Színház

Elhunyt Izsóf Vilmos

2015.02.10. 14:16
Ajánlom
A Pesti Magyar Színház művésze életének 75. évében hunyt el..

Izsóf Vilmos 1964-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd egy évet töltött a Pécsi Nemzeti Színházban. Ezt követően a Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 2000-től haláláig a Pesti Magyar Színház társulatának tagja volt.

Pályája során olyan nagyszerű karakterszerepeket játszott, mint Péter apostol Az ember tragédiájában, Samuel Gardner G. B Shaw Warrenné mesterségében, Haimon Bertolt Brecht Antigonéjában vagy Mór, pécsi püspök szerepe a Boldog Asztrik küldetésében. Szerepeit kiváló jellemábrázolással, nagy színészi játékintelligenciával formálta meg, pályatársai és a közönség is remek színészként emlékeznek rá.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Pakold meg magad könyvekkel a Líra raktárában pár száz forintért!

Mi már tudjuk az igazi könyvmolyok szombati programját. Raktárvásár lesz a Lírában.
Könyv

Családi találkozót rendeznek Petőfi rokonai Kiskunfélegyházán

Igen, jól olvasta a címet! Míg egyesek a költő sírjának felkutatásával vannak elfoglalva, mások az élőkre koncentrálnak és családi találkozót hirdettek, amelyen eddig állítólag 66 utód jelezte a részvételét.
Tánc

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.
Klasszikus

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Vizuál

Elhunyt I. M. Pei, a Louvre üvegpiramisának tervezője

A kínai-amerikai építész 102 éves volt. Ő tervezte a Louvre üvegpiramisát és a washingtoni National Gallery of Art épületét is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház új évad

Operagála köszönti az 50 éves Szentendrei Teátrumot

Öt saját bemutatót és számos előadást kínál új évadában a Szentendrei Teátrum, amely idén ünnepli ötvenéves fennállását. A születésnapi operagálát Szentendre főterén rendezik meg, az évad háziasszonya Gubik Petra.
Színház hír

A Kodály-módszerről szóló Vecsei–Vidnyánszky-darab is látható lesz jövőre a Nemzetiben

Tíz bemutatót tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház, ahol Eirik Stubo, David Doiasvili, Szász János, Andrzej Bubien, Berettyán Nándor, Márkó Eszter és ifj. Vidnyánszky Attila rendezését is láthatja a közönség.
Színház magazin

Csehov-hősnőbe oltott Tündekirálynő – Cate Blanchett 50

A színpadon és a filmvásznon mutatott teljesítményével is számos díjat kiérdemelt, ő az egyetlen színésznő, akit ugyanazért a szerepért kétszer is Oscar-díjra jelöltek. Május 14-én töltötte be ötvenedik életévét Cate Blanchett.
Színház gyász

Elhunyt Vass Éva színésznő, Gábor Miklós özvegye

85 éves korában vasárnap elhunyt Vass Éva kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.
Színház klasszik rádió

A vágyvillamos zakatol a Fidelio Klasszik következő adásában

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása május 11-én 10 órától hallható a 92.1-en, benne interjú hallható Bagó Bertalannal, Havasi Zoltánnal, Kollmann Szilviával és Serfőző Krisztinával.