Színház

Elhunyt Nagy Zoltán színművész

2021.06.16. 23:50
Ajánlom
Az Újszínház művészét 78 éves korában érte a halál.

131316165_1864155887099006_5982690336974017463_n-001802.jpg

Nagy Zoltán (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa)

“Nagy Zoltán színművész szerdán hajnalban meghalt. A családdal történő egyeztetés után szolgálhatunk bővebb információval” – közölte Facebook oldalán az Újszínház.

Nagy Zoltán 1943-ban született Budapesten. 1966-ban a szegedi tanárképző főiskolán végzett magyar-történelem-ének szakon. Színészi pályáját a Szegedi Egyetemi Színpadon kezdte. 1966-1975 között a veszprémi Petőfi Színház, 1975-1980 között a Szegedi Nemzeti Színház, 1980-1982 között a szolnoki Szigligeti Színház, 1982-1991 között a Nemzeti Színház, 1991-1992 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1992-1998 között szabadfoglalkozású volt. 1998-tól az Újszínház tagja volt.

Több helyen vendégszerepelt is. Művészi munkája mellett zenés darabokat rendezett a Pomázi Zeneiskolában, és színészmesterséget tanított Gór Nagy Mária Színitanodájában, a Nemzeti Stúdióban és az Új Színház Stúdiójában.

2017-ben Ivánka-díjat, 2018-ban Aase-díjat vehetett át. Színházi szerepei mellett filmekben és televíziós sorozatban is szerepelt, ő alakította Kövér Lajost a Família Kft.-ben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Markó Róbert a veszprémi Kabóca Bábszínház új igazgatója

Markó Róbert íróként, rendezőként és dramaturgként is többször megfordult már a Kabóca Bábszínházban, amelynek október 15-től látja el igazgatását.
Színház ajánló

Egy autista zseni és az alma szimbolikája – A Kódfejtő a 6SZÍN-ben

Alan Turing tragikus életéről Benoit Solès francia színész írt színdarabot, ami évek óta nagy siker Franciaországban és már Budapesten, a 6SZÍN-ben is.
Színház hír

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.
Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.