Színház

Elhunyt Szabó Ildikó színésznő

2021.01.08. 13:20
Ajánlom
Életének 87. évében elhunyt Szabó Ildikó színésznő - tudatta a család pénteken az MTI-vel.

Szabó Ildikó Székesfehérváron született 1934. április 23-án. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán egy legendás színészosztály tagjaként 1958-ban kapott oklevelet, osztálytársa volt Bodrogi Gyula, Böröndy Katalin, Fülöp Zsigmond, Fonyó József, Kóti Árpád, Margitai Ági, Perlaki István, Törőcsik Mari és Verdes Tamás.

Főiskolásként főszerepet játszhatott – Szirtes Ádám, Kiss Manyi és Somogyi Erzsi oldalán – az Égi madár című filmben. Szereplője volt az emlékezetes főiskolai vizsgaelőadásnak, az 1958. március 7-én bemutatott Koldusoperának, amelyben Lucy szerepét alakította.

Másik vizsgaelőadásával, Bródy Sándor A dada című darabjában is sikert aratott. Ezt az alakítást látva Szendrő József azonnal szerződtette a debreceni Csokonai Színházhoz, amelynek 1958-tól 1966-ig volt vezető színésznője Latinovits Zoltán, Dégi István, Simor Ottó, Novák István és Lőte Attila partnereként.

Ebben az időszakban a Peer Gynt-előadásban nyújtott alakítását látva Ádám Ottó főrendező szerződtetni akarta a budapesti Madách Színház társulatához, de a debreceni igazgató a státusrendszerre hivatkozva nem "adta ki".

Szabó Ildikó 1966-tól rövid ideig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt, majd 1970-től a kaposvári Csiky Gergely Színház fénykorának nevezett időszakban alapítótag lett. Székely Gábor és Zsámbéki Gábor Sirály-rendezésében Mását alakította felejthetetlenül. Szabó Ildikó pályája nem sokkal ezután – egyrészt gyermekeit választva otthagyta a társulatát, másrészt nyíltan vallott nemzeti érzelmei miatt – kettétört – olvasható a család által az MTI-hez eljuttatott életrajzban.

A színésznő 1974-ben és 1975-ben ismét a Szolnoki Szigligeti Színház tagja lett, majd a Nemzeti Színház és a Filmgyár szerződtette, 1983-tól 1989-ig a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. 1989-ban a nyugdíjba vonult, de továbbra is alkotott. Több előadóestet is összeállított, amelyeken a művészsorsról, hivatásról, hazaszeretetről, hitről vallott. Bohócrajzait több alkalommal kiállították és verseket is írt.

Többek között játszott Federico García Lorca Bernarda háza (Magdaléna), Arthur Miller Pillantás a hídról (Catherine), Tamási Áron Énekes madár (Magdó), Móricz Zsigmond Úri muri (Rozika), Szirmai Albert Mágnás Miska (Marcsa), Tolsztoj Háború és béke (Natasa), Ibsen Peer Gynt (Solvejg), Sütő András Pompás Gedeon (Anna), Shelagh Delaney Egy csepp méz (Helen), Sarkadi Imre Elveszett paradicsom (Klári) és Shakespeare III. Richárd (Lady Anna) című drámájában.

A művészt csütörtökön érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Bemutatták a Természetes fényt a Berlinalén – A sajtóvisszhangokból válogattunk

Kedden, a Berlinale második napján mutatták be Nagy Dénes Természetes fény című nagyjátékfilmjét. A magyar alkotást méltató külföldi kritikákból válogattunk.
Klasszikus

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Klasszikus

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Plusz

Anthony Hopkins… ááá, ehhez már nem lehet mit hozzátenni!

A hazai sajtón is végigsöpört a 83 éves angol színészlegenda legújabb videója. Nézze meg, hányféleképp találtak rajta fogást az egyes orgánumok. Szubjektív sajtószemle
Klasszikus

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Bakos-Kiss Gábor lett a Győri Nemzeti Színház új igazgatója

A kilenctagú szakmai bizottság javaslatára Bakos-Kiss Gábort választották a Győri Nemzeti Színház élére – tudatta Facebook-oldalán Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. Az új igazgató 2021. július 1-jétől vezetheti a színházat.
Színház hír

Meghívja a tavaly elmaradt POSZT beválogatott előadásait a miskolci színház

A koronavírus járvány miatt 2020-ban nem rendezték meg a XX., jubileumi POSZT-ot, ezért a beválogatott tizennégy előadás sem mutatkozhatott be az eseményen. A Miskolci Nemzeti Színház most ezen változtatna.
Színház hír

Vándorfesztivál lehet a POSZT-ból?

Március 3-án robbant a hír, miszerint kezdeményezték a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező nonprofit kft. megszűnését. A döntést azzal indokolta a Magyar Teátrumi Társaság, hogy a fesztivál elfáradt, illetve a város számára sem volt annyira fontos – ez utóbbit Pécs polgármestere, Péterffy Attila azonnal cáfolta. Most úgy tűnik, hogy az MTT mégis megrendezné a szemlét valamilyen formában.
Színház hír

Lőrinczy György a Szentendrei Teátrum új vezetője

Az idén ötvenegy éve alapított Szentendrei Teátrum élén Lőrinczy György a korábbi igazgatót, Vasvári Csabát váltja, aki nem indult újra a pozícióért.
Színház hír

Mostani formájában megszűnik a POSZT

Kezdeményezték a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező nonprofit kft. megszűnését. A Magyar Teátrumi Társaság titkára szerint azért, mert „elfáradt, és Pécsnek nem is volt annyira fontos”. Ugyanakkor tíz éve tart a folyamat, amelynek része a mostani fejlemény.