Színház

Elhunyt Mátyás Irén

2013.05.22. 13:00
Ajánlom
A Zsámbéki Színházi Bázis igazgatóját életének 61. évében, május 21-én délelőtt, hosszú betegség után érte a halál.

Férjével, Bicskei Gáborral 1983-ban hozták létre a Zsámbéki Szombatok kulturális fesztiválsorozatot, mely 1995-től hivatalos nyári színházként működött. Nevéhez fűződik az évente megrendezésre kerülő határokon túli és hazai amatőrszínjátszók fesztiválsorozatának megszervezése (Im memoriam Bicskei Gábor), magyar és román színházművészek rendszeres közös alkotóműhelyének megteremtése, határon túli amatőr rendező képző kurzusok szervezése.

Alapítója és létrehozója a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis és Légvédelmi Múzeumnak. Az idei a Bázis 30. évada. Kiváló Népművelő-elismerése és a Podmaniczky-díj mellé idén a színházi világnapon vevehette át az Amfiteátrum-díjat.

A Szabadtéri Színházak Szövetsége által közreadott nekrológ:

A Szabadtéri Színházak Szövetsége mély megrendüléssel tudatja, hogy a szövetég létrehozásának egyik ötletadója, alapítója, kedves kollégánk, barátunk hosszan tartó, súlyos betegség után 2013. május 21-én 60 éves korában elhunyt. Mátyás Irén 30 évvel ezelőtt férjével, Bicskei Gáborral kezdte el azt a munkát Zsámbékon, amely egyedülálló a magyar színházi életben. Az általuk életre hívott Zsámbéki Szombatok nyári fesztiválsorozatban nem csak a hazai és határon túli amatőr színjátszók mutatkozhattak be nyaranta, tartottak szakmai műhelyeket, hanem a hivatásos és alternatív színházaknak is egyik kiemelt bemutató helyévé vált a zsámbéki templomrom melletti játszóhely.

Férje korai halála után egyedül szervezte, vezette tovább a nyári fesztiválokat.

1995-től a Zsámbéki Szombatok hivatásos szabadtéri színházként, intézményes formában folytatta munkáját. Nyaranta színházi műhelyeknek, kísérleti színházi előadásoknak adott helyet és fellépési lehetőséget. A magyar-román színházi együttműködés elindítója volt, szervezésében számos nagyszerű előadás született. Első meghívója volt Magyarországra olyan világhírű művészeknek, mint a rendező Silviu Purcarete, aki a Craiovai Nemzeti Színházzal mutatkozott be Zsámbékon. A fesztivál működtetése közben számtalan nehézséggel kellett megküzdenie, amelyek felőrölték egészségét. Következetessége, a magas művészetek iránti elkötelezettsége miatt sok nehézséget kellett leküzdenie: finanszírozási problémák, új helyszín keresése, majd megtalálása a volt katonai rakétabázison. Zsámbékon mindig színvonalas  előadásokat láthatott a közönség, amely elsősorban neki volt köszönhető. A hazai színházak mellett a határon túli magyar társulatoknak is rendszeres bemutatóhelye volt Zsámbék, sok neves bemutató született ott nyaranta. A magyar színjátszás mellett nyitott volt a külföldi színházak munkája felé is, rendszeresen tájékozódott nemzetközi fesztiválokon a világ színjátszás aktuális helyzetéről. Évekig tagja volt a Szabadtéri Színházak Szövetsége és a Magyar Színházi Társaság elnökségének.

Szövetségünk az idén márciusban Amfiteátrum-díjjal ismerete el 30 éves színházszervezői munkásságát.

Mátyás Irén személyében pótolhatatlan színházi szereplő távozott a földi élet színpadáról.

Emlékedet megőrizzük. Nyugodj békében.

2013. május 22.

Szabadtéri Színházak Szövetsége

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Kapitalista rémuralom és forróvérű balkáni ösztönvilág

Átalakult a TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó) válogatási rendszere, ennek következtében talán „közönségbarátabb” lett a programja. De szellemiségéből, merészségéből, izgalmasságából mit sem veszített.
Színház szeged

Izgalmas színházi merítéssel és workshoppal vár augusztusban a THEALTER

Az idén 28. alkalommal jelentkező szegedi fesztivál a független színházak egyik legfontosabb hazai fóruma, amely a hazai és határon túli előadások mellett kritikusműhellyel is várja a színházkedvelőket augusztus 3-11. között.
Színház interjú

„Egyszerre szívbemarkoló és komikus” – Interjú Horváth Csabával

Izgalmas és sűrű időszakot jelent a nyár a Forte Társulat számára: május végén mutatták be Az öngyilkos című fekete komédiát a Szkénében, majd fesztiválszereplés fesztiválszereplést ér. A társulat vezetőjével, Horváth Csaba rendező-koreográfussal beszélgettünk.
Színház óbudai társaskör

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje.
Színház interjú

„Nevetsz, de közben akár sírhatnál is” – Interjú Vida Péterrel

Június 22-én, Az Anyám, a nyolcadik kerület! című előadással nyitja meg színházi idényét a Kultkikötő, ami egyben a darab ősbemutatója lesz. A „monoKRÓM KÁDdráma” főszerepét Vida Péter alakítja.