Színház

Elhunyt Kerényi Imre

2018.08.11. 13:45
Ajánlom
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el.

Kerényi Imre 1943. szeptember 28-án született Csopakon. 1966-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett színház-rendezői diplomát. 1966-tól a Madách Színház rendezőjeként dolgozott, majd a szolnoki Szigligeti Színház igazgató-főrendezője, a Népszínház és 1983-tól 1989-ig a Nemzeti Színház rendezője volt. 1968 óta a Színház-és Filmművészeti Főiskolán tanított a főiskolán. 1989 és 2004 között a Madách Színház igazgatója és művészeti vezetője. Ő rendezte az István, a király című rockopera első színpadi változatát.

Kerényi Imre az utóbbi években miniszterelnöki megbízottként működött, nevéhez fűződik a 2012-ben elindított Nemzeti Könyvtár-sorozat. A Miniszterelnökség saját halottjának tekinti.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója az MTI-nek nyilatkozva elmondta: Kerényi Imre jelentős színházi ember volt, akinek meghatározó előadásai mellet a legnagyobb tette az volt, hogy 1981-ben elsőként vitte színre a Csíksomlyói passiót, amely "egy megrázó és nemcsak a színházban, hanem a teljes magyar kultúrában is utat mutató előadás volt". Mint a főigazgató megjegyezte, megrendítette, hogy Kerényi Imre nem érhette meg a Csíksomlyói passió augusztus 18-i bemutatóját a csíksomylói nyeregben. Hozzátette: Kerényi Imre halála különös inspirációt ad a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciójához.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.