Színház

Elhunyt Szurdi Miklós

2024.02.12. 11:35
Ajánlom
A színészként, rendezőként és színházigazgatóként is tevékenykedő alkotót hetvenhárom éves korában érte a halál. A hírt Erdőkertes polgármestere tette közzé, mivel Szurdi Miklós a közelmúltban a településen található Faluházat és Könyvtárat vezette.

Szurdi Miklós 1950-ben született Budapesten. A Sznház- és Filmművészeti Főiskolát színész és rendező szakon is elvégezte. Dolgozott a Kecskeméti Katona József Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban és a Nemzeti Színházban is. 1983-tól a Mafilm és a Magyar Televízió rendezője volt, ahol olyan sorozatok fűződtek nevéhez, mint a Família Kft. vagy a Linda.

2003 és 2008 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója volt. Munkásságáért 2010-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Utolsó pályaszakaszában az erdőkertesi Faluház és Könyvtár vezetőjeként tevékenykedett. Halálának hírét Dr. Pásztor László, Erdőkertes polgármestere jelentette be.

Forrás: Spirit FM

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Szurdi Miklós (forrás: Soproni Petőfi Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Plusz

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház hír

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Színház interjú

Fülöp Péter: „Annyira gyorsan változik a világ, komoly kihívás lépést tartani”

Tíz év után, direktori mandátumának lejárta előtt távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház éléről Fülöp Péter, akit nemrég a Nemzeti Színház operatív igazgatásával bízott meg Vidnyánszky Attila. A kaposvári időszakról és a rá váró feladatokról kérdeztük. Interjú.
Színház ajánló

Nyáron sem húzza le a rolót Egger Géza laboratóriumszínháza

A kísérleti színház fenegyerekével, Egger Gézával és laboratóriumszínházával több nyári eseményen is találkozhatunk, legközelebb július 10-től három napon át a Bánkitó Fesztiválon, majd július 18-án a Campuson, illetve augusztusban az Ördögkatlanon.