Színház

Elhunyt Korcsmáros György

2022.10.26. 09:00
Ajánlom
A Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész több hónapos küzdelem után, 70. születésnapjának előestéjén hunyt el – adta hírül a Színház Online a család közlésére hivatkozva.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Korcsmáros György, a mai napon, október 25-én, este fél nyolckor – négy és fél órával a 70. születésnapja előtt – több hónapos küzdelem után örökre elment” – olvasható a család közlésében.

Korcsmáros György 1952. október 26-án született Budapesten. Pályáját a Pinceszínház amatőr színészeként kezdte. 1978-ban végzett színész szakon, Várkonyi Zoltán osztályában a Színház és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1982-ben rendezői diplomát is szerzett Zsámbéki Gábor osztályában. 1978-1979 között a Vígszínház, 1981-1982 között a Budapesti Gyermekszínház tagja volt.

1982-1985 között a Madách Színházban dolgozott színészként és rendezőként egyaránt. 1985-1989 között az Arany János Színház, 1989-1990 között a Rock Színház főrendezője volt, 1990-1992 között a Szegedi Nemzeti Színház prózai tagozatvezetőjeként dolgozott.

1992-től 2007-ig a Győri Nemzeti Színház igazgatója volt, ahol számos darabot is megrendezett.

1999-2007 között a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke volt. 1994-ben Jászai Mari-díjat kapott, 2010-ben érdemes művésszé vált.

„Több mint 150 rendezés áll mögöttem, jó pár előadásban színészként is felbukkantam. Íróként részt vettem a Valahol Európában, a Hotel Menthol, a Szép nyári nap, a Kőszívű ember fiai című produkciókban. A Wikipédiában úgy szerepelek, hogy: „minden műfajban kipróbálta magát”, és ez lényegében fedi a valóságot” – nyilatkozta egy helyen Korcsmáros György.

11082468_10155329855810576_2247858916468484370_o-090557.jpg

Korcsmáros György az Olympia című előadás után, a Fidelio szervezésében tartott közönségtalálkozón a Karinthy Színházban, 2015-ben (Fotó/Forrás: Adrián Zoltán / Fidelio)

Korcsmáros György halálhírére több kollégája is a közösségi felületen reagált. A teátrumok közül elsőként a dunaújvárosi Bartók Színház emlékezett meg: „Nemrég kaptuk a fájó hírt, hogy Barátunk, Korcsmáros György rendező ma este örökre elment… Tisztelettel és szeretettel gondolunk az együtt töltött alkotói hónapokra, a Hja, kérem, a nő – az NŐ előadás csodálatos próbaidőszakára Vele. Drága Gyuri, nyugodj békében! A Bartók Színház mély együttérzését fejezi ki Korcsmáros György családjának.”

Forrás: Színház Online

Fejléckép: Korcsmáros György (forrás: Színház Online)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A világ alulnézetből – Interjú Vásáry Tamással

Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
Könyv

Tízezer ingyenes Borbély Szilárd-kötetet vehetnek át a diákok

A 2014-ben elhunyt művész hatvanadik születésnapjára készült válogatáskötetet szeptember 28-tól vehetik át az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők. 
Klasszikus

„A természetem részévé vált a hangszerem” – Botvay Károly gordonkaművész a soproni öntevékeny polgári világról, a megsérült csellóról és az ismétlődő frázisokról

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Botvay Károly Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, akivel ebből az alkalomból beszélgettünk.
Zenés színház

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
Klasszikus

Három korszak, három művész, három hangszer – a Trio Energico kamaraestje a Zeneakadémián

Szeptember 27-én a Solti Teremben ad koncertet a Trio Energico, a három fiatal kamaramuzsikus a bécsi klasszicizmus és a romantika korának alapdarabjai mellett egy fájdalmasan szép modern alkotást is játszik.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Egy autista zseni és az alma szimbolikája – A Kódfejtő a 6SZÍN-ben

Alan Turing tragikus életéről Benoit Solès francia színész írt színdarabot, ami évek óta nagy siker Franciaországban és már Budapesten, a 6SZÍN-ben is.
Színház hír

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.
Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Színház hír

13 produkció versenyez az online térben zajló eSzínház Fesztiválon

Szeptember 22. és október 1. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá közönségdíjat és különdíjakat is átadnak.