Színház

Elhunyt Simor Ottó színművész

2012.11.01. 19:01
Ajánlom
A Jászai-díjas Érdemes művészt, a debreceni Csokonai Színház és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagját november elsején, nyolcvanhat éves korában érte a halál.

Simor Ottó 1926-ban született, Budapesten. Fiatalon, tizenhét évesen végzett az Országos Színészképző Egyesület iskolájában. Pályafutását vándorszínészként a Hajdúsági Kerületek Színházában kezdte, bejárta Hajdú-Bihar településeit. Volt ígéretes, fiatal bonviván Budapesten, Kellér Dezső társulatában, ahol Salamon Béla volt az egyik támogatója, pártfogója. Ő játszotta először 1945 után Edvint a Csárdáskirálynőben, Kellér Dezső átdolgozásában.

Első igazi sikereit Miskolcon érte el, ahol az egész város szeretetét élvezhette. Debrecenbe 1958-ban, Szendrő József, a Csokonai Színház akkori igazgatójának hívására érkezett. A cívis városban kipróbálhatta magát szinte minden műfajban, Bob hercegtől Volponéig, János Vitéztől Liliomfiig. Az 1980-as évek elején szerződött a "szomszédvárba", s töltött egy tartalmas évtizedet Nyíregyházán, ahol olyan alakítások fűződtek a nevéhez, mint Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művének Turaija, vagy Moliere Úrhatnám polgárának címszerepe. 1991-ben ismét a Csokonai Színházhoz szerződött, kisebb-nagyobb karakterszerepek után 2008-ban búcsúzott a színpadtól.

További fonatosabb szerepei: Kukorica Jancsi (János vitéz), Danilo (A víg özvegy), Orlovszky Alfréd, Eisenstein (A denevér), Petruchio (A makrancos hölgy), Higgins (My Fair Lady).

Simor Ottó november elsején, nyolcvanhat évesen hunyt el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Vizuál

A belső gyógyulás története: az Akik maradtakkal folytatódik a Filmrendezők klubja

Április 20-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Tóth Barnabás 2019-es rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Színház hír

Sokszólamú, bátor és jelen idejű válogatás Kisvárdán – megnyílik a Várszínház

Június 26-a és július 4-e között rendezik meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, hanem egy régóta várt eseménynek is teret ad: hosszú felújítási időszak után újra megnyitja a Várszínház.