbálta Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékát, amikor rosszul lett. Azonnal kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A Szigligeti Színházban megtartják a holnapi bemutatót. Előtte, 14:00-kor a színház előtti felújított járdaszakaszon kialakított területen, a "Két premier - két fa" elnevezésű program keretében két fát ültet el Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója. Az elültetett fák egyikét Iglódi István emlékének ajánlja a színház.
Iglódi Istvánt a Pesti Magyar Színház és az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Balázs Péter igazgató, Kiss József művészeti vezető és Bor Zoltán produkciós igazgató a következő közleményt adta ki a Szigligeti Színház nevében.
"Iglódi István Tanár Úr elment. Ma hajnalban.
Az élet, a Sors, a Gondviselés útjai kiszámíthatatlanok, meg kell hajtanunk a fejünket a hatalmas akarat előtt.
A Tanár Úr egy előadást hagyott ránk. A színészek játékában, a munkatársak munkájában él tovább. Igyekszünk méltók lenni örökségéhez, dolgozunk tovább a közönség örömére. István is így akarta.
A színész sorsa ez: akkor is komédiáznia kell, amikor gyászolnia kellene.
István lelke immár Istennél van. És a Mi lelkünk mélyén.
Nyugodjon békében."
hírlevél
