Színház

Elhunyt Szersén Gyula

2021.03.17. 23:35
Ajánlom
Március 17-én, 81. életévében elhunyt Szersén Gyula Jászai Mari-díjas színművész. Több mint száz előadásban szerepelt, és jellegzetes hangját és tehetségét a szinkronszakmában kamatoztatta.

1940. november 22-én született Budapesten. 1965-ben kapott oklevelet a Színiakadémián, de már 1958-tól szerepelt az Állami Déryné Színház és a Vígszínház színpadán. Diplomáját kézhez véve a Nemzeti Színház tagja lett, majd 10 évig szerepelt a Gyulai Várszínházban. Később a Piccolo Színház társulatában, valamint a Budaörsi Játékszínben játszott.

Színházi előadásai közül kiemelkedik a Danton halála (Hermann), a Czillei és a Hunyadiak (Hunyadi László), a Tartuffe (Damis), a Tévedések vígjátéka (Ephesusi Antipholus), A félkegyelmű (Rogozsin), a Rómeó és Júlia (Páris; Montague), a Rosencrantz és Guildenstern halott (Horatio), az Amphithryon(Jupiter), a Rokonok (Dr. Kopjáss István), a Lear király (Edgar), a Tamás bátya kunyhója (Tamás bátya) és A vihar (Adrian).

Jellegzetes hangja miatt évtizedeken át szinkronizált, William Shatner és Terence Hill magyar hangja volt, de huszonhárom filmben szinkronizálta Charles Bronsont is. 2018-ban átvehette a szinkronszakma által adományozott Életműdíjat. Akkor mondta el, hogy kedvenc szinkronmunkái közé tartoztak David Attenborough természetfilmjei.

A művész halálát lánya tudatta a közösségi médiában. Szersén Gyula 80 éves volt.

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.