Elhunyt Király Nina színháztörténész-dramaturg, írta meg a Szinhaz.org.
Király elismert színházi embernek számított nemcsak itthon, hanem külföldön is: Lengyelországban Tadeusz Kantor és Jerzy Jarocki munkatársaként is dolgozott és tanított a Jagelló Egyetemen is. Munkásságáért a Lengyel kultúráért érdemrendet és a Lengyelországi Színházi Intézet Witkaci-díját is megkapta. Tagja volt Anatolij Vasziljev moszkvai színházának (Drámai Művészet Iskolája), a budapesti Új színház társulatának, valamint a debreceni Csokonai színházban is dolgozott. A Vidnyánszky Attila-vezette Nemzeti Színházban a keleti kapcsolatok egyik kulcsembere volt - írta róla a Nemzeti. Az ELTE Szalvisztika tanszékének docense, az Országos Színháztörténeti Intézetnek és Múzeumnak pedig 1993-99 között igazgatója volt.
Színházi kapcsolatai átfogták az egész világot, Budapesttől kezdve Moszkváig, a skandináv országokig és New Yorkig munkálkodott színházi előadásokig, tanított, vagy épp előadásokat tartott.
Megjelent könyvei:
- Színházi fúga (Anatolij Vasziljev elméleti írásai, próbajegyzetei és értekezések a művészetéről, válogatta és szerkesztette: Király Nina)
- A lehetetlen színház vége (Jan Kott esszéit válogatta és szerkesztette: Király Nina
- Halálszínház (Tadeusz Kantor írásai a művészetről és a színházról, válogatta Király Nina, szerkesztette Beke László és Király Nina)
Díjai:
1975 – Lengyel kulturáért érdemrend
2005 – Lengyelországi Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Witkacy-díja
2012 – Jászai Mari-díj

hírlevél












