Színház

Elhunyt Sinkó László Kossuth-díjas színész

2015.08.01. 13:21
Ajánlom
Hetvenöt éves korában elhunyt Sinkó László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Művésze.

"Sinkó László színházi és filmszerepein keresztül egyaránt rengeteg szeretetet, örömet és szépséget adott a magyaroknak. A legnagyobbak közé tartozott, emléke örökké velünk marad" - írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Sinkó László 1940. március 18-án született Budapesten. Bátyja, a nála tizenkét évvel idősebb Sinkovits Imre az ország egyik legnépszerűbb színésze volt. Érettségi után nyomban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Diplomájának megszerzése után, 1962-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, ahol különböző műfajú darabokban, még operettben is játszhatott.

D7D58732-391B-4564-902E-1ACD9989402B

A fösvény - Sinkó László (Nemzeti Színház - fotó: SzoFi)

Budapestre 1966-ban költözött, a Nemzeti Színházban játszott. 1982-ben a magyar színházi életet felpezsdítő Katona József Színház alapító tagja volt, itt vált igazán színésszé, rangos nemzetközi fesztiválokon jutalmazott produkciók részesévé. A társulattal bejárták a világot, felléptek Bécsben, Londonban, Párizsban, Moszkvában, Barcelonában, Bogotában és Caracasban is.

A Katonában rengeteg nagy szerepe volt, többek között Versinyin (Három nővér), Übü papa (Übü király) - ezek a műsorról levehetetlen darabok voltak, s ő beírta velük a nevét a magyar színháztörténetbe. Székely Gábort követve 1994-ben több kollégával ő is az Új Színházhoz szerződött, ahol születtek remek előadások, de a teátrum nem volt hosszú életű. Megszűnése elkeseredéssel töltötte el, még a tanítást is abbahagyta a Színművészeti Főiskolán, és elment "szabadúszónak", sokat játszott vidéken.

2003 óta ismét a Nemzeti Színház tagja. Erős karakterformáló képessége miatt gyakran játszott intrikus szerepeket. Emlékezetes alakításai: Trigorin (Csehov: Sirály), Valér (Moliére: A fösvény), Jázon (Grillparzer: Medea), Szakhmáry Zoltán (Móricz Zsigmond: Úri muri), dr. Schön (Wedekind: Lulu).

Bár ízig-vérig színpadi színész, számos filmben és tévéjátékban szerepelt. Kellemes hangját, megnyerő egyéniségét kölcsönözte a hazánk tájait bemutató tévés produkciónak, a Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatnak (1979), majd folytatásának, az ...és még egymillió lépésnek (1986), sőt, ő maga is túrázott a stábbal. Ismertebb filmjei és tévéjátékai: Fügefalevél, Princ, a katona, Dorottya, Vivát, Benyovszky, Gyertek el a névnapomra, Hajnali háztetők, Az új földesúr, Honfoglalás, A hídember, Csak szex és más semmi. Évekig szerepelt a kilencvenes évek kultikus magyar teleregényében, a Szomszédokban. Szinkronizálni is gyakran hívták: az ő hangján szólalt meg a Macskafogó című rajzfilmben a szuper egérügynök Grabowski, hangja szinte összefonódott Anthony Hopkins filmes jelenlétével (Túlélni Picassót, A vadon foglyai, Szenvedélyek viharában, Hannibal, A vörös sárkány).

Művészi munkáját 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1982-ben érdemes művészi, 1987-ben kiváló művészi címmel ismerték el, a Kossuth-díjat 1995-ben vehette át. 2014-ben A Magyar Érdemrend tisztkeresztje (polgári tagozat) és a Nemzet Művésze kitüntetésekkel ismerték el munkásságát.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Ki milyen jövőt képzel el a Szabad Tér Színháznak? – Az aspiránsokat kérdeztük

Hárman adtak be pályázatot a Szabad Tér Színház vezetésére: Bán Teodóra jelenlegi ügyvezető mellett Benkő Nóra színművész és Somogyi Szilárd rendező. Lapunk megszólaltatta a három jelöltet.
Jazz/World

Új szenzációk és nagy visszatérők a 2020-as Szigeten

A napokban nyilvánosságra hozta első 80 idei fellépőjének névsorát a Sziget. A teljesség igénye nélkül kicsipegettük belőle a szívünknek legkedvesebb tízet. Akiket szerintünk botorság lenne kihagyni.
Zenés színház

Apukák, korhelyek, Alberich, gonosz vagy borvirágos pasik

Nem is igazi basszus, inkább bariton, mondja magáról. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a legjelentősebb operajátszó helyekre hívják. Pünkösdkor például Salzburgba, de az alábbi beszélgetéshez is Párizsba telefonáltunk. Márciusban A Mester és Margarita premierjén láthatjuk színpadon.
Plusz

Fáy Miklós: Hány CD elegendő egy életre?

Fáy Miklós kritikus ezúttal többek között a Philharmonia Orchestra válogatásalbumával, a Honvéd Férfikar születésnapi koncertjével, Michael Chabon új kötetével és a Szentendrei Képtár A nagy könyvlopás című tárlatával foglalkozik.
Vizuál

Női vámpír, vérszívó zenetanár és magyar Drakula – 10 érdekesség a vámpírokról

Mi a retró vámpír film rendezőjének kedvenc vérszívó fun fact-je? Mi az, ami nem fért már be Nagy Zsolt és Walters Lili figurájába? A Drakulics elvtárs rendezőjével összegyűjtöttünk tíz meglepő infót a vámpírokról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Ki milyen jövőt képzel el a Szabad Tér Színháznak? – Az aspiránsokat kérdeztük

Hárman adtak be pályázatot a Szabad Tér Színház vezetésére: Bán Teodóra jelenlegi ügyvezető mellett Benkő Nóra színművész és Somogyi Szilárd rendező. Lapunk megszólaltatta a három jelöltet.
Színház hír

Tom Stoppard utolsó színművét díjazza a PEN

Tom Stoppard brit színműírót is kitünteti márciusban a PEN America irodalmi és emberi jogi szervezet.
Színház hír

Benkő Nóra a Szabad Tér Színház harmadik pályázója

A Pesti Magyar Színház színművésze is beadta pályázatát a Szabad Tér Színház vezetésére.
Színház kritika

A vágy titokzatos trágya

Sötét. Sötét. Még mindig sötét. Alföldi Róbert rendező ilyen abszurdan mulatságosan még nem kezdett előadást. (Megjegyzés: A címben nincs elírás!)
Színház hír

Eszenyi Enikőnek két kihívója is akadt

Hárman pályáznak a Vígszínház élére: a jelenlegi igazgató mellett Rudolf Péter és Csányi János is ringbe száll – írta meg a Népszava.