Április 29-én, 97 éves korában elhunyt Springer Márta dramaturg, műfordító – tudatta a hírt közösségi oldalán a Madách Színház. Az intézmény így emlékezett munkatársára, akinek hosszú éveken át nagy szerepe volt a színház előadásainak létrejöttében:
„Márta 1958 óta volt a Madách Színház dramaturgja, dolgozott Ádám Ottóval, Lengyel Györggyel, Vámos Lászlóval, Kerényi Imrével és Szirtes Tamással is. Jelen volt a Madách Színház legendás prózai előadásainak születésénél, mint ahogy végigkísérte a Színház nagy sikerű musicaljeinek színpadra állítását is a Macskáktól a Mary Poppinsig.
Nagybetűs Színházi Ember volt, akinek kiemelkedő szakmai tudására, empátiájára, figyelmére és kedvességére minden helyzetben számítani lehetett.
Drága Márta, nyugodj békében! Nagyon fogsz hiányozni!”
Springer Mártát a Madách Színház saját halottjának tekinti. Búcsúztatása május 1-én, vasárnap 10.30 órakor lesz a Kozma utcai izraelita temetőben.
Fejléckép: Springer Márta (fotó/forrás: Madách Színház)